Csoportos garázdaság miatt indított eljárást a Pécsi Rendőr-főkapitányság a vasárnapi pécsi futballmérkőzést követően történt szurkolói rendbontás után. Megrongáltak a feldühödött drukkerek egy rendőrautót is, amint arról egyébként be is számoltunk vasárnap este.

Rögtön jön a rendőrségi közlemény és videó, de előtte mutatunk egy kis részletet a vasárnap történtekről, a lelátóról

A cikk a hirdetés után folytatódik



 

 

 

A rendőrség közleményt adott ki, az alábbi szöveggel és videóval

 

 

A stadiont és egy rendőrautót is megrongáltak a hazai szurkolók a hétvégi PMFC – Dabas mérkőzés után.

 

„A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. május 27-én 19 óra 25 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a PMFC – Dabas labdarúgó mérkőzés végén több szurkoló betört a pályára. A bejelentő a rendőröknek elmondta, hogy egy vitatott bírói döntést követően a hazai szurkolók a pályára petárdákat dobtak, majd a lelátót elválasztó kapun lévő láncot leszakítva bementek a pályára. A helyi biztonsági szolgálat munkatársai a játékvezetőt és játékosokat bekísérték az öltözőépületbe, így az eset kapcsán senki nem sérült meg. A bejelentést követően a rendőrök a szükséges létszámmal jelentek meg a helyszínen, és rövid időn belül helyreállították a rendet. A szurkolók a stadionból való távozás során az épületben egy falat, valamint a stadion előtt egy rendőrautót rongáltak meg.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetőit beazonosították, ezzel összefüggésben 2018. május 28-án délelőtt egy 48 és egy 31 éves férfit állítottak elő a Pécsi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásuk, valamint a további elkövetők felkutatása folyamatban van. A rendőrkapitányságon külön nyomozócsoportot állítottak fel az ügy részleteinek mielőbbi tisztázása érdekében.

A férfiak ellen csoportos garázdaság bűntett, és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság indított nyomozást.”

 

 

Mint megírtuk, ezzel gyakorlatilag odalett a pécsiek NB II-es feljutási esélye, mivel bár matematikai esély maradt a feljutásra, egy fordulóval a bajnoki zárás előtt, a Tiszakécske lehet a biztos, friss NB II-es feljutó. Rajtuk múlik, mert ha az utolsó fordulóban legyőzik a Szentlőrincet, akkor függetlenül attól, mit játszik idegenben a “Pamacs”, akkor is a Kécske lesz a feljutó. És akkor is, ha ezért a balhéért nem vonnak le pontot a PMFC-től, amire azért megint csak van esély, nem csak arra, hogy a csapat büntetést kap, esetleg zártkapus mérkőzést kell majd a következő alkalommal játszani, ha hazai pályán szerepel a “Munkás”.

 

A szurkolók talán azért is voltak nagyon kiadkadva, mert keringett már néhány napja olyan pletyka, hogy “fentről” a Pécs helyett inkább a Tiszakécskét látnék szívesen az NB II-ben, amelynek fő szponzora egy, Mészáros Lőrinc baráti és érdekeltségi körébe tartozó személy tulajdonában áll.

 

Mindenesetre vasárnap Pécsett 1-0 helyett 0-0 lett, így második a PMFC a tabellán, az utolsó percekben esett szabályos gólt les miatt érvénytelenítették, miközbe a Tiszakécske megnyerte a maga párharcát.

KategóriákMETÁL