PÉCS – Pont került a Mecsekbusz Kft. és a Pécsi Vagyonhasznosító  Zrt. (korábbi nevén Pécs Holding Zrt. ) között 2011 óta zajló jogi hercehurca végére – írta február elején a pécsi önkormányzat közpénzből fenntartott lapja, a PécsMa.hu. Azt is hozzátéve, hogy azért van vége ennek az ügynek, mert az iparkamara választott bírósága kimondta, hiába akart a Mecsekbusz Kft. 1,5 milliárd forintot a városi cégtől. És mindezt Pécs jogász végzettségű polgármestere jelentette be sajtótájékoztatón. Az ügynek azonban nincs vége, sőt. Szekszárdon új per kezdődött, s még az is megeshet, hogy elölről kell kezdeni az egész ügyet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Páva Zsolt február elején. Akkor még csak tervezgettük a Szabad Pécs elindulását, de e cikk szerzője már részt vett azon a sajtótájékoztatón is, így nem csak a megjelent tudósításokból, hanem első kézből is tudjuk, mi hangzott el ott, sőt kérdeztünk is – több kérdés amúgy sem hangzott el.

A PécsMa tudósításában is olvasható azonban, hogy Pécs polgármestere azt mondta, a választott bíróság döntéséből kiderült, hogy jogszerűen járt el a korábbi pécsi busztársaság, a Pécsi Közlekedési Zrt. városi tulajdonosa, a Pécs Holding 2011-ben, amikor átvette az irányítást a magánbefektetőtől. Mindezt azért tette meg a város, mert tartani lehetett attól, hogy a Mecsekbusz irányítása alatt tovább romlik a közösségi közlekedés, írta az önkormányzati lap.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Páva Zsolt közölte: az iparkamara választottbírósága kimondta, hogy az önkormányzati kézben lévő tulajdonos, a Pécs Holding jogszerűen nevezett ki új vezérigazgatót a Tüke Busz elődjének számító pécsi busztársaság, a Pécsi Közlekedési Zrt. élére.

 Páva Zsolt februárban, a sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy megnyerték a pert a Mecsekbusszal szemben

A cikk a hirdetés után folytatódik



 

Olvasóink talán emlékeznek rá, hogy 2011 tavaszán, a Pécsi Vízmű-ügyhöz hasonlóan biztonsági emberekkel jelentek meg az önkormányzat embereivel együtt a PK Zrt. Pécsi, Bajcsy-Zsilinszky utcai székházánál (amit a Tüke Busz azóta sem használ székházként) , és gyakorlatilag elfoglalták a céget, átvéve az irányítást. Azt követően adták át a buszos személyszállítást az előtte év decemberében alapított, 100 százalék pécsi önkormányzati tulajdonú Tüke Busznak, pontosabban bízták meg őket a PK Zrt. helyett megrendelőként a kötelező önkormányzati feladat, a helyi buszközlekedés megszervezésével. Érdekesség, illetve fogalmazzunk úgy, hogy érdekes jelenség volt akkor, hogy a PK Zrt. utolsó akkori vezérigazgatója, Árki Sándor kötött buszbérbeadási szerződést a Tüke Busszal, amelynek akkoriban nem volt saját tulajdonú gépjárműve, majd nem sokkal azt követően Árki átült a Tüke Busz Zrt. vezérigazgtói székébe. A Mecsekbusz azt is támadta korábban, hogy a buszok bérbeadása a jóval a piaci ár alatt történt. Arra pedig, hogy a buszokat mélyen a piaci ár alatt adta bérbe későbbi cégének Árki, éppen a PK Zrt. korábbi, azóta elhunyt vezérigazgatója elleni perből lehetett következtetni, amelyben volt egy igazságügyi szakértői jelentés arról, mennyiért is kellene a buszokat bérbe adni.  

De visszatérve a két cég közti vitákra: az időközben tulajdonost váltott magánbefektető, a Mecsekbusz a fentiek miatt több pert is kezdeményezett. A korábbi megállapodások részeként a két cég (a Mecsekbusz és a Pécs Holding választott bírósághoz fordult). Három per volt, kettőt megnyert a Mecsekbusz, a legfontosabbat azonban, a fent nevezettet, amelyben 1,5 milliárdos kártérítést is követel a cég, elveszítette. Ez a harmadik, választott bírósági döntés lett ismert február elején. A választottbíróság  szerint ugyanis nem történt károkozás, a követelés tehát a szerint nem volt jogszerű.

Páva Zsolt a magnófelvételeink szerint a februári sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ügyek a mai napon lezárultak, s visszanézve az elmúlt hat év történéseit kimondhatjuk, hogy a NAV feljelentése jogos volt, az a döntés, amit akkor hoztak a pécsi buszközlekedés megújítása érdekében, az indokolt volt, és nem csak maga a buszcsere program, hanem minden azóta megtett lépés is, az utastájékoztatás fejlesztése, az új kedvezményes bérletek, az új menetrend bevezetése, a vonalhálózat újragondolása, és így tovább.

Rákérdeztünk arra akkor a  polgármesternél, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság ítélete jogerős-e vagy sem. Illetve, hogy van-e még módja a magánbefektetőnek a határozat ellen további jogi fórumon igazságot kérnie, azt megtámadnia. Páva Zsolt válaszában elmondta, hogy az ítélet jogerős, illetve, hogy van mód azt megtámadni, de a maga részéről már a Mecsekbusz keresetét sem értette, hogy azt mire is alapozták. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott azonban, hogy valóban van mód fellebbezni, de csak nagyon szigorú feltételrendszer mellett lehet ellenkérelmet benyújtani, ezért általában nem is szoktak, ?alkotmánysértés szintű kategóriában? lehet fellebbezést benyújtani.

Szerdán a Szekszárdi Törványszéken folytatódott az ügy

Mint azonban most szerdán, július 5-én kiderült, mégiscsak benyújtotta a ?fellebbezését? a Mecsekbusz, megtámadta ugyanis a Választottbíróság határozatát. Polgári peres eljárást kezdeményeztek az azóta nevet váltott Pécs Holding, vagyis a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. Ellen, amelynek első kitűzött tárgyalását szerdán tartották a Szekszárdi Törvényszéken. A Mecsekbusz jogi képviselője, dr. Megay Györgyi szerint ugyanis a választottbíróság határozata közrendbe ütközik, azaz jogszabályellenes, ezért annak megszüntetését kezdeményezik. Ítélet leghamarabb szeptember végén várható, szeptember elején folytatódik a per. Annak ítélete ellen a vesztes fél még a Kúriához is fordulhat egyébként. Ha a Szekszárdi Törvényszék, s esetleg utána még a Kúria is a magánbefektetőnek adna igazat, mégiscsak, akkor a választottbírósági határozat semmis lenne, és az egész eljárást az elejéről kellene kezdeni. A másik két, korábbi, a Mecsekbusznak kedvező választottbírósági ítéletet is megtámadták, azokat a Pécs Holding, hasonló indokkal, de végül a választottbírósági ítéletet hagyták helyben.

KategóriákMETÁL