Közölte a hírt az ismert civil jogvédő szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért. A TASZ szombati közleménye szerint néhány napja tettek közzé felhívást, amelyben segítséget ajánlottak minden olyan választópolgárnak, aki szeretne kifogást tenni az egyik párt (a Fidesz – a szerk.) valótlan tényállítást hirdető, “EGYÜTT BONTANÁK LE A HATÁRZÁRAT” feliratú, jogsértő plakátjai ellen. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén döntött a TASZ egyik ügyfelének kifogásáról, és “az NVB határozatában az eddigi joggyakorlatot semmibevéve úgy találta: szabad az út a hazudozás előtt a választási kampányban”.

A magyar bíróságok eddigi következetes gyakorlata szerint a valótlan tényállítások tudatos közlése a kampányban jogellenes, írja közleményében a TASZ.

A jelöltek erős véleményeket fogalmazhatnak meg egymásról, de hazugságokkal nem vezethetik félre a választópolgárokat. A választási kampányok rendeltetése ugyanis éppen a választópolgárok tájékozódásának biztosítása. A bizonyíthatóan hamis állítások „ amilyen a kifogásolt plakátokon szereplő állítás is – nem ezt a célt szolgálják, hanem éppen a felelős, tudatos, tájékozott választópolgári döntéshozatal lehetőségét ássák alá.  Ezért a hazug állításokat a kampányban nem védi a szólásszabadság.

A TASZ ügyfele a szervezet felhívására kifogással élt az “EGYÜTT BONTANÁK LE A HATÁRZÁRAT” feliratú plakátok ellen, és bizonyítékok sorával támasztotta alá, hogy a plakátokon szereplő állítás valótlan. Az NVB döntésében nem is tudott erre rácáfolni.

Ehelyett a határozat arra az abszurd álláspontra jut, hogy a jelöltek, pártok közszereplőkről szóló  hazudozását mégis megilleti a szólásszabadság védelme, ezért nem állapított meg jogsértést.

Ha a határozat jogértelmezése jutna érvényre a jövőben, az a választási kampányok teljes kiüresedéséhez vezetne: a pártok, jelöltek a választópolgárok meggyőzése helyett jogszerűen győzhetnének pusztán azáltal, hogy a választópolgárokat megtévesztik, félrevezetik a többi jelölt, párt programjáról.

„A választási eljárás sajátosságai miatt az NVB döntése ellen ügyfelünknek nincs joga bírósághoz fordulni. Az egyetlen lehetőség, hogy a szabad, de a választópolgári téjékozódást szolgáló kampánynak megfelelő döntést hozhasson a Kúria, ha valamely érintett, a plakáton ábrázolt jelölt vagy pártja bírósági felülvizsgálatot kezdeményez ügyfelünk ügyében” – írják.

“Az NVB határozata az eddigi következetes bírósági gyakorlatot írja felül: zöld lámpát ad a választópolgárok megtévesztését célzó, hazug, antidemokratikus kampánynak. Azt ugyanis még az NVB sem tudta cáfolni, hogy a határzár elbontásával riogató plakátok hazudnak. Most az érintett pártok, jelöltek kezében a lehetőség, hogy mindannyiunk javára tegyenek  a demokratikus kampányért, és bíróság elé vigyék a döntést” — mondta Mráz Attila, a TASZ Választási Jogi Programjának vezetője.

 

KategóriákMETÁL