PÉCS-BUDAPEST Szabadegyetem alakult a múlt csütörtökön este Pécsett, a PTE számos hallgatója és több egyetemi oktatója részvételével. A Pécsi szabadegyetem valójában fórumok, beszélgetések sorozata, közös gondolkodás, és leginkább állásfoglalás az egyetemek autonómiája mellett, a Parlament által elfogadott, lex CEU-ként ismertté vált felsőoktatási törvénymódosítás ellen. Kedden pedig új vitanapot tartanak, a CEU rektorhelyettese részvételével. A megalakulást jelentő csütörtök esti fórumon jelen volt Zawadowski Ádám is, a CEU Közgazdaságtan Tanszékének adjunktusa. Interjút adott a Pécsi Szabadegyetem megalakulásáról egyedüliként tudósító Szabad Pécsnek.

Vannak még mindig egyéni megnyilatkozások, tiltakozások, egy-egy tüntetés is, most pedig a pécsi Szabadegyetem megalakulása is egyfajta újabb életjel a CEU-ügyben. Ugyanakkor letelt több is mint az a bizonyos három nap, a törvénymódosítást időközben elfogadták, habár a brüsszeli események után vannak bizakodó hangok, de többeknek úgy is tűnhet, hogy leült az ügy, mindenki elment szépen haza. Hol tartanak most a tárgyalások a CEU-val kapcsolatosan? Önök, mint a leginkább érintettek mit tudnak? Maradhat Budapesten a CEU, van erre esély?

– Mi is nagyon keveset tudunk őszintén megvallva. Azonban, ahogyan az egyik kollégám is mondta, ha nem dolgozunk, azzal már elérte a célját a törvénymódosítás tehát tovább kell dolgozni, tanítani, kutatni.  És emellett próbálunk beszélgetni emberekkel, emiatt jöttem el erre a fórumra is, újságoknak írunk cikkeket, így mi is igyekszünk tenni a magunk módján, de úgy érezzük, mindaz, ami majd történik, a fejünk felett fog majd eldőlni.

Szeptemberre van programja? És 2018 szeptemberére?

– A most szeptemberi képzéseink el fognak indulni, abban egyelőre nincsen változás, a már felvett diákjaink nem léptek vissza szerencsére.

A kormány álláspontja, hogy csupán erről van szó. Vagyis nem arról, aminek látszik, hogy még egy frontot nyitnak a kb. a sátánnak kikiáltott Soros György ellen, odáig menve, hogy egy hozzá köthető egyetem ellen szavaznak meg egy törvénymódosítást. Mit tudni a finanszírozás hátteréről? Nem vonul ki a tulajdonos-működtető a történtek miatt? Nem húzza le a költségvetést? Esetleg megpróbálják a kormány kommunikációja szerint rendbe tenni az adminisztrációs ügyeket?

–  Nem csak adminisztratív dolgokról van szó. A képzések nagyjából kétharmadát érinti a törvénymódosítás. Azokat nagyjából ellehetetleníti a törvénymódosítás, ha így marad. A kutatók maradhatnak, csak diák nem nagyon lesz. Márpedig egy egyetemnek lényeges eleme a diákság, őket tanítják ott ugyanis. Az, hogy mindenféle államközi szerződés legyen jövő őszre, az a jelen állás szerint gyakorlatilag lehetetlen. Kellene hozzá egy külföldi campus, ha akarat lenne rá, de nincs, de még ha lenne is, nem lehet megcsinálni, főleg nem visszamenő hatállyal. További probléma, hogy a mesterképzéseink egy vagy két évesek jellemzően, azaz, aki most elkezdi, kifut jövőre, de a jövő szeptemberre jelentkező hallgatókat már az idén ősszel kellene meggyőznünk, hogy jöjjenek hozzánk 2018 őszétől.

Mi lesz, ha nem változtat a magyar kormány?

– A racionális válasz erre az, hogy abban az esetben, legfeljebb néhány hónapon belül el kell kezdeni az egyetem, legalábbis a képzési rész külföldre költöztetését. De ennek aktuális állásáról, esetleges tárgyalások állásáról nem tudok nyilatkozni, ebben nem vagyok naprakész.

– Gondolom, egy CEU-s oktató könnyen talál állást. Van B-terve?

Már voltak megkereséseim, több helyről is érdeklődtek külföldről, hogy mennék-e hozzájuk tanítani. Szerintem a legtöbb kollégám ugyanígy kaphatna katedrát másutt, nagyon rövid időn belül, de nem ezt szeretnénk. Ez a lényeg, hogy nem adjuk fel.

Milyenek voltak az órák az utolsó néhány hétben?

