Kósa Lajossal beszélgetett a napokban a Karc FM rádió. A Modern Városok Program végrehajtásáért felelős leendő tárca nélküli miniszter (a Fidesz volt frakcióvezetője) többek között arról beszélt, hogy megfelelően kell előkészíteni a Programhoz kapcsolódó projekteket, mert évtizedek múltán isszuk meg a levét, ha valami rosszul van megtervezve. Így került szóba Pécs, mint negatív példa.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Kósa Lajos rámutatott, Pécs nagyon nagy bajban van, de ez nem most kezdődött.

– A város nem tudja azt a fejlesztési problémát megoldani, amit még Toller idején, az EKF kapcsán megvalósított beruházások jelentenek. Nem tudják a Zsolnay Negyedet üzemeltetni, a Kodály Központot már régen az állam üzemelteti, mert nem tudnak annyit átlag 15 ezer forintos jegyárú koncertet szervezni Pécsett (hiszen nem bírja el a helyi piac), amennyivel fenn lehetne tartani. És akkor ez általában egy lavinát indít el – magyarázta Kósa. – Megépítették ezeket a nagy igényű és nagy volumenű, szép beruházásokat, majd kiderült, hogy nem tudják fenntartani, és elkezdtek máshonnan elvenni pénzeket a fenntartásra, ami aztán máshonnan hiányzott. És a lavina végén most ott tartunk, hogy újra kell gondolni Pécs költségvetését. (Erre létre is jött egy bizottság.) 2010-ben volt az EKF, most 2017-ben, közel tíz évvel azután dőlt el úgy a dominó, hogy most mát tényleg komoly baj van – fogalmazott.

A riporter azon kérdésére, hogy most akkor újra is gondolnak egyes fejlesztéseket, a miniszter azt mondta, ez egy nehéz dilemma.

Az önkormányzati önállóságot nem lehet sérteni. Akkor sem lehet sérteni, ha valaki azt gondolja, akár kormányzati oldalról, hogy ezt ő jobban tudja. Sőt, még akkor sem lehet sérteni, ha ráadásul neki van igaza. Mert most vagy van önkormányzati autonómia, vagy nincs. Saját magától senkit nem lehet megmenteni. És Isten őrizzen attól a rendszertől, amikor valaki kormányzati oldalról azt gondolja, hogy ő mindenkinél jobban tud mindent, és azt is jobban tudja, hogy egyes embereknek mi az érdeke, és eszi, nem eszi, addig üti amíg egyébként fel nem ismeri a “történelmi szükségszerűséget”. Azt hiszem, ezt a kommunista diktatúrában így mondták. És akkor jöttek a verőlegények és addig verték a földtulajdonost, amíg be nem lépett a TSZ-be. Mert ez ide vezet. Ez nagyon kényes kérdés. Ezért szerintem mindenkor tilos az önkormányzati autonómiáját sérteni” – hangsúlyozta Kósa.

A miniszter ugyanakkor hozzátette, vitatkozni lehet a polgármesterekkel, győzködni őket, de ha egy város valamit nagyon akar, akkor tudomásul kell venni, és finanszírozni kell. Garanciákat persze lehet kérni, de ő úgy látja, a polgármesterek tudják, hogy addig nyújtózkodhatnak, amíg a takaró ér. 

 

Mindeközben Pécsett

Kósa kijelentése azért érdekes, mert látszólag ennek épp az ellenkezője történik Pécsen: nemrég például létrejött egy “stratégiai irányító testület” a Fidesz-KDNP Frakciószövetség pécsi városi képviselőcsoportja jóvoltából, amelynek feladata a “város irányítása”, “döntések előkészítése”, és sok esetben döntések meghozása. A csapat vezetője Csizi Péter, fideszes országgyűlési képviselő. Nehéz nem arra gondolni, hogy a kormány valamilyen módon mégiscsak szeretne beleszólni Pécs ügyeibe, miután kiderült, a város ismét több milliárdos hiányt hozott össze.

Pécs egyébként a Modern Városok Program keretén belül az ígéretek szerint 24 milliárd forintot kap, a fejlesztések a PTE-t érintik. Hogy minden a tervek szerint a halad-e, arról ITT olvashat.

KategóriákMETÁL