Több százan gyűltek össze szombaton délután Budapesten, a héten megszüntetett napilap emlékére rendezett megemlékezésen.

„Bízunk a visszatérésben, ehhez szükséges olvasóink felénk áradó szeretete, amit köszönünk” – e szavakkal idézte fel a 80 éves polgári napilap emlékét Pethő Tibor, a Magyar Nemzetet alapító Pethő Sándor dédunokája szombaton délután. A budapesti Pethő Sándor utcában az újságíró arról is beszélt, hogy érezhetően fogyott az újság körül a levegő, az utóbbi időszakban már mindennaposak voltak az újság elleni támadások, provokációk. Visszaemlékezett arra is, hogy az újság három év óta egyre nagyobb ellenszélben küzdött az igazságért.

 

 

Felszólalt a rendezvényen Torkos Matild újságíró is, aki kiemelte: 2010-ben nem ilyen kormányzást ígért a Fidesz; nem volt szó arról, hogy Putyinnal és kétes hírű arabokkal üzletelnek; nem volt szó arról, hogy a polgárháború elől menekülőkkel szemben gyűlöletet keltenek;  nem volt szó az oktatás és az egészségügy tönkretételéről.

 

„Nem mi vagyunk az árulók, sőt minket csaptak be” – hangsúlyozta Torkos Matild.

 

A szombat délután négy órára az interneten meghirdetett rendezvényről tucatnál is több hírportál és tévéstáb tudósított, köztük külföldi sajtóorgánumok is voltak. A demonstráción megjelent több közéleti személyiség is, mások mellett Jeszenszky Géza volt külügyminisztert is lehetett látni.

 

 

Elhangzott az is, hogy az erre az alkalomra 40 ezer példányban nyomott Szamizdat Magyar Nemzet című ingyenes kiadvány a pozsonyi Új Szó nyomdájában és egy hazai nyomdában készült. Az ingyenes lapot a helyszínen és számos fővárosi étteremben és kávézóban osztogatták.

A Magyar nemzet melletti kiállásért is szervezett rendezvény résztvevői az esemény után átvonultak a közeli Operaházhoz, ahol 17.30-tól kezdődik a választási eredmény miatt szervezett budapesti tünetetés – a demonstrálók az operától a Parlamenthez vonulnak majd.

 

A cikk szerzője a héten megszüntetett Magyar Nemzet egyik szerkesztője.

KategóriákMETÁL