Rájár a rúd mostanában a PMFC-re. Nem elég, hogy az NB III-as rajt előtt a bajnoki címről, feljutásról hallottunk úton-útfélen, majd ehhez képest négy forduló alatt sikerült három pontot begyűjtenie Márton Gábor csapatának, most még a város irányításában saját bevallása szerint semmilyen szerepet el nem látó (jade) Csizi Péter is megszólalt Pamacs-ügyben.

Objektíven szemlélve az országgyűlési képviselő, megbízott pécsi fociügyi szószóló megállapításait, akad bizony olyan elem, amivel olyannyira egyet tudok érteni, hogy még kicsit magamon is meglepődök. Nézzük szépen sorban.

 

„Azt gondolom, önkormányzati támogatásból nem működhet a jövőben a PMFC.”

 

Egy piros pont. Tökéletesen igaza van a politikusnak. Már persze csak akkor, ha az önkormányzati támogatás alatt azt értette, hogy kizárólag önkormányzati pénzből. Merthogy ugye támogatást kapnak a kosarasok, vízilabdázók is (már ha kapnak, de legalábbis papíron jár..). De a támogatás nyilván nem egyenlő a finanszírozással. Merthogy jelenleg a város nem támogatja a PMFC-t, hanem fenntartja, működteti, tulajdonolja, ha úgy tetszik. De ettől most tekintsünk el, vegyük úgy, hogy ez csak egy szerencsétlen megfogalmazás.

 

„Támogatókat, tulajdonost kell találni.”

 

Újabb piros pont. Én is így gondolom. Meg szerintem úgy nagyjából mindenki, akinek kicsit is fontos a sport ebben a városban.

Higgyék el, szívesen folytatnám Csizi mester virtuális fültővakargatását, de sajnos ennyire futja. Tőlem feltétlenül, de sajnos tőle is. A feketeleves ugyanis az a piros pontok után, hogy bár szövegkörnyezetből kiragadva ezek vállalható gondolatok, és létjogosultsággal bíró kijelentések ugyan, csakhogy sajnos az a fránya kontextus, az bizony nagyon makacs dolog.

Az, hogy mekkora a baj a várossal, most már mindenki tudja. Ha bevallottan 7,5 milliárd hibádzik, akkor valójában mennyi lehet az annyi? Nekem most elég egy sokkal kisebb szám is, ez pedig a 192 millió. Ennyi jut ugyanis egy évben a PMFC-re a városi kasszából.

Most ez a helyzet. Legalábbis egyelőre. Merthogy jönnek a megszorítások, az elmúlt nyolc év árnyaira reflektorral kell majd rávilágítani, és persze a nagy fényárban épp a pécsi foci lesz az, amelyik majd csak a fénysugár mellett kap helyet. Ha ugyanis nincs önkormányzati „támogatás”, akkor nyilvánvaló, hogy nincs PMFC sem. Na jó, ez nem igaz. Majd szurkolhatunk újra a Szászvár meg a Siklós ellen. Az is lehet, hogy újra felmehet a vérnyomásunk a Komló elleni rangadók előtt – persze a megye I.-ben.

És akkor azt most inkább hagyjuk is, hogy azok az egyesületek akik tényleg csak TÁMOGATÁST kapnak az önkormányzattól, valójában nem is biztos, hogy kapnak. Két hónapja, négy hónapja, fél éve.

Ahogy olvasom az újabb és újabb írásokat e témában, egyre másra növekszik a nyomás a koponyámban. Mert amikor a szemembe bámul egy internetes oldalon, vagy az újságpapíron keresztül Csizi Péter, és azt magyarázza, hogy bizony az, hogy önkormányzati pénz áramlik egy sportegyesületbe, sajnos egy szocialista fantazmagória megtestesülése, amely hosszú, nemzeti érzülettel átitatott éveket is kihúzva a mai napig végzi pusztító ténykedését, akkor az egyre erősödő fejfájáson kívül nem sok dologra tudok koncentrálni. Mondjuk egy normálisan működő világban lenne ilyenkor valaki, aki visszakérdez, hogy az Orbán-kormány által a fociba pumpált közpénzmilliárdokról mi a véleménye? A közpénzen működő Felcsút FC-vel (bocsánat, nincs szívem leírni a hivatalos nevét, tisztelet is van a világon) mi a helyzet? A Duna Aszfalt (Mészáros Lőrinc => Orbán Viktor => közpénz) által felkarolt tiszakécskei focicsapattal mi van?

 Nekem meg eszembe jut a Szabad Pécs közelmúltbeli írása a félelemről. Hogy nem merünk egymással még két semmitmondó szót sem váltani. Sajnos tényleg így van. Én speciel félek. Félek attól, hogy a képmutatás ma már annyira beleivódott a közéletbe, így szükségszerűen az életünkbe is, hogy ha véletlenül még merünk is majd két szót váltani a másikkal, azt is csak egy ócska álarc mögül tesszük majd.

És, hogy mi lesz a PMFC-vel? A történet kétesélyes. Vagy találnak tulajt, a csapat kilábal a gödörből, és megvan a következő dolog, amit büszkén mutogathatnak majd a várost egyébként nem vezető városvezetők (lásd: Csizi Péter), vagy a huszonnegyedik óra végén megszólal a gong, a csapat újra megy vissza a megyébe, ott aztán vegetálhat évekig, mi pedig ismét elolvashatjuk majd, hogy igazából Kádár János felelősségét is meg kellene vizsgálni abban, hogyan is pergett le ilyen gyorsan a szemünk előtt a pécsi labdarúgás filmje.

KategóriákMETÁL