PÉCS A Szabad Pécs arról értesült, hogy nyomozás folyik a pécsi képviselő-testület által jóváhagyott legutóbbi nagy pécsi buszbeszerzés kapcsán. Méghozzá információink szerint egy holland ügyészség kezdeményezett nyomozást, mert visszaélést gyanítanak. Úgy tudjuk, a Tüke Busznál házkutatás is zajlott nemrég. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



Egy közvetítő cég közreműködésével vásárolta meg a 115 használt Volvo-buszt Pécs, írta meg még anno az értesülést az azóta bedöntött Népszabadság. Az ügylet ugyanis 700 millióval többe került, mintha a buszok eredeti gazdájától vették volna a járműveket. A Tüke Busznál annak idején hangsúlyozták, hogy az adás-vétel jogszerű volt, a pécsi önkormányzat viszont érdemben azóta sem nyilatkozott. Pedig az ügylet lebonyolítója a Tüke Busz volt ugyan, a mintegy 3,5 milliárdos bizniszt kizárólag a pécsi képviselő-testület jóváhagyásával lehetett végrehajtani. 

A Szabad Pécs úgy tudja, habár ez nem megerősített, nem hivatalos értesülésünk, hogy egy pécsi kötődéssel is bíró, Hollandiában élő magánszemélynek utaltak hatalmas mennyiségű pénzt az ügylet során Hollandiában, amit a bank jelenthetett a szabályok szerint egyébként. A hollandiai ügyészség emiatt kezdett el kutakodni a Szabad Pécs értesülése szerint, s végül nyomozásba kezdett. Információink szerint a teljes összeget le is foglalták. A Szabad Pécs úgy tudja, hogy az ügyben házkutatást is elrendeltek, s néhány hete a hatóság emberei már jártak is a Tüke Busznál. Ráadásul információink szerint a házkutatást ugyan magyar szervek végezték, és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, de azt is a holland ügyészség eljárása miatt tehették. Erről azonban egyelőre nincs hivatalos, megerősített információn.

Az ügyben Szakács László pécsi-komlói szocialista országgyűlési képviselő kérdezte Kövér László Házelnökön keresztül Polt Péter legfőbb ügyészt. Polt Péter pedig megerősítette, hogy folyik a nyomozás. ITT és ITT meg lehet nézni a levelezést!!

Polt Péter azt írta Szakács László kérdésére, hogy – A TÜKE Busz Zrt . által vásárolt autóbuszok beszerzésével összefüggésben – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének a gyanúja miatt – jelenleg a Baranya Megyei Rend őr-főkapitányságon van folyamatba n nyomozás. A Baranya Megyei Főügyészség által felügyelt nyomozást a Pécsi Járás i és Nyomozó Ügyészség rendelte el, 2016 . november 09-én”. Azt is elmondta a legfőbb ügyész, hogy ?A büntetőügyben ezidáig sor került a buszbeszerzéssel összefügg ő releváns iratok lefoglalására. A nyomozás befejezésének a várható időpontját jelenleg megalapozottan előrejelezni nem lehet, az ügyben számos bizonyítási cselekmény lefolytatása szükséges.”

A használt holland Volvo-buszokkal egyébként más problémák is voltak, például, hogy klímát beszerelni, sőt ablakot is cserélni kellett

Az ügyben megkerestük a városházát, amint kapunk tőlük választ, reakciót a nyomozás hírére, frissítjük cikkünket.

Egyetlen cikk három lapban

Rákosi Mátyás elégedetten csettintene, ha látná, milyen példás összhangban dolgozik a pécsi sajtó egy része, ha egy kellemetlen hírre kell magyarázatot találni.

A három, hivatalosan különböző tulajdonossal rendelkező lap, a Pécsi Újság (Equator Média), a Pécs Ma (Pécsi Kommunikációs Központ) és a Bama (Mediaworks) ugyanazt írja a Volvo-buszok beszerzésével kapcsolatos nyomozás(ok)ról.

A Pécs Ma egy az egyben szemlézi a Pécsi Újságot, a Bama pedig egyetlen, a forrásra utaló hivatkozás után szó szerint hozza a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks igazgatója, Pauska Zsolt által alapított Pécsi Újság cikkét. Érdekesség, hogy a cikk szerzőjeként utóbbi két lapban bizonyos H.L.B. szerepel. Ilyen monogrammú újságírót a Pécsi Újság impresszumában nem, a Bamáéban viszont találtunk, viszont az írás a Pécsi Újság felületén fél órával előbb (12 óra 06) jelent meg. 

Nézzünk egy-két érdekes mondatot a cikkekből, ami valójában egyetlen cikk:

?Bár egyes hírforrások azzal a ?szenzációs” értesüléssel rukkoltak elő, hogy nyomozás zajlik a pécsi buszbeszerzés kapcsán, s egy holland ügyészség is vizsgálódik az ügyben, kikérve a közbeszerzés teljes anyagát, ez valójában nem világrengető újdonság?. A holland ügyészségi eljárásról szóló értesülés sem újdonság, a több hete elindult  folyamat során hetedik alkalommal kerül sor a dokumentáció átadására.?

Szóval ez az egész nem nagy újdonság szerintük. Mondjuk annyira azért igen, hogy a három lap közül egyik sem írt korábban sem a magyar nyomozásról, sem a holland ügyészségi vizsgálatról, a Szabad Pécsen jelent meg először mindkét információ. Az persze lehet ? H.L.B. szövegéből erre lehet következtetni ?, hogy nekik volt például a holland eljárásról információjuk, a nagy kérdés csak az, miért nem írták azt meg.

A cikk végéről persze nem hiányozhat a manapság már megszokott ?vörös farok?, ami most éppen a ?külföldi támadás?.

?De az is figyelemreméltó, hogy a mostani eljárás akkor zajlik, amikor azt látjuk, hogy a baloldal külföldről, külföldi kapcsolatokon keresztül támadja az országot, a magyar politikát, az eddig elért eredményeket.?

Csak így tovább, elvtársak, egységben az erő! Szorgos népünk győzni fog!

KategóriákMETÁL