PÉCS – Éppen egy hónapja írtunk arról, hogy a jelek arra mutatnak: a PVSE mögül is kihátrál az önkormányzat. Bár kerestük többször az önkormányzatot, illetve a PSN Zrt-t az ügyben, kérdéseinkre nem kaptunk választ. Ma viszont kiadott egy közleményt a PSN Zrt., amely egyértelművé teszi: a jövőt már a PTE PEAC csapatával képzeli el a város.

A PVSE NBI/ B-s férfi kézilabda csapata a hatodik helyen zárta a szezont (a dobogó legalsó fokán álló PLER is mindössze négy ponttal szerzett többet) – ami egészen jó teljesítménynek számít. Kovács Gábor edző ennek megfelelően optimistán nyilatkozhatott június elején. A megyei lapnak akkor elmondta, úgy véli, hasonlóan sok munkával jövőre előrébb is léphetnek, az első négy-öt hely valamelyike reális célkitűzés lehet. A csapatban sok a fiatal, és várnak erősítést többek között Komlóról is. A klub helyzete stabil, tehát minden adott a sikerhez.

Nos, a legfrissebb hírek szerint örülhet a csapat, ha egyáltalán megmarad.

 

Előzmények

Június elején érkeztek portálunkhoz a hírek, mely szerint “városi döntés” született azzal kapcsolatban, hogy a PVSE felnőtt férfi kézilabda szakosztálya a következő NBI/b-s szezonban már nem használhatja a Lauber Dezső sportcsarnokot. Az is furcsa volt, hogy a kézilabdások idén nem kaptak önkormányzati támogatást, bár elvileg az előírásoknak megfeleltek. Hogy mi volt a kizáró ok, azt nem közölték a csapattal. A szülőknek egy értekezleten azt mondták, a PVSE jövője nem biztosított, ezért a gyerekek menjenek inkább a PEAC-ba. Bár hivatalosan senki nem adott tájékoztatást, mégis egyértelműnek tűnt, hogy valami készül. A napokban aztán olyan hírek is szárnyra keltek, hogy Kovács Gábort és Szente Gábort is eltávolította edzői pozíciójából a PSN Zrt. vezetése. (Persze rákérdeztünk az illetékeseknél, mi áll a döntés hátterében és kik lesznek az új megbízottak, de nem reagáltak.) Így vélhetően nem is ért senkit meglepetésként a közlemény, amit ma tett közzé honlapján a PSN Zrt.

 

“Életpálya-modell”

A közlemény szerint a PSN Zrt. Sportiskola stratégiai megállapodást kötött a PEAC-cal, amelynek felnőttcsapata az ősszel az NB II-ben indul majd. A Zrt szerint a “PEAC melletti érv többek között, hogy a PTE sportklubja révén az egyetemi tanulmányok, majd a tervezett sportolói életpályamodell révén azt követően is új perspektívák nyílhatnak a felnövekvő kézisek előtt.”

Az U7-től az U14-es, illetve serdülő korosztályig bezárólag továbbra is PSN Zrt. Sportiskola néven versenyző utánpótlásgárda Wiesner László szakmai irányításával készül majd az őszi bajnoki idényre; míg az ifik a szövetségi versenyszabályzatnak megfelelően már közvetlenül az NB II-es PEAC égisze alá tartoznak.

 

“Megmentik a kézilabdát”: PVSE helyett PEAC

A PSN Zrt. így folytatja a közleményt: “az átszervezés kapcsán szót kell ejteni az NB I B-s férficsapat mellett egyetlen, junior korú utánpótlásgárdát versenyeztető PVSE-ről is. Az együttest a korábbi elszámolási hiányosságai miatt nem közvetlenül, hanem a PSN Zrt. közbeiktatásával támogatja az önkormányzat évek óta folyamatosan anyagilag. Mivel ismét elszámolási gondokkal, hiányosságokkal, szabálytalanságokkal küszködik a PVSE, a hosszú ideje fennálló problémák tarthatatlansága miatt döntött úgy a város, hogy új alapokon, a PEAC-cal együttműködve építi fel saját férfiszakágát. Ez a megfelelő önkormányzati döntések – pályahasználat, sportolói lakások igénybe vétele – meghozatala után azzal is járhat, hogy ez az új gárda élvezheti majd a PVSE korábbi kedvezményeit. Mindettől a szakemberek hosszabb távon a férfiszakág teljes vertikumának szakmailag és a finanszírozás terén is eredményesebb jövőjét várják, magyarán a város ilyen módon kívánja megmenteni és fejleszteni a férfi kézilabdázást.”

 

Nem hagyják annyiban 

Felkerestük a PVSE-t, hogy reagáljanak a közleményben leírtak, főként az őket ért vádakra. Nagy Zsolt kérdésünkre elmondta, az elmúlt hónapokban az egyesületüket ért jogsértő cselekmények, rágalmazások, valamint a PSN Zrt. oldalán (is) megjelent cikkben foglalt valótlan és pontatlan állítások miatt jogi lépések meghozatalát tervezik.

 

Jól jöhet a “kiszervezés”

Ahogy júniusi cikkünkben is megírtuk, hasonlót láttunk már annak idején a Pécs2010 esetén is. Akkor női kosárlabda megmentésére sietett az önkormányzat és a PEAC. Az önkormányzatnak amúgy nyilván előnyös a PEAC-cal kötött megállapodás, hiszen annál kevesebb gondja lesz a jövőben a kézilabdával. A PSN Zrt. ugyanis tavaly 66 milliós veszteséggel zárta az évet, nemrég pedig az önkormányzat 60-ról 300 millióra emelte az éves hitelkeretüket. Így nyilván jól jön a városnak, hogy egy gonddal kevesebb. (Más kérdés, hogy tudtunkkal a PVSE már tavaly sem kapott pénzt a PSN Zrt-től.)

KategóriákMETÁL