Kővári János mondta ezt el a Szabad Pécs külön kérdésére a keddi sajtótájékoztató után. Az Ökováros Hetet Pécsett immáron hatodik alkalommal rendezik meg, és másodszor az Árkádban, városházi támogatással.

A szervező azonban az Ökováros Alapítvány, Kővári János az alapítvány kuratóriumi tagjaként, egyik életrehívójaként és az Ökováros Hét ötletadójaként, és pécsi városházi képviselőként (ÖPE) is nyilatkozott. 

Az Ökováros Hétre szervezett csoportokban érkeznek majd a diákok, de az Ökováros Alapítvány amúgy is tart rendszeresen különleges környezeti nevelési órákat havonta egyszer a pécsi iskolákban, közölte Kővári János. És ez az egyik legfontosabb célkitűzésük is, a szemlélet- és tudatformálás, a környezeti nevelés.

Ami a pécsi Árkádban azért lesz nagyon is látványos, mert itt egy óriásmaketten mutathatják be a város, amit a gyerekek a saját maguk képére formálhatnak, és sokkal zöldebbé és fenntarthatóbbá tehetnek a felkínált kiegészítő elemekkel: fákkal, napelemes háztetőkkel, bicikliutakkal, szélerőművekkel, és így tovább.

De akár helyi termelői piacokat is berendezhetnek, Kővári ugyanis azt mondta, hogy számára a még előttünk álló, de hamarosan megvalósuló pécsi fejlesztések közül azért az egyik legfontosabb az új pécsi vásárcsarnok építése, mert ott igyekeznek majd minél több helyi és környékbeli őstermelőnek lehetőséget, megjelenést biztosítani, ahogyan a más városi termelői piacokon is, és amellyel a Pécs melletti környező falvak lakosságának egy részét is plusz jövedelemhez, a városi lakosságot pedig helyben megtermelt, megbízható, nem óceánokon át utaztatott élelmiszerrel, alapanyaggal ellátni.

Ez is része annak a tervnek, az Ökováros koncepciónak, amelyet Kőváriéknak sikerült elfogadtatni néhány éve, minden képviselő támogatását élvezve, és amelynek lényege egy fenntartható, élhető város kialakítása Pécsett.

Arra a kérdésünkre, hogy mi valósulhat még meg a korábban lefektetett elképzelések és célok közül Pécsett, a politikus a bicikli utakat, és az elektromos buszok beszerzését. Két bicikliút is meg fog épülni még az idén (keleti városrészből a belváros felé induló, illetve az újabb egyetemi kelet-nyugati kerékpárút), valamint elektromos buszok is érkezni fognak

A Szabad Pécs úgy tudja, nem sokkal a választás előtt, márciusban adnak majd át pécsi fideszes politikusok néhány elektromos buszt, de valóban tervben van a továbbiak beszerzése is.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákPOP