Rázga Miklós színidirektor rendezése a Pécsi Nemzeti legújabb premierje, a Magyar Elektra. Megnéztük.

Február 16-án láthatta először a közönség a Pécsi Nemzeti Színház legújabb bemutatóját, a Magyar Elektrát. Rázga Miklós igazgató – aki az évadban csak egy előadást rendez –  választása Bornemisza Péter 1558-ban íródott Szophoklész-átiratára esett. A 16. századi szöveget régies nyelvezetéből adódóan ma már olvasni sem egyszerű, az előadáshoz Németh Ákos drámaíró, műfordító újította meg és dolgozta át a drámát. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az, hogy Rázga miért pont most és miért pont a Bornemisza-féle Elektrát tartotta fontosnak bemutatni – nehéz megmagyarázni. A színlap szerint „Előadásunkban a korunkra is oly jellemző csodavárás, az erkölcsi megtisztulásra való vágyakozás a vezérfonal. Ha mindez a XVI. században az ország három részre szakadása idején érvényes volt, miért ne lenne az ma is?” – az előadásból azonban nem derül ki, ez alatt mit értenek az alkotók, ahogy az sem, miért tartják aktuálisnak Bornemisza szándékát, miszerint a művel a „keresztény erkölcsök jobbítását” kívánja szolgálni. A nézők legalábbis nem igazán tudják hova tenni a darabot záró Mester-monológot, ami mintegy summázná az erkölcsi tanulságot – a közönség soraiban mozgolódás (a sztorinak vége, a függöny már lent), ideje felhúzni a kabátot. 

A darab aktualitásának hangsúlyozását a szöveg átdolgozása sem segíti, Németh Ákos minimális változtatásokat eszközöl, mindössze a régiesen írt szavakat modernizálja, a mondatok szerkezetén alig alakít, a szöveg ugyanolyan veretes és nehezen érhető marad, mint az eredeti. Németh érdekes módon néhány helyen mégis szükségét érzi a betoldásoknak: több helyen elhangzik a segg szó (pl: „Menj, nyald anyád seggét!”), erre még viccet is épít, amikor Stenczer Béla (a Mester szerepében) álakcentussal „fenség” helyett „fensegg” -nek szólítja a királynőt – elősre vicces, tizedszerre nem. Az előadás „legmerészebb” pillanata, amikor Clitemnestra Elektra után kiált, „Kuss legyen, te istentelen kurva!” – a közönség soraiban halk pusmogás, elégedetlen moraj („Jajj, ezt most minek?!”). Valóban, minek, az előadás ugyanis semmilyen más formában nem törekszik arra, hogy modernizálja a történetet, mindenben ragaszkodik Bornemisza szövegéhez, sem a színészi játékban, sem a rendezésben nem törekszik annak kortárs értelmezésére. Így a végeredmény nem is lesz több egy 16. századi kifejezetten vallási célból íródott dráma 21. században történő eladásánál. Séta a múzeumban.

Az előadás szövege nem csak nehezen érthető, nehezen is szavalható. A színészek energiájuk 90 százalékát a szövegmondásba fektetik, így pedig néha olyan hatást keltenek, mintha nyaktól lefelé egyáltalán nem „élnének”, mind a monológok, mind a viták többsége álló helyzetben hangzik el, a színészek még helyváltoztatás közben is felhagynak a beszéddel – a kettő együtt már sok lenne. A statikus játék az előadást is statikussá teszi, az érzelmi csúcspontokat rendre megtöri egy-egy szereplő monológja, melyben „kommentálja” az egyébként teljesen egyértelmű helyzeteket (ami a 16.színjátékban természetes, 2018. február 16-án a PNSZ színpadán teljesen felesleges, sőt helyenként kifejezetten zavaró), így az előadás ritmusa is akadozik, a katarzis elmarad, hiszen a Szophoklész drámájában még fontos szerepet játszó érzelmi hatást Bornemisza művében (és így Rázga rendezésében is) erőteljesen felülírja az erkölcsi tanulságok (túl)magyarázása. 

