BUDAPEST Meglesz a kávézás hétfőn Budapesten Bayer Zsolt publicistával. Több meghívottja is visszajelzett neki ugyanis, hogy mennek. Sőt, szerinte annál is több, mint amire gondolt. Berkecz Balázst ugyanis nem látja szívesen, szerinte őt senki sem hívta. Berkecz viszont másképpen gondolja. Hétfőn ott lesz a Tabánban.

„Örülök, hogy Gulyás Márton igent mondott, így már van értelme a dolognak. Annak kevésbé örülök, hogy Berkecz bejelentkezett, őt a kutya sem hívta, de hát, van ilyen típus, akit soha, egyetlen házibuliba meg nem hívtak, mégis mindig megjelent, és mindjárt a zenét is elkezdte keverni. Sebaj, remélhetőleg nem hozza a fütyülőjét, ugyanis most beszélgetésre készülünk” – szól Bayer Zsolt, lovagkereszttel kitüntetett publicista újabb blogbejegyzése.

Majd úgy zárja: „Akkor a megbeszéltek szerint, várok mindenkit hétfőn, a megbeszélt helyen. És a Gösser is szívesen lát bennünket”.

Berkecz Balázs sem maradt szó nélkül természetesen. Azt írta: „Bayer Zsolt kedden meghívott mindenkit “mindenkit, minden érintettet” egy kávéra május 15-én, délelőtt 11 órára a Tabáni Gösserbe, mert nem egyedül akarja elvinni a hazai közbeszéd áldatlan állapotáért a balhét. Jeleztem, hogy én is ott leszek. Bayer erre beijedt, és azt üzente blogján, nem örül annak, hogy én is megyek, sőt nem is hívott. Itt a válaszom erre Orbán kis kegyencének, Zsocának”.

És lássuk, mi is Berkecz Balázs válasza: „Drága Zsoca! Tekintettel arra, hogy gyáván kussolsz a nagyszájúskodásod óta, eredetileg azt gondoltam, adok egy esélyt neked, hogy személyesen tisztázzuk azt a helyszínt és időpontot, amire a kényesebb gyomrú Hont kolléga is el tud jönni. De látom megijedtél. Ne aggódj, csak beszélgetni megyek. Tudom, ennek sem örülsz, de a legcsekélyebb szándékom sem volt örömet szerezni neked”.

Berkecz ezzel Bayer egy korábbi bejegyzésére reagált, amelyben elsősorban Hont Andrásnak, de neki is üzent a publicista: „Drága hőscincér arcú Bandi, semmi Buda környéki fotel, egyenesen Buda kellős közepe, gyere, rendezzük le, hozhatod a Berkecz Balázst is, ha duhaj, nábobos jókedvem épp engedi, még lábujjhegyre pipiskedve, összekapaszkodva a seggemet is kinyalhatjátok.”.

Mint ismeretes, Bayer nemrég egy rádióadásban azt találta mondani a Parlementben, egy bizottsági ülésen megjelenő, némán tiltakozó civilekre, hogy ki kellett volna őket onnan dobni, akár úgy is, hogy folyjon a taknyuk és a vérük.

Még szép, hogy kiakadt ezen minden normális ember, s óriási felháborodás lett az ügyből. Azon sem csodálkozunk, hogy – mint megírtuk – Bayer enyhülni látszik, s miután tényleg országos felháborodás lett, a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének birtokosa elfogadta a TASZ-aktivisták kávézásra vonatkozó meghívását.

KategóriákPOP