Megszólaltattuk Kellermayer Miklós pécsi sejkutató orvosprofesszort, azt követően, hogy nyílt levelet írt Mellár Tamásnak, aki független országgyűlési képviselő-jelöltje lehet Baranya 1. számú választókerületének. Cikkünk szerkesztett verziója a Magyar Nemzet hétfői számában olvasható, és a lap online kiadásában is megjelent.

Tudatosan vagy ösztönösen, de Orbán Viktor nagyon jól ráérzett arra a veszélyre, amely Európára leselkedik, s példa nélküli módon állt ki Magyarország és Európa védelmében a muszlimok ellen – fogalmazott a Magyar Nemzet megkeresére Kellermayer pécsi Miklós sejtkutató orvos.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) professor emeritusa azt mondta, ezért véli úgy, hogy amíg nem bukkan fel olyan új lehetséges vezető, aki Orbán Viktornál is vehemensebben harcol(hat) a földrész, véleménye szerinti tervezett, tudatos iszlamizációja ellen, addig mindent meg kell tenni Orbán Viktor és a Fidesz hatalomban maradásáért. Még akkor is, ha természetesen ő maga is látja, hallja azokat a minimum kétséges kormányzati korrupciós ügyeket, híreket, amelyekről a független sajtó cikkezik.

Kellermayer professzor úgy fogalmazott, hogy ezek az ügyek nyilvánvalóan nem tetszenek neki sem, ám most ezeket elteszi a lelke mélyére, mert ennél a fent említett, sokkal nagyobb veszéllyel kell hazánknak és Európának szembenéznie.

Azt kérdeztük tőle előzőleg, jól értjük-, gondoljuk-e, hogy a Fidesz, illetve az egyik helyi, fideszes jelölt támogatása miatt írta meg a közelmúltban nagy visszhangot kiváltó, Mellár Tamást bíráló nyílt levelét. És rögtön azt is megkérdeztük, tud-e az országot behálózó kormányzati korrupcióról, s ehhez hogyan viszonyulhat „pozitívan” ő, a mély, meggyőződéses istenhitéről is ismert közéleti személyiség, hisz az egyik legfőbb bibliai parancs, a Ne lopj!

A Magyar Nemzet a jobboldali elkötelezettségéről is ismert pécsi sejtkutatót e nyílt levele miatt kereste meg. Abban ugyanis éles, s nem szokványos kritikát fogalmazott meg Mellár Tamással, a PTE közgazdász professzorával szemben. Kellermayer nyílt levele a Mészáros Lőrinc kezében lévő Mediaworks-kiadványnak számító Dunántúli Naplóban, s annak online felületén jelent meg. Arra a hírre reagált így, hogy Mellár Tamás független országgyűlési képviselőként, de többek közt az MSZP és a DK támogatásával elindul az áprilisi 8-i parlamenti választáson Baranya 1. számú választókerületében.

Kellermayer Miklós a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott, hogy minden muszlim potenciális terrorista, elég csak elolvasni a Korán egyes, gyűlöletbeszéddel felérő részeit, márpedig aki ezzel a tanítással nő fel, az gyűlöletet fog a szívében hordozni.

A Mellárnak írt levélben több „erős” rész is volt, az egyik ilyen így szólt: „Gyűlöletben felnövekedettek ádáz támadása ez, tehát azonos gyökerű, mint ami ellen Szent Kapisztrán János és Hunyadi János védte meg Magyarországot és Európát 1456-ban és életük feláldozásával Zrínyi Miklós és vitézei 1566-ban itt Szigetvárnál”. Mellárnak személyesen címezve pedig azt írta, „Te most nem a védők közé állsz, hanem a védőket támadók közé”.

A pécsi sejtkutató professzor közölte: a muszlimok bevándorlásától azért is tart, mert a keresztény Európa már enélkül is válságban van. Az itt élőknek éppen, hogy rég magukra kellett volna találniuk, az iszlamizáció pedig csak még inkább akadályozná, összezavarná az itt élőket. Márpedig szerinte most a felelősség nagy, a keresztény európaiaknak, előbb vissza kellene találniuk Krisztushoz, majd hitük s tanaik hirdetése, elterjesztése által kellene megmenteniük a földet, s megteremteni a világbékét.

