Bogdán László újfent olyat mondott, amely egyrészt abszolút jellemző rá, s megint olyat, több olyat is, amire felkapják a fejüket az egész országban.

„Cserdiben szívesen látjuk az Őcsényben nem kívánatos menekült családokat. Büszkék leszünk, ha nálunk pihennek néhány napot” – mondta  a Hír TV Szabadfogás című műsorában Bogdán László, Cserdi polgármestere. A hírt a Válasz.hu szemlézte.

 

„Hogy a felajánlás milyen reakciókat (is) szül majd, az az Őcsényben történtek után borítékolható: igen nagy valószínűséggel megszületik a migránssimogató cigány kategória.

Pedig Bogdán László egy igaz magyar ember”

 

– írta Dévényi István a cikkben, a Szabadfogásaz műsorvezetője.

 

Majd az olvasóknak elárulta azt is, hogy mivel Bogdán mellette ült, azt is hallotta, hogy Pörzse Sándor megkérdezte a polgármestertől azt, hogy

 

„De mit szólnak ehhez a cserdiek?”.

 

Bogdán László azt válaszolta:

 

„ők velem együtt 800 éve migránsok ebben az országban”.

 

Ismeretes, hogy Őcsényben hatalmas botrány lett abból, hogy néhány, Magyarországon jogszerűen tartózkodó, hazánk által elsimerten menekült státuszú menekült gyermeket szeretett volna üdültetni a faluban egy helyi panziós. A vállalkozót inzultus érte, a polgármester lemondott.

A nagyobb botrány azonban abból lett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, ahelyett, hogy elítélte az erőszakot, azt mondta, megérti az őcsényiek reakcióját. Erről nekünk is megvolt a véleményünk.

 

Aztán később a HírTv-nek a panziótulajdonos is  nyilatkozott, azt hogy ezzel a nyilatkozattal a bűnpártoló sajnos a miniszterelnökünk, mert ez bűn. Aki pártolja, helyesli a bűnt, az bűnpártoló.

Majd hozzátette: vége a jogállamnak Magyarországon, és kifejezte aggodalmét is rögtön: mert szerinte beláthatatlan következményei lesznek, „ha elszabadul az erőszak”.

 

Igaz, a Fideszben most már voltak, akik úgy nyilatkoztak, hogy ők is elítélik az erőszakos cselekedeteket. Gulyás Gergely a Magyar Nemzet kérdésére elítélte a károkozás és az erőszak minden formáját.

KategóriákMETÁL