KOMLÓ – Nemrég még azzal büszkélkedett a komlói városvezetés, hogy szeptemberben több elsős lesz az általános iskolákban (ez amúgy számszakilag 172 kisdiákot jelent, és van olyan osztály, ahol mindössze 18 fő a tanulói létszám). A csütörtöki testületi ülés után viszont vélhetően már nem lesz ilyen optimista a hangulat. Az óvodáskorú gyerekek száma ugyanis annyira lecsökkent, hogy a képviselőknek két óvoda összevonásáról is dönteniük kell. Vagyis a közeljövőben az iskolások száma is újra csökkenhet majd.

Már hetekkel ezelőtt világossá vált, hogy a Komló Városi Óvoda Felsőszilvási- és Szilvási Tagóvodáját össze kell vonni, mert kevés a gyerek. A hivatalos döntést azonban csak a holnapi testületi ülésen hozzák meg a képviselők. Az előterjesztés szerint az összevonást követően a két óvoda egy épületben, a Függetlenség u. 30-ban, a Szilvási Tagóvoda épületében működik tovább. A csoportok száma ötről négyre csökken. 

A pedagógusok szakszervezetének helyi tagjai az átszervezési javaslatot elfogadták, azonban azzal nem értenek egyet. Ők és a szülők jelentős része is attól tart, hogy az így kialakuló nagy létszámú csoportokban a szakmai munka ellehetetlenül. Úgy tudni, már eddig is problémát okozott a szűkös hely, ez pedig csak fokozódhat az új helyzetben.

És ez még nem minden. A Körtvélyesi Tagóvodában hat helyett csak öt csoport lesz, a Kökönyösi Tagóvodában pedig négy helyett három. 

Az üresen maradó szilvási épületnek egyébként már megvannak az új lakói: a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Komlói Tagintézménye költözhet oda.

 

KategóriákMETÁL