Európának ugyanis számos bűne van, a legfontosabbak közt az, hogy fegyvereket gyártanak és adnak el, ráadásul azoknak, akik később azt ellenük fordítják, például öngyilkos merényletek formájában. Európa és a „civilizált” társadalmak bűne mérhetetlen önzés, s az egyfajta modern gyermekellenesség is. A rengeteg művi abortusz oka, hogy a karrier fontosabb a családalapításnál, az egyén a közösségnél.

Az orvosprofesszor szerint igazságtalanság uralkodik ma éppen ezért a földön. A szegénységet, az egyenlőtlenségeket azonban szerinte nem úgy kell felszámolni, hogy olyan helyekre vándorolnak emberek milliói szülőhelyükről, ahol nincs keresnivalójuk, hanem azzal, hogy a földön minden egyes lehetséges helyet termővé teszünk, még a Szaharát is, hiszen az is termő volt valaha. Mert – vallja –, hogy minden, a Földön élő embernek megjárna egy darabka a földterületekből, egyenlő mértékű minden egyes földlakónak.

Kellermayer Miklós a nyílt levelében azt is írta Mellárnak, hogy minden tanárnak, de különösen az egyetemi tanároknak példaképeknek is kell lenniük. Megkérdeztük hát, hogy ő példaképnek tartja-e magát. Azt mondta, a kérdés abból a szempontból sértő, hogy az ember nem mondhatja azt magáról, hogy ő példakép, azt a körülötte élőknek kell kimondaniuk, az embereknek ezt a véleményt a tetteikkel kell kiérdemelniük.

A nyílt levélre egyébként Mellár Tamás azóta már válaszolt (a Mediaworks-kiadványok azt nem hozták le.) Mellár egyebek mellett azt írta, hogy ő mindig is kiállt a polgári demokrácia, a piacgazdaság megvalósítása, az ország nyugati gazdasági integrációja és atlantista elköteleződése mellett.  A Fidesz azonban 2010-től kezdődően folyamatosan letért erről az útról, és a demokrácia helyett illiberális államot, a jól működő piacgazdaság helyett oligarchák hűbéri rendszerét alakította ki.

Kerestük a PTE-t is, mondják el, mit gondolnak arról, hogy két professzoruk is a nyilvánosságban vitatkozik egymással politikai kérdésekről. Azt válaszolták, hogy a levelezés a két egyetemi tanár között magánlevelezés, még ha annak nyílt formáját is választották a felek. Ennek megfelelően nem kíván belefolyni a „diskurzusba” az egyetem vezetése, mint ahogy a levelek előkészítésébe, a forma megválasztásába se vonta be a két szereplő az egyetemet.

 

Nem alapítója, “csak” felkért tiszteletbeli elnöke az ÖPE-nek

Kellermayer Miklósról többen is úgy tudják, hogy az Összefogás Pécsért Egyesület egyik alapítója, fentebb már idézett cikkünkben mi is így írtuk ezt, de helytelenül. Az orvosprofesszornak is elmondtuk ugyanis, amiről a korábban megjelent írásban szóltunk, hogy a Mellár Tamásnak írt nyílt levél egyik apropójaként feltételezhető, hogy a Fidesz és az ÖPE ismét közeledik egymáshoz. Ezt külön nem kommentálta az orvosprofesszor, csupán azt erősítette meg, amit fent is olvashatnak, hogy egyértelmű politikai cél vezérelte, ahogyan ez egyébként ki is hallik a nyílt levélből magából is.  Ugyanakkor helyesbítette az információt, azt Kellermayer Miklós azt mondta, hogy őt három fiatalember kereste meg 2002-ben, köztük a jelenlegi elnök, Kővári János is, hogy Orbán Viktor hívására, hogy alapítsanak az országban polgári köröket, megalapítanák az Összefogás Pécsért Egyesületet, és felkérnék őt tiszteletbeli elnöknek, amit ő örömmel vállalt. Igaz, később 2014-ben lemondott erről a tisztségről. 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL