Nem fogták vissza magukat a Jobbik önkormányzati képviselői, amikor szerda délutáni sajtótájékoztatójukon Kővári Jánost, az Összefogás Pécsért Egyesület politikusát kritizálták.

Megírtuk tegnap, Kővári János önkormányzati képviselő (ÖPE) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására szólítja fel Páva Zsolt polgármestert a város csődközeli helyzete miatt. Csakhogy ez eredetileg a Jobbik ötlete volt, a párt összerakott egy napirend-tervezetet, témajavaslatot, és elkezdtek tárgyalni a közgyűlés ellenzéki képviselőivel, hét aláírás szükséges ugyanis ahhoz, hogy a rendkívüli közgyűlést össze lehessen hívni. Fogarasi Gábor tegnap elmondta, kezdeményezésük mellé az összes ellenzéki párt (a Jobbikon kívül az MSZP, DK, LMP, és az ÖPE) támogatta, Kővári Jánosék is, még az időpontot is kitűzték, amikor a folyamatot elindítják. Ehhez képest váratlanul érte őket, hogy Kővári azzal állt ki a sajtó elé, hogy ő maga kezdeményezi a rendkívüli közgyűlés összehívását, amihez fideszes képviselők, sőt, akár a polgármester támogató aláírására is számít. 

Kővári egyébként két napirendi pontot javasolt, amelyek ugyanúgy a csődközeli helyzetről szólnak, mint a Jobbik bő két hete bejelentett kezdeményezése, csak szerinte az ő kérdései konkrétabbak, jobbak. 

A Jobbik szerint Kővári és az ÖPE úgy hátrált ki szó nélkül az ellenzéki összefogásból, hogy arra a közös megbeszélés alkalmával rábólintott.

Ha azt mondom erről az emberről, hogy egy erkölcsi hulla, akkor úriemberként fogalmaztam és nagyon visszafogottan

– mondta Fogarasi Gábor.

Ezt négyévente előadja Kővári képviselő úr, ismételten bebizonyosodott az, hogy kinek az érdekeit szolgálja

– tette hozzá.

 

Beszéltünk a Jobbik sajtótájékoztatója után Kővári Jánossal, azt mondta, nem kíván reagálni az elhangzottakra.

KategóriákMETÁL