Soros György-ellenes nyilatkozatot fogad el várhatóan a jövő csütörtökön a pécsi közgyűlés, miután – mint megírtuk – a napokban a Fidesz pécsi elnöksége úgy döntött, a soron következő pécsi közgyűlési ülésre beterjesztenek egy határozati javaslatot, amelynek megszavazásával el kívánják utasítani „Pécs lakóinak nevében a Soros-kampányközpont pécsi létesítését”. Mindez Páva Zsolt pécsi Rádió1-nek adott amerikai nyugdíjasbácsizós nyilatkozata miatt, két napon belül már a második olyan pécsi fideszes bejelentés/beszéd volt, amelyben Soros György, a Nyílt Társadalom Alapítvány, illetve egy évek óta működő pécsi civil szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány ellenes kirohanásnak minősíthető.

Hoppál Péter kulturális államtitkár, pécsi országgyűlési képviselő , elsősorban a Fidesz pécsi elnökeként tett nyilatkozatával odáig ment, hogy azt mondta, illetve K.É.R.T.E. a pécsiektől, civilektől, vállalkozásoktól és magánszemélyektől egyaránt, hogy ne adjanak helyet lakásukban, vagy irodájukban a pécsi alapítványnak.

Az Emberség Erejével ugyanis, a valóban Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány egyik nemzetközi pályázatán mintegy 130 millió forintos támogatást nyert el, működésre, képzésekre, mentori programokra, valamint más, a dél-dunántúli régióban működő civil szervezetek, egyesületek, alapítványok munkájának, projektjeinek támogatására. Sőt, önszerveződő csoportokat is alakíthatnak.

A pécsi szervezet 100 millió forint körüli összeget oszt ki más civilek vagy csoportok közt, jellemzően projektekként fél- és hárommillió forint közti támogatási összeget, s a fennmaradó 30 millió forint egy részéből közösségi irodát is kialakíthatnak, illetve fenntarthatnak. Lényegében ez utóbbi miatt hívta fel a pécsi lakosság figyelmét Hoppál Péter, aki 2010 és 2014 közt pécsi városházi képviselő, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, illetve az oktatási és kulturális bizottság elnöke is volt. A pénteki sajtótájékoztatón mellette helyet foglaló Csizi Péter országgyűlési képviselő pedig ebben az időszakban alpolgármesterként ténykedett – amellett, hogy mindketten parlamenti képviselők is voltak. Páva Zsolt pedig 2010 és 2014 közt is polgármestere volt a városnak.

Mindez azért is érdekes mert, mondhatni, a Fidesz-KDNP Pécsett előszeretettel fogad el a most előkészítés alatt állóhoz hasonló különféle nyilatkozatokat, a pécsi közgyűlés (többségének) véleményét/álláspontját világgá kürtölve. Ezek, csak úgy mint a következő közgyűlési ülésen megszavazandó szöveg, lényegében tét nélküli, elvi határozatok, amelyeknek a fentieken túl egyéb más szerepük nincsen.

Mégis ezeket sok esetben olyan kérdésekben, nagy ügyekben teszik, tették eddig, amelyeket rendkívül fontosnak állítottak be. Tavaly például, éppen egy éve Vicze Csilla kezdeményezésére, a Barcelonai  Nyilatkozat mintájára az EU-Kanada közti tervezett megállapodás, a CETA ellen fogadott el nyilatkozatot a pécsi közgyűlés.

Az egyik legfontosabb, de mindenképpen az egyik, külsőségekben is legjelentősebb nyilatkozat a Húsvéti Nyilatkozat volt, amelyet a pécsi közgyűlés hat és fél éve, 2011 áprilisában, húsvét hétfőn szavazott meg. Igaz, azt még az előző közgyűlés fogadta el, de a legfőbb szereplők a kezdeményezők és igennel szavazók, illetve akkor fontos pozíciókban ülők közül a fent már említett személyek, Páva Zsolt, Hoppál Péter és Csizi Péter voltak akkor is. Ők, akik most sokak szerint akár még gyűlöletkeltésre is, de az indulatok felkorbácsolására majdnem biztosan alkalmas nyilatkozat elfogadására készülnek.

Ők maguk mondták azt most, hogy szerintük ezt az új “Soros-ellenes” nyiltakozatot egy ideológiai harc részeként kell elfogadniuk. Amire szerintük azért van szükség, mert szeretnének ezzel is üzenni, küzdeni, felszólalni egy másfajta társadalomfelfogás, eltérő vélmények, és A DEVIANCIA ellen. Hoppál Péter, talán jelenlegi munkája miatt is, egyenesen KULTURÁLIS KÉRDÉS-nek is nevezte a szerintük egy “vidéki Soros-kampányközpont létesítése” elleni tervezett fellépésüket.

