Üzenjük a “kollégáknak”: az nem újságíróként jár el, aki egy olyan “sajtótájékoztatón” részt vesz, amelyről tudja, hogy a sajtó egy részét kizárták róla. Az akkor és ott éppen pártpropagandista, ha nem állt fel és nem hagyta ott a francba az egészet. A Szabad Pécs meghívót sem kapott, de megtudtuk, hogy lesz, a városháza portáján pedig közölték, hogy nem mehetünk fel az épületbe – ez Kósa Lajos autóhorzsolós menekülése után volt. Kedden ugyanis Pécsett Kósa Lajos, a Modern Városok Program lebonyolításáért felelős miniszter, Páva Zsolt polgármester, Csizi Péter és Hoppál Péter országgyűlési képviselő-jelöltek tartottak sajtótájékoztatót a néhány külön meghívott kormányzati médiamunkás előtt. Hatalmas fejlesztési ígéretekkel érkezett Pécsre Kósa Lajos. A történtek ellenére mi a vidéki szabad sajtó szempontjából fontos napnak gondoljuk a mait, éppen egy éve, március 20-án indult el ugyanis a Szabad Pécs, igaz az első három hétben még csak Facebook-oldalként működtünk, de már az első napon rögtön egy erős sztorival tudtunk kijönni.

A Bama/Dunántúli Napló, a Pécsi Újság, a Pécsma és az MTI kiválogatott médiamunkásai vehettek csak részt azon a “sajtótájékoztatón”, amelyet kedden délben tartottak a pécsi városházán, Kósa Lajos miniszter, Páva Zsolt pécsi polgármester, Csizi Péter és Hoppál Péter országgyűlési képviselőjelöltek részvételével. Kósa jó hírekkel érkezett Pécsre, de már a városháza előtt annyira menekültek a sajtó elől, hogy közben két oldalról is sikerült meghúzni a szolgálati Skoda Superb-t.



 

 

Nézzük a legfontosabbakat, ezeket a Pécsi Újságon, a Bamán és a Pécsmán is elolvashattuk (mi az önkormányzat lapjának szövegét használtuk)

 

Aki most rögtön eredményekre számít, az nagyon rossz úton jár

„Kósa Lajos a tárgyalás után a sajtónak elmondta, Pécs a rendszerváltás után Miskolc mellett a legnehezebb helyzetbe került a szocialista nehézipar összeomlásával, s ennek a hozadékát máig kénytelen viselni. Ugyanakkor egy-egy városfejlesztés hosszú távú, az urbanizációs tervek legalább ötven évre szólnak, tehát ilyen távlatokban kell gondolkodni.”

„A kormány szándéka az, hogy Pécs a Kárpát-medence ezen térségének urbanizációs központja lesz”

„… azért kell kiegyensúlyozottan végrehajtani a fejlesztéseket, mert ha egy város előreszalad bizonyos területen, akkor egyensúlyi zavar jön létre”

Kósa Lajos: „a választások után több száz milliárdos fejlesztési tervet is szeretnének elkészíteni”!!!!!

„A Fidesz-kormány idején 158 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll Pécs rendelkezésére”.

„Az M6-os, valamint az M60-as horvát határig történő továbbépítésére 76 milliárd forintot fordítanak.”

Pécs „a város egykori ipari és bányászati ingatlanjainak hasznosítására korábban jóváhagyott, csaknem 4,5 milliárd forintos összeget a helyi igényeknek is megfelelően a többi között közlekedés- és infrastruktúrafejlesztésre használhatja fel”.

A Pécsi Tudományegyetem számára a pécsi önkormányzat által kért 24,8 milliárdos forrásnál is többet akarnak adni az egyetemnek.

Csizi Péter szerint az egyetemi program már teljesítette az elvárásokat, hiszen 4300 külföldi diák tanul Pécsen, a pécsi építőipart és a belvárost is fellendítette a projekt.

 

Kósa: „a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már azon dolgozik, hogy előkészítse a Déli Ipari Parkban azoknak a iparcsarnokoknak a felhúzását, amelyekkel munkahelyteremtő cégek letelepedését segítik elő. … ez a program sínen van, vannak is jelentkezők a létesítményekre”.

Kósa: „Az élményfürdővel egybekötött sportkomplexum 20 milliárdos fejlesztése is folyamatban van, a pécsiek által leginkább várt fejlesztés kapcsán már az előkészítésre, a tervezésre szánt félmilliárdot átutalták.” Csizi: „tavasszal a konkrét megvalósítás részleteiről, ütemezéséről tárgyalhatnak”.

Páva: „a sírból kellett a pécsi tömegközlekedést visszahozni (…) ma már európai színvonalú a tömegközlekedés, de ez éves szinten kétmilliárdba kerül, ezért Pécs a jövőben elektromos buszokat vásárol a Modern Városok Program forrásainak átcsoportosításával”.

Kósa: „Miskolc, Debrecen, Szeged, Kaposvár és Pécs – ezek a városok önkormányzati fenntartásban látják el a tömegközlekedést, míg Győrben állami kézben van a buszos vállalat. Ezt az aránytalanságot megszüntetNÉ a kormány (…)  a problémának a megoldására még idén tavasszal letesznek egy javaslatot az asztalra az érintett városok”

KategóriákMETÁL