– Elég nehéz, hiszen a vizsgák előtt nem sokkal jött az első hír, emiatt nem volt könnyű, nyugtatni is kellett a diákokat, de nekünk is koncentrálni, hogy be kell fejezni a fél évet, a vizsgáknak meg kell lenniük, az oktatást nem lehet abbahagyni. Mivel a diákjaink már év közben nagyon rendesen készültek, ezért elég jól sikerültek a vizsgák a körülmények ellenére is. Most ezeken már túl vagyunk, a legtöbb diák már kutat, van még egy csonka, hathetes szemeszter, így folyik még/újra oktatás, de az már kisebb létszámú csoportoknak.

A magyar és a külföldi hallgatóik közt volt különbség a tekintetben, hogyan ítélték meg az eseményeket?

– Érdekes, hogy a külföldi hallgatók közül főleg azok voltak idegesek, nem is kicsit, akiknek az anyaországában már történtek hasonló dolgok. Akiknek az országában autoriterebb rendszerek vannak vagy voltak még a közelmúltban is, például a volt Szovjetunió egyes utódállamaiból érkezők.

Zawadowski Ádám, a CEU egyetemi adjunktusa azt mondta, ők maguk nem folynak bele sem a tüntetések szervezésébe, sem a Pécsi szabadegyetemhez hasonló kezdeményezésekbe, de szívesen eljönnek és beszélnek magukról, és a kialakult helyzetről, azért is, mert az igazi változások elindításához elég akár csak néhány lelkes, tenni akaró ember

 

Nem akar visszamenni az USA-ba

Zawadowski Ádám 2003-ban szerzett mérnök-fizikus diplomát a budapesti Műszaki Egyetemen, 2005-ben végzett a CEU mesterképzésén közgazdászként. 2010-ben az amerikai Princeton University-n szerez PhD-fokozatot, kutatási területe a pénzügyi közgazdaságtan. 2010-2015. között a Boston University egyetemi adjunktusa és kutatója. Azt követően költözött haza Magyarországra, kifejezetten azért, mert taníthatott a CEU-n, s mint elmondta, nem kívánt visszaköltözni az USA-ba. Mint írta a Facebookon: „Másfél év után (ismét) külföldre kell mennem? Szomorú…”.

Egy igencsak erős Facebook-poszt

Zawadoski Ádám személyes Facebook-oldalán posztolta, hogyan látja a CEU-ügyet, sokan megosztották bejegyzését. Ha nem  is az egészet, érdemes hosszabban idézni, elgondolkodtató, amit ír.

A Princetonon szerzett doktori és további 5 év Boston Universty-n szerzett oktatói-kutatói tapasztalattal a hátam mögött szerettem volna itthon kamatoztatni tudásomat. Szerettem volna azt a hihetetlen élményt átadni a magyar és más kelet-európai diákoknak amit CEU-s diákként régen én is átéltem: minőségi tudást kapni olyan emberektől, akik a legjobb helyeken szerezték azt.

Alapvetően konzervatív, keresztény beállítottságú emberként nyugodtan azt oktathattam és kutathattam a CEU-n amit fontosnak és igaznak gondolok. Ehhez megkaptam minden anyagi és erkölcsi támogatást, olyat amit magyar állami egyetemeken csak álmodni lehet. Soha senki, sem Soros, sem a rektor, sem a tanszékvezető nem mondta meg nekem, hogy mit taníthatok és mit kutathatok. Amerikában sok egyetemet alapítottak gazdag családok adományaiból és a legtöbb esetben nem kértek az alapítók semmit cserébe, a CEU-n is ez a helyzet. Ez egy dicséretes amerikai hagyomány ami lehet, hogy magyar ésszel felfoghatatlan”.

 

Kedden folytatják – Pécsett lesz a CEU rektorhelyettese

Szabad ország, szabad egyetem! – ez a mottója a Pécsi szabadegyetemnek is, amelynek kedden lesz a következő fóruma.

A PTE BTK Kerényi Károly Szakkollégiuma és a Pécsi szabadegyetem közösen szervez programot május 9-re, keddre.

16 óra – A CEU helyzete Magyarországon – nyitott, fórumszerű beszélgetés. Résztvevők: Enyedi Zsolt (rektorhelyettes, CEU), Perczel István (filozófia- és vallástörténész, CEU).

18 óra – Prerczel István előadása: Arab-tengeri kereskedelem és a pre-modern okumené. Esettanulmány arról, hogy a “civilizációk” sohasem léteztek. Az előadót Heidl György (PTE BTK) mutatja be.

A programok célja, hogy Pécsett is közelebb kerülhessenek a CEU-n folyó szakmai munkához, és jobban megismerhessék a magyarországi tudományos és egyetemi életben betöltött szerepét.

A rendezvények mindenki számára nyitottak!

Helyszín: PTE BTK, Pécs, Ifjúság útja 6.

E541-es terem

KategóriákMETÁL