 

Mindezek fényében érdekes a nem akármikor, 2011. húsvét hétfőn elfogadott pécsi Húsvéti Nyilatkozat szövege, amelyben Páva Zsolt akkori szavai szerint a város értékeit, illetve azt rögzítik, hogyan is tudja önmagát meghatározni Pécs. Sőt, amelyről nem kisebb szavakkal, mint pécsi alkotmányként, Pécs Fundamentumként beszéltek a politikusok annak idején. A most elfogadandó új szándéknyilatkozat, amit eddig mondtak róla, az elveiben igencsak ellentétes lehet a Pécs Fundamentumban foglaltakkal. Döntsék el önök! A 2011-es “Pécsi Alkotmányt” az alábbiakban  szerint közöljük, kiemelésekkel.

 

 

Pécs – 20111

 

Húsvéti nyilatkozat

 

Mi, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseli fontosnak és szükségesnek tartjuk, hogy az ország megújulása idején magunk is megfogalmazzuk városunk alapvető értékeit. Ajánljuk e nyilatkozatot minden mai és jövőbeli pécsi polgár figyelmébe, hogy városunk több ezer éves múltja után jövőnk is sikeres, békés és biztonságos legyen.

Pécs a mi városunk.

Pécs a Dél-Dunántúl központja, a kultúra városa, kétezer éves hagyományaival, világörökségi értékeivel, 644 éves egyetemével, gazdag természeti értékeivel, életerős és tettre kész polgáraival, olyan életközösség, amelyben a fiatalok lehetséget kapnak jövőjük megalapozására, a családok biztonságuk megteremtésére, míg az idősek a tisztes, békés életre.

Pécs európai város, amely hagyományainál fogva összeköti az embereket. Összeköti dél és észak, kelet és nyugat kultúráit, vallási örökségeit, nyelveket. Az „öt templom” városában mindenki otthon érezheti magát, mindenki barátra, közösségre lelhet, minden ember személyében is értéket képvisel. Az ezer éves egyházmegye központja egyben a vallásfelekezetek és a nemzetiségek párbeszédének városa is.

Pécs a magyar nemzet jelentős városa, amely tiszteli és ápolja a magyar történelem és a kultúra legszebb hagyományait, találkozási pontja Magyarország sokszínű kulturális törekvéseinek. Janus Pannonius, Csontváry Kosztka Tivadar, Zsolnay Vilmos, Angster József, Babits Mihály, Breuer Marcell, Fejér Lipót, Kodolányi János, Miroslav Krleza, Kodály Zoltán, Kertész Mihály, Viktor Vasarely, Weöres Sándor, Csorba Győző, Tüskés Tibor és megannyi alkotótársuk olyan szellemi örökséget hagyományoztak ránk, amely méltán teszi Pécset kiemelkedővé a magyar városok sorában.

Pécs barátságos város, amely tiszteli az ember szabadsághoz, boldoguláshoz, biztonsághoz fűződő jogát, tiszteli a véleményszabadságot, és felelősséget érez minden pécsiért. Gondoskodik a rászorulókról, esélyt teremt a leszakadóknak, figyelmet fordít a fogyatékkal élőkre, mert mindenkit a közösség értékes tagjának tekint.

Pécs a tudomány, a szellem városa, amely otthont ad Magyarország első egyetemének, megbecsüli és támogatja a tudomány művelőit, mert hisz abban, hogy a szellemi gyarapodás vezet a gazdasági fejlődéshez, s végső soron ez teszi Pécset a határokon átnyúló régió központjává.

Pécs befogadó város, amely kinyújtja kezét minden ember felé, aki egy órát, egy napot, egy évet vagy egy életet tölt itt. Mi egy közösség vagyunk, gondoljunk bármit a világról, múltról, jelenről vagy jövőről, mert mi szeretjük Pécset.

Pécs a mi városunk!

 

Pécs, 2011.április 25-én, húsvét hétfőjén.

Dr. Páva Zsolt

Pécs polgármestere

 

E határozat kifüggesztésre kerül elfogadása napján Pécsett, a Városháza aulájában, méltó helyen, és megküldésre kerül minden pécsi részére eredeti városi pecséttel lepecsételve és hitelesítve, részévé téve ezzel valamennyi pécsi család családi örökségének.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákMETÁL