Persze, ez még nagyon nem hivatalos eredmény, már csak azért sem, mert még számolnak, lehetnek változások, Csizi Péter is kérhet újraszámolást, hiszen csak kb. 600 szavazattal van neki kevesebb, mint Mellár Tamásnak. A Szabad Pécs mindenesetre számolt, hogy a Mellár Tamás által legyőzött volt pécsi alpolgármester és volt országgyűlési képviselő az első olyan fideszes politikus lehet, aki már éppen nem jutott be a listás helyéről az új magyar parlamentbe. Csizi ugyanis a 87-ik helyre került fel a Fidesz országos pártlistájára, a mi nem hivatalos számításunk szerint azonban a Fidesz-listán hetvenötödik L. Simon László lehet az utolsó olyan jelölt, aki még szerezhet úgy országgyűlési mandátumot, hogy nem is indult vagy indult, de nem nyert végül egyéniben. 

Frissítés (17.25): A legfrissebb állás szerint listáról “Mr. Permetkapu” is bejuthat mégiscsak a T. Házba. A határon túliak szavazatának köszönheti Csizi Péter ezt a kellemes hétfő délutáni meglepetést, míg a jobbikosok legalább egy képviselőnyivel szomorkásabbak. A Fidesz úgy tűnik tényleg senkit sem hagy az út szélén, az árokban. (Esetleg, ha volt közük az árokba kerüléshez…)

 

Azt azonban még mindenképpen érdemes megjegyeznünk, hogy a jelen állás szerint az utolsó listás helyről bejutó fideszes politikusnak, azaz Csizi Péternek annyiban mégiscsak van izgulni valója, hogy a teljes, hivatalos végeredmény – mint már írtuk is – majd csak szombaton lehet meg, a külföldön dolgozó, követségeken szavazó magyarok voksai majd csak akkor érkeznek meg. Vagyis az utolsó mandátum sorsa azon múlhat, hogy a sok esetben “lábukkal (is) szavazóknak” hívott honfitársaink a kormánypártok szövetségének, vagy esetleg másnak adtak inkább bizalmat.

 

 

Korábban írtuk:

Márpedig, ha ezt jól számoltuk, akkor csak egyetlen eggyel több egyéni mandátumot kellett volna ahhoz a Fidesz, Csizi Péternél listán előkelőbb helyen lévő politikusai közül bárkinek nyernie – például a rezsibiztosként elhíresült Fidesz-alelnök Németh Szilárdnak –, hogy Csizi Péter is bejusson az új magyar parlamentbe.

Ha jól számoltunk ugyanis, akkor 44 olyan fideszes politikus nyert egyéni országgyűlési mandátumot, aki rajta van a Fidesz országos pártlistáján, és előkelőbb helyen került arra fel, mint Csizi Péter.

Minekután pedig a jelen állás szerint (hivatalos végeredményt szombatra ígértek) a Fidesz 91 egyéni képviselői helyet szerzett, és összesen 133 hely juthat nekik a T. Házban, az azt is jelenti, hogy a Fidesz-listáról 42 fő juthat be a parlamentbe. Az első 42 olyan politikus, aki nem is indult egyéniben, mint példéul Orbán Viktor vagy Bánki Erik, avagy indult, de nem nyert, mint Németh Szilárd. Csizi Péter a 87-ik helyre került a listán, mint az ismert, azaz ezek szerint éppen lecsúszott a bejutásról. A négy évvel korábbi helye, a 86-ik már parlamenti széket ért volna, már, ha jól a számolunk, és ha valóban az éppen kétharmados többséget jelentő 133 hely jut végül a Fidesznek. A Fidesz-listán hetvenötödik L. Simon László után elfogyott a listáról kiadható hely, elivleg tehát, Csizi azért az első a listáról, aki valószínűleg nem jutott be, mert a 76. és a 86. hely közt lévő fideszesek mind indultak egyéniben is, és hozták is a körzetüket. (L. Simon akkor jut be, ha számításunk a Csizi Pétert megelőző 44 egyéni képviselőjelöltről igaz. Ha például nincs olyan névazonosság, amelyet nem vettünk figyelembe, avagy nincs névelírás a listákon. Utóbbi esetében, akár Csizi is bejuthat, és az is lehet, hogy pont nem ő lesz a parlamenti székről lemaradó/lecsúszó jelölt, hanem éppen például L. Simon László)

Ha ez a számításunk és összevetésünk (a Fidesz országs listáján szereplő nevek és az egyéni mandátumot elnyert fidesz-kdnp-s politikusok neveinek az összevetése) igaz, akkor Baranya és Pécs annyiban mindenképpen veszített Csizi Péter kiesésével, hogy eggyel több parlamenti képviselője lehetett volna. És ez Csizi Péternek akkor is rosszul eshet, ha nagy valószínűséggel még ő sem gondolta/remélte azt a választás előtt, hogy ha nem nyer egyéniben, akkor listáról, a 87-ik helyről bekerülhet a parlamentbe.

Viszont Mellár Tamásra egyetlen függetlenként szinte biztosan több figyelem fog hárulni, mint nagyon sok más nem fideszes parlamenti képviselőre.

Csizi Pétert szerettük volna tegnap megszólaltatni, ezt a kérdést is feltettük volna neki az eredményzáró partin, és azt is, hogy kérni fogja-e az újraszámlálást, de nem jutottunk be a Fidesz-irodába.

KategóriákMETÁL