Habár a kormánymédia azzal hergelte az ország lakosságát, hogy provokáció lesz, és szétverik a tüntetők szombaton Budapestet, atrocitás és balhé nélkül lezajlott a  kormányellenes demonstráció. A rendőri jelenlét sem volt igazán észrevehető, mint budapesti tudósítónktól megtudtuk.

Alig lehetett egyenruhás rendőröket látni a tömegben, sokkal több volt a fehér BRFK Rendészet-feliratú pólóban látható ember, írta a Szabad Pécsnek a szombat esti budapesti kormányellenes tüntetésről fotókat, videókat és információkat küldő tudósítónk. Haller Szabolcs azonban nem csak a tömegben volt jelen az Operaháznál, majd a Parlamentnél, hanem az országházat megkerülve a prakparton is fotózott: ott pedig, mint látható, sorban álltak a kivezényelt rendőrautók. Mint írta, úgy látta, hogy a Kossuth tértől a Margit-hídig tartott a sor.

 

A budapesti tüntetésről, illetve a héten megszüntetett Magyar Nemzet melletti kiállásról szombaton, két külön anyagban (ITT AZ EGYIK, és ITT OLVASHATÓ a másik) Ambrus Vilmos, a Magyar Nemzet egyik szerkesztője tudósította a Szabad Pécset.

 

Amint pedig már korábban megírtuk, EBBEN a cikkben, ma, vasárnap este hattól Pécsett, a Széchenyi téren is lesz egy kormányellenes tüntetés – persze az időjárás a szombatival ellentétben kevésbé szerencsés a kültéri programok számára.   

 

 

 

 

 

 

KategóriákMETÁL