PÉCS Több mint 400 millió forintot szedhetett be jogvédett filmek, zenék és más tartalmak elérhetővé tételével két év alatt, 2007 és 2009 közt egy elkövetői kör, amelyre éppen nyolc éve, 2009 áprilisában csaptak le a hatóságok. A Warez-ügyben szerdán, a szerverek lefoglalását követően nyolc évvel született jogerős ítélet. Tíz vádlott esetében az eljárást elölről kell kezdeni. A netes kalózok négy milliárd forintos kárt okoztak.

Az illegális letöltést úgynevezett szerverhoszting szolgáltatással biztosították, ebből a legismertebb a Warez nevű volt. A felhasználók emelt díjas sms-üzenet küldésével szereztek érvényes jelszót és kódot a filmek, zenék, fotók, programok meghatározott időre szóló letöltésére. 

Az ügy főszereplője, a számos céget irányító, a letöltési hálózatot kitaláló, és a szervertermeket kiadó Baja becenevű férfi még a nyomozati eljárás közben, Romániában, gyógyszer-túladagolásban elhunyt 2009-ben. Így a büntetőper elsőrendű vádlottja sem ő lett már, hanem gyermekkori barátja, W. N., aki a vád szerint komoly részt vállalt az üzletben. Rajta kívül eredetileg még huszonöt embert vádoltak meg, akik vagy tevőlegesen vagy közvetve részt vettek a vád szerint a bűncselekményekben, így a szerzői jogok megsértésében, avagy a pénzmosásban, amellyel az illegálisan megszerzett jövedelmet igyekeztek törvényessé tenni.

Első fok, 2015 november

Az elsőfokú ítéletet a Balassagyarmati Törvényszék hozta meg 2015 novemberében. Szerdán a Fővárosi Ítélőtábla nevében eljárva hozott jogerős másodfokú határozatot Pécsett, dr. Makai Lajos háromfős tanácsa.

Az elsőfokú ítélet szerint egyvalaki 2 év 6 hónap., hárman 2 év 4 hónap, egyvalaki 2 év letöltendő szabadságvesztést kapott. Mellettük még tizenöt másik embert is bűnösnek találtak, s különböző mértékű letöltendő vagy felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték őket. Két vádlottat mentettek fel bizonyítottság hiányában az ellenük emelt vád alól, másokat csupán pénzbüntetéssel sújtottak.

Szerdán dr. Makai Lajos tanácsa több vádlottal szemben is enyhítette hat hónapra a kiszabott büntetést. Másokat előzetes mentesítésben részesítettek, szintén megváltoztatva ezzel a Fővárosi Ítélőtábla által kijelölt Balassagyarmati Törvényszék határozatát. A legfontosabb döntés azonban az volt, hogy tíz vádlott vonatkozásában, köztük az I-IV. rendű vádlottakra vonatkozóan is hatályon kívül helyezte az első fokon eljáró Balassagyarmati Törvényszék ítéletét különböző szabálysértések miatt, s új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot.

 

A bíróság kijelölése jogszerű volt

A tanács arról is határozott, hogy a Balassagyarmati Törvényszék kijelölése, és az, hogy ők folytatták le az első fokú eljárást, az jogszerű volt. Az egyébiránt egy külön cikket megérne, hogy milyen pingpongozás folyt addig a Fővárosi Törvényszék, a Fővárosi Ítélőtábla és a Balassagyarmati Törvényszék között, amíg végül érdemben el tudott kezdődni az elsőfokú eljárás.

A lényeg az azonban, hogy a védők szerették volna az elsőfokú határozatot egy az egyben hatályon kívül helyezni, ennek azonban nem adott helyet a bíróság. Az ügyész súlyosításért fellebbezett, leginkább azt szerette volna, ha megállapítják másodfokon a bűnszervezetben való elkövetést, de ennek sem adott helyet a Fővárosi Ítélőtábla nevében másodfokon eljáró pécsi büntető tanács, illetve ezt is majd a megismételt elsőfokú eljárásban kell majd tisztázni.

Öt terem, 43 szerver, 250 terabájt

Az egyebek mellett a Warez néven filmletöltő szolgáltatást üzemeltető elkövetői körre a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2009 áprilisában csaptak le. Akkor öt szerverteremben 43 szervert, s nagyjából 250 terabájt jogvédett tartalmat foglaltak le Baja fő cége, a Coldfusion Magyarország újlipótvárosi telephelyén.

 

A többiek a felét kapták

Az sms-ből befolyt bevételnek nagyjából a fele kerülhetett a vádirat szerint az elhunyt férfihoz, a többiek különböző mértékben részesültek a maradék haszonból.

Szakértőből vádlottak

A warezszerverek egy részét dupla padlóba rejtve találták meg. Még érdekesebb részlete ennek egyszerre igen szövevényes ugyanakkor más szempontból rém egyszerű ügynek, hogy több vádlott is, és a néhai Baja becenevű férfi, és az elsőrendű vádlott W. N. is korábban a rendőrséget segítő informatikai szakértő volt. Az elkövetői kör több gazdasági társaságon keresztül több száz sms-warez-, sms-web- és torrentoldalt működtetett, s ezeket kéretlen netes üzenetekkel reklámozták.

A vádlottak közt volt például egy olyan volt másik informatikai szakértő is, aki szerzői jogvédő szervezetek megbízásából is dolgozott korábban hasonló bűnügyekben.

Akár 4 milliárd is lehetett a kár

A vádirat szerint a netes kalózok 2310 sértettnek összesen több mint négy milliárd forintos kárt okoztak.

KategóriákMETÁL