Nem volt könnyű szóra bírnia a Szabad Pécsnek Páva Zsoltot, Pécs polgármesterét, ám végül kötélnek állt,  mondván, mégiscsak év vége van, meg karácsony is volt. Mindez azok után, hogy már hivatalos sajtótájékoztatón sem válaszolt a kérdésünkre, illetve hogy úgy ballagott el  szótlanul, hogy azt sem tudta, mit akarunk kérdezni, komoly fegyvertény. Sőt, ő kötötte ki azt, hogy csak akkor megy bele, ha nem lesz alákérdezés. Mi szerettünk volna legalább egy ilyen puhányabb kérdést is betenni, de nem engedett. A beszélgetés szilveszteri.

Hogy sikerült Pécsett három év alatt 7,5 milliárd forint hiányt összehozniuk?

A szocialisták miatt van az egész.

Értem. De azért azt tudja, ugye, hogy ezt már nem veszik be az emberek?

Hát pedig, ha sokat mondjuk, és elég meggyőzően, akkor elhiszik. Vagy nem?

Nem, nem, higgye el, mi önökkel ellentétben beszélünk az emberekkel. Szóval, ezt nem hiszik már el. Mi a valódi oka akkor annak, hogy tovább nyújtózkodtak?

Soros.

Olvasóink kérdését teszem fel: Lemond?

Soros.

Még ön a polgármester? A tanácsadó-irányító bizottság miatt kérdezzük.

Hogy mi?

Tudja, aminek a Csizi az elnöke, de ön is benne van! És, aminek azért, mint hallottuk, nem örült túlságosan a Miniszterelnök Úr. Szóval még ön az igazi 100 százalékos polgármester?

Igen.

És, ha mégsem?

Soros.

Az emberek félnek attól, hogy majd többet kell adózni, a vállalkozások még inkább tartanak ettől, nem lett meg az ígért 5000 új munkahely sem, és szinte mindenre ráteszi az állam a kezét azért, hogy kihúzzák a pácból a várost Orbánék. Sokan azt mondják, hogy ez is annak köszönhető, hogy sem önnek, de a többi vezető pécsi és baranyai fideszesnek sincs igazi lobbiereje a Fidesz vezérkarnál. Mit gondol erről?

Soros.

A civilek elleni fellépés, pontosabban boszrokányüldözés tényleg kiverte a biztosítékot. Miért volt erre szükség? Ki mondta önöknek ezt a botorságot a nyilatkozatról?

Orbán. Habony. Soros.

Az idén szinte semmi sem készült el Pécsett. Említene valamit, amire mégiscsak büszke? 

A Magasház lebontását.

Az tavaly volt.

Igen?

KategóriákMETÁL