A pécsi kulturális államtitkár ezzel bebizonyította, hogy ő az ország legoptimistább fideszes képviselője. Azok a pécsi könyvtárosok azonban, akik bérmelést követeltek, már nem mosolyogtak, amikor szembesítettük őket azzal, mit mondott róluk a kulturális államtitkár. Hogy ők nem is tiltakoztak, és nem dühösek voltak, hanem egyetértettek vele, és együtt mennek majd tovább az úton, kézenfogva is talán. A könyvtárosok viszont egészen másképpen emlékeznek a történtekre.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A politikusok általában csípik, ha fogadóbizottság  megy eléjük, csak nem az affélét, amilyen szerdán Pécsett a kulturális államtitkárt fogadta, béremelésért demonstráltak ugyanis. Ráadásul olyanok, akiket egészen biztosan az utolsó helyek egyikére sorolnának egy százas listán, ha azon csak foglalkozások lennének rajta, és az lenne a kérdés, hogy kik fognak elsőként tüntetni, béremelést követelni, kiállni arccal, névvel is akár  a hatalom emberével szemben. Ok, nem egy gazdatüntetés volt Brüsszelben, de mégiscsak megmutat talán valamit a magyar társadalom valós rezgéseiből.

 

 

 

Hoppál Péter válaszai pedig megint csak egyfajta lenyomatot adnak az időről, amiben élünk. Azt kérdeztük a kulturális államtitkártól ugyanis, hogy miért nem a megbeszéltek/ígértek szerint jártak el a bértárgyalások után a minisztériumi kommunikációban, illetve mit gondol a könyvtári dolgozók követeléseiről.

Mire az államtitkár arról kezdett beszélni, hogy nagyszerű eredmények vannak a fiókkönyvtári hálózat felújításában, és a kb. 3200 magyar település közül 2600-at elérnek a fiókkönyvtári hálózattal, és ezeket a számokat még idén növelni szeretnék. Majd a tüntetőkről is szólt, illetve a közgyűjteményi dolgozók szakszervezete, a KKDSZ vezetőjéről, mondván, ő Gyurcsány embere, a DK aktivistája, és ez az egész egy politikai akció. (Beszéltünk utána telefonon Csóti Csaba KKDSZ-elnökkel, aki azt megerősítette, hogy ő valóban a DK tagdíjfizető tagja, de ezen túl semmi több és más politikai szerepe nincs, nem aktivista, és a szakszervezeti munkája pedig nem politikai megbízatás, nem keveri ezt a kettőt össze. Azt már sajnálatosabbnak nevezte, hogy Hoppál Péter kulturális államtitkárként már sokkal inkább fideszes politikusként viselkedik, a Fidesz politikáját képviseli ebben is, nem annyira a kulturális és közművelődési területen dolgozók érdekeit.)

 

 

Hoppál Péter legszürreálisabb kijelentése azonban mégiscsak az volt, amikor visszatereltük a szót a tiltakozó, őt transzaprensekkel fogadó tüntető könyvtárosokhoz, hogy a pécsi kollégákkal (a tüntető kb. 30 emberből 28 pécsi volt kb.) ő a legteljesebb egyetértésben vált el az Tudásközpontban rendezett országos pécsi könyvtári konferenciára érkezésekor, abban maradtak, hogy közösek a céljaik folytatják a közös munkát, és azt a rombolást, amit a szocik műveltek a területen, azt nem lehet majd folytatni, mert ők lesznek inkább, akik majd folytatják – a kormányzást.

 

 

A pécsi Csorba Győző Könyvtár kis táblákkal, meg a mai közalkalmazotti bértáblával felszerelkezett dolgozói igencsak elképedtek, amikor megmutattuk nekik, hogy mit is mondott a szűk egy órával azt megelőző beszélgetésükről az államtitkár.

A követelésük ugyanis az, hogy emeljék meg a magasabb végzettséggel, felelősebb beosztással és a hosszabb idő óta dolgozó közalkalmazottak bérét, ugyanis most csak azért emelkedett közülük sokaknak, mert a szakmai minimálbér/garantált bérminimum is nőtt, bruttó 180 ezer 500 forintra, ami kb. 120 ezer forint nettót jelent. A közalkalmazotti bértábla ugyanis 2008 óta nem változott, azóta befagyasztották az árakat. Igaz, közben a minimálbér és a szakmai minimálbér is növekedett, idén január elsejétől is, ami azt jelenti, hogy több pénzt vihetnek haza, csak azt is,  hogy sokan például a nyugdíjtól csak évekre álló, magasabb beosztású kollégák is annyit keresnek szinte vagy konkrétan is, mint a kezdő könyvtárosok. Ez utóbbinak, mint elmondták a demonstrálók, Hoppál örült, hogy a kezdő könyvtárosok ilyen szépen keresnek.

KategóriákMETÁL