PÉCS-LISSZABON Csoboth Kevin 2019-ig szóló profi szerződést kapott a portugál Benficától, erről már írtunk, a Nemzeti Sport cikkére hivatkozva. Most a Szabad Pécs megtudta, hogy egy hároméves, egy plusz két éves szerződés második, opciós fele lépett életbe, mivel elégedettek voltak a portugálok a pécsi támadó elmúlt szezonbéli teljesítményével.

A HR-Rent Kozármisleny Csoboth Kevin mostani szerződéshosszabbításával már nem gazdagodik, a cél egyébként is elsősorban az volt, hogy elősegítsük egy baranyai futballista karrirerjét, előmenetelét – fogalmazott a Szabad Pécs kérdésére kedden Feleki Attila. Vagyis ezek szerint a baranyai klubnak már nem jár pénz a portugáloktól az igazolás miatt.

A Kozármisleny FC tulajdonosa, aki az elmúlt napokban jelentette be, hogy kiszáll a csapat menedzseléséből és finanszírozásából, kérdésünkre azt hangsúlyozta, hogy annak idején is egy jelképes összeget kapott csak a klub a fiatal tehetség portugáloknak való kölcsönbe adásakor. Most a szerződésben foglalt plusz két éves opciós jogot hívta le a lisszaboni klub, mivel elégedettek voltak  Csoboth Kevin elmúlt idényben való teljesítményével a Benfica U17-es csapatánál. Mint megírtuk, korábban, Csoboth az U17-es magyar válogatottban is kulcsember volt az idei korosztályos Európa-bajnokságon, és a selejtezők során is.

Felekitől azt is megkérdeztük, nekik volt-e vitájuk akár tavaly ősszel, akár azóta az FTC-t működtető sporttársasággal. Annak idején ugyanis a Fradinál büntető feljelentéssel is fenyegetőztek Csoboth Kevin portugál klubhoz való igazolását követően, azzal is vádolva a családot és a klubot, hogy gyanítható, hogy fiktív volt a magyarországi átigazolás. Információink szerint ebből nem lett semmi. A Fradinál azért háborodtak fel, mert Csoboth Kevin nem sokkal korábban még az ő játékosuk volt, amikor pedig szabadon igazolhatóvá vált, akkor előbb a Kozármislenyhez, majd ismét nem sokkal később a Benficához igazolt. A  család ügyvédje nem sokkal Kubatovék nyilatkozatai után viszont ugyanabban a cikkben úgy reagált, hogy a fiatal tehetség átigazolásai, a hazai, és a portugál klubhoz történő kölcsönadása is mindenben szabályos  és jogszerű volt. Akkor írt alá a Kozármislennyel, amikor ezt megtehette, és a Ferencvárossal sem állt már szerződéses kapcsolatban.

Kerestük Csoboth Róbertet is, Kevin édesapját, a magyar válogatottal ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő labdarugót, a PMSC egykori játékosát. Ő azt mondta, hogy a Fradival kapcsolatos ügyről nem kíván nyilatkozni. Nagyon büszke fiára, Kevinre, örül annak, hogy a magyar válogatottban és a Benficában is jó teljesítményt nyújtott. Ugyanakkor azt is mondja, hogy most nagyon sok munka van hátra, a számukra most a legfontosabb az, hogy Kevin fejlődjön,  és erre a portugál klubban van esélye. Az ugyanis a legtöbb labdarúgónál 19-20 éves kor körül dől el, hogy felnőttként is jó futballista lehet-e, megállhatja-e a helyét az európai topligákban. Az édesapa lehetőségei szerint sok időt tölt fia közelében Lisszabonban is, és látja azt is, hogy rengeteg tehetséges fiatal van ezeknél a kluboknál, vagyis az elvégzett munkán és a fejlődésen rengeteg múlik majd. Kevin profi szerződést kapott, ma még a portugál U17-es csapatának tagja, de amint visszamegy Lisszabonba, már az U19-es csapatban kezdi meg a felkészülést a következő idényre. A profi szerződés azt is jelenti, hogy adott esetben akár a felnőtt csapatban is bemutatkozhatna a Pécsről indult támadó, de most reálisan arra lehet készülni, hogy az U19-es, illetve a B-csapat mérkőzésein kaphat a következő egy-két évben inkább szerepet Csoboth Kevin.

 

KategóriákPOP