ÖNGÓL – “Hatalmas botrányról” számolt be a Magyar Idők cikkét meghivatkozó Origo. A portál szerint súlyos mulasztást követett el pécsi székházával az MSZP. A párt ugyanis több mint nyolc éven át nem tett eleget építményadó bevallási kötelezettségének. Minderről Nagy Zoltán, a baranyai megyeszékhely adóügyi osztályának vezetője tájékoztatta a Magyar Időket. Nem biztos, hogy jól tette.

A leírtakkal kapcsolatban több kérdés is felmerül.

A cikk a hirdetés után folytatódik



– Elsőként rögtön az, vajon sértett-e adótitkot az irodavezető? A fogalom meghatározás szerint ugyanis: “adótitok az adózást érintő tény, adat, körülmény, határozat, igazolás vagy más irat.” “Megsérti a titoktartási kötelezettséget, aki az adózás, vagy bírósági eljárás során megismert adótitkot, vagy más titkot, – alapos ok nélkül – illetéktelen személy részére hozzáférhetővé teszi, felhasználja, vagy közzéteszi.” Amennyiben a bevallási kötelezettség elmulasztása “körülménynek” tekinthető, úgy vélhetően megszegték a titoktartási kötelezettséget. (Ez egyébként bűncselekmény lenne.)

– A második kérdés (ami tulajdonképpen egy egész csokor) is adja magát: 2009 óta nem tűnt fel senkinek a mulasztás? Ha nem, vajon miért pont most derült fény a hiányosságra? Ha korábban is érzékelték már, küldtek-e felszólítást a pártnak? Szabtak-e ki bírságot? Ha igen, mit reagált a párt? Minden pártot megvizsgáltak vajon, vagy csak az MSZP-t? Ha csak az MSZP-t, miért pont őket? Ha többieket is, velük minden rendben volt?

Minderre természetesen rákérdeztünk a pécsi önkormányzatnál is. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

 

Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

 

AZ MSZP türelmet kért

Bár az adatok nyilvánosságra kerülése aggályos a fentiek miatt, felkerestük a pártot, reagáljanak az leírtakra. Szakács László országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke portálunktól értesült a hírről, így első körben csak annyit tudott mondani, hogy hozzájuk még nem érkezett semmilyen határozat vagy felszólítás, így annak tartalmát sem ismeri.

Mindazonáltal önrevíziót tartanak, és ha valóban mulasztást követtek el, akkor megteszik a szükséges adminisztratív lépéseket. (A Tüzér utcai székházat egyébként 2016-ban értékesítették.)

 

Elévült az adómegállapítás

Nagy Zoltán irodavezető a Magyar Időknek rámutatott: “tekintettel arra, hogy minden párt, így az MSZP is az egyesületekre irányadó szabályok szerint adózik, ha teljesítette volna az adóbevallási kötelezettségét, nyilatkozhatott volna arról: a megelőző évben volt-e társasági adófizetési kötelezettsége. E feltétel esetén mentesülhetett volna az építményadó megfizetése alól.” Vagyis: az MSZP-nek jó eséllyel semmit sem kellett volna fizetnie – vagy éves szinten 600 ezer forintot.

Nem lesz egyszerű azonban, ha ezt most akarja megállapítani az adóiroda. Információink szerint ugyanis adómegállapításra csak 5 évre visszamenőleg van mód, ami viszont már 2014-ben lejárt. Ez pedig azt jelenti, hogy valaki hibázott, amikor hagyta elévülni az esetet. 

KategóriákMETÁL