Rozs Tamás zenéje az egyetlen, ami hangulatteremtő elemként megpróbálja elérni azt a színpadi hatást, amitől egy drámai mű a színházban is élvezhető lesz. Zenéje számtalan lehetőséget teremt, a kórus éneke szép egyensúlyt teremt a vallási ének – népzene – görög tragédia hármasságában, érzékenyen igyekszik szolgálni a színészek játékát. Sajnos utóbbiak csak annyiban támaszkodnak rá, hogy felismerik: amikor szól a zene, hangosabban kell beszélniük (sokszor ez sem működik, így pedig a szöveg veszik el). 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Bujdosó Nóra jelmezeit nehéz egy jelzővel leírni, azt az érzést keltik ugyanis, hogy az alkotók egész egyszerűen összegyűjtötték azokat a már meglévő jelmezeket a színház raktárából, amiket éppen nem használnak más előadásokban. Az „elöljáró beszéd”-et szavaló Józsa Richárd öltönyben lép a színpadra, a zenészek népviseletben játszanak, Aegistus király (Vidákovics Szláven) klasszicista stílusú pompás kabátban (talán egy Molière-darabból?), Clitemnestra pedig egy leginkább boszorkány-jelmezre emlékeztető fekete-piros ruhában jelenik meg. Elektra az első jelenetben reneszánsz királylány ruhában, később rongyokban játszik. Orestes öltönyben. Mestere előbb öltönyben, majd az öltönyre húzott fekete lakk esőkabátban. A kar az előadás csúcspontján (Elektra felismeri testvérét, Orestest) ledobja fekete leplét, alatta megmagyarázhatatlan okból testszínű Ádám-Éva jelmezekben vannak, amik a férfiakon sajnos kifejezetten nevetségesen mutatnak (halk kuncogás a nézőtéren), ezzel az egész komolyságát veszti. A következő jelenet elején Aegistus király érkezésekor gyorsan magukra kéne kapniuk a köpenyeket, ez azonban nem olyan egyszerű, sokan még akkor is a ruhájukat igazgatják, amikor a király már rég a színen van. 

A két egyetemi hallgató Bach Zsófia (Chrisothemis, Elektra húga) és Takaró Kristóf (Orestes) szépen szavalnak, több szerep sajnos nem jut nekik. Chorus szerepében Uhrik Dóra, az ügyeletes kommentátor sajnos sokszor halk, a dialógusok szintjén sem lép ki a frontális szövegmondásból, ami a jelenetek ritmusát is elveszi.

Kulcsár Viktóriának szép és erős jelenetek jutnak Elektraként. Játéka mögött végig érezhető az az értelmező- és érzelmi munka, amivel felépíti Elektra gyászát és haragját. Jelenléte lendületet is adhatna az előadásnak, energiája azonban sajnos nem ragad át a többi színészre. Egyedül a Clitemnestrát alakító Herczeg Adriennel találnak egymásra az előadás legbensőségesebb jelenetében, melyben a királynő maga is megindokolja, miért ölte meg férjét (Agamemnon feláldozta kedvenc lányát, Iphigeniát). A két nő egymásnak feszülése, ambivalens viszonya szépen formálódik meg a jelenetben, későbbi kibontásra azonban nincs lehetőségük, Bornemisza drámájában többet nem is találkoznak, így Clitemnestra motivációi is elvesznek, karaktere semmivel sem lesz árnyaltabb a „gonosz férjgyilkos asszony” -nál. Az előadásban azonban nem csak az ő, Elektra motiváció is homályban maradnak. Rázga rendezésében ugyanis (annak ellenére, hogy Bornemisszánál erre nincs utalás) Elektra megőrül, vagy legalábbis őrültként viselkedik. Hiába Kulcsár Viktória színvonalas játéka, ezzel az Elektrával nehéz azonosulni, féktelen dühe egy idő után fárasztó és értelmetlen, csak azt a célt szolgálja, hogy kidomborítsa a ma már igen elavult és káros tanulságokkal bíró konfliktust, miszerint a tehetetlen és teljesen eszköztelen lány addig várja egyetlen megmentőjét, a cselekvőképes Férfit, míg meg nem őrül.

Rázga rendezése nem csak a már magában is ellentétes tanulság ellentétes tolmácsolásában billen meg, számtalan értelmetlen és felesleges színpadi megoldással él. A színpad közepére leereszkedő aranykeretes tükör (?) szerepe is kérdéses (díszlet: Horgas Péter), csak úgy, mint az előadás két pontján megjelenő majd a karzaton eltűnő világító drón jelentősége, ami semmilyen színpadi történéshez nem kapcsolódik, nem értelmez és nem erősít meg semmit, tulajdonképpen semmilyen hatást nem vált ki azon kívül, hogy zavaróan búg (Esetleg felvételeket készített ez előadásról? De miért pont a premieren? Miért ilyen zavaró formában? Miért csak abban a két jelenetben?). 

Az előadás végén az egyik néző zavartan kérdezi szomszédjaitól: „Jó jó, de mitől magyar?” – a többiek nem tudják a választ, „biztos átírták, Szophoklész nem írna olyat, hogy segg”. Az erkölcsi tanulságról (jámbor, tiszta, istenfélő élet fontossága) nem esik szó. Valóban nem egyértelmű, Rázga miért nem Szophoklész eredetijét állította színre, ha ugyanis a keresztény értékek hangsúlyozása volt a cél, ezek láthatóan nem jutottak el a közönséghez, vagy ha el is jutottak, nem érték el hatásukat. Az a bizonyos „láthatatlan negyedik fal” a Pécsi Nemzeti Színház Magyar Elektra előadásában tíz centi vastag beton.

KategóriákMETÁL