Nem foglalkozik aprópénzzel a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. – minőségi munkáért minőségi fizetést kérnek. És meg is kapják.

A Modern Városok Program keretében „Multifunkcionális sportcsarnok és uszoda, valamint az uszodához kapcsolódó aquapark építése” érdekében Pécs 500 millió forint “előkészítő költségekre vonatkozó támogatásban” részesül – olvasható a szeptember 27-i közgyűlés egyik előterjesztésében.

Ebben az is szerepel, hogy az előkészítő projekt teljes körű koordinációját a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. végzi, illetve, hogy a kommunikációs feladatok ellátására az önkormányzat a (pécsi Fidesz politikai munkatársa, Csizi Péter bizalmasa, a Ledina Kerámia Kft. volt igazgatója, a Katreiner Zoltán vezette) Pécsi Kommunikációs Központ Kft. köt megállapodást.

A félmilliárd forintból “nyilvánossági, kommunikációs és marketing tervre” bruttó 44 450 000 forintot tervez költeni – az egyébként több milliárdos hiánnyal küzdő – pécsi önkormányzat. 

 

Na de lássuk is, mire megy majd el több mint 44 millió forint 2018 májusáig, avagy a projekt végéig. 

– lesz például kommunikációs terv félmillióért,

– arculattervezés 900 ezerért,

– szóróanyagok és ajándéktárgyak több mint tíz millióért (!)

– online marketing kampány 3 millióért (Google AdWords és banner hirdetéssel)

– vagy épp buszreklám kampány 1,3 millióért.

 

Mindez azonban sehol nincs a következő két ponthoz képest:

– az (önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló) Pécsi Kommunikációs Központ Kft. ugyanis készít „egy egyszerű, WordPress sablon alapú honlapot”, amelynek „elsődleges célja a projekt bemutatása, illetve a projekt haladásának dokumentálása. Ide kerülnek fel a mind a sajtó, mind pedig a lakosság számára érdekes, friss és kommunikálható információk. Lesznek szöveges, képi és videós tartalmak is, kereshető formában.” Mindezt közel egymillió (900 ezer) forintért! Mint ismert, a WordPress honlapok ingyenesek, és a fizetős kiegészítő elemek is megvásárolhatók néhány tízezer forintért.

– Ennél is érdekesebb azonban, hogy a projekt számára létesítenek egy Facebook oldalt, ahol a projekttel kapcsolatos legfrissebb és legérdekesebb információkat közlik majd. A Facebook oldal követőinek számát Facebook hirdetésekkel szeretnék növelni – összesen potom 2 millió forintból. Azaz: létrehoznak egy ingyenes Facebok oldalt, ahol a reklámok is pár száz forintba kerülnek, és ahova felteszik a vélhetően már korábban elkészített sajtóanyagokat.

 

Ha ez tényleg így lesz, akkor ez nem más, mint közpénzégetés felsőfokon.

KategóriákMETÁL