Tóth Bertalant választották meg a szocialista párt elnökének, ahogyan az egyébként várható is volt. Mesterházy Attila nem lett ismét első embere az MSZP-nek. Tóthra a kongresszus 54, Mesterházyra 46 százaléka szavazott. Alelnöknek azonban a hozzá, és egyébként elviekben Tóth Bertalanhoz is közel álló, volt komlói alpolgármestert, Szakács Lászlót választották meg a tisztújító kongresszuson.

Mindkettejük párton belüli országos karrierjében fontos szerepet játszott a máig egyik legbefolyásosabb szocialista politikus, a volt pártpénztárnok, szintén baranyai Puch László. És az is érdekes – ahogyan azt a Tóth és Szakács közelmúltbéli baranyai “küzdelméről” írt cikkünkben már kifejtettük –, hogy Tóth és Szakács országos politikába való “berobbanásakor” a Pécsről származó Mesterházy Attila volt az MSZP elnöke. Tóthról egyébként már a 2014-es parlamenti, majd helyhatósági választások után mint az MSZP lehetséges új pártelnöke- és miniszterelnök-jelöltje kezdtek beszélni, titkos esélyesnek tartották a pécsi politikust.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A 43 éves, jogász végzettségű Tóth Bertalan volt Pécs alpolgármestere, majd – Tasnádi Péter halála után, 2009-ben – ügyvezető polgármestere is a baranyai megyeszékhelynek. Immáron negyedik parlamenti ciklusát kezdte, és ismét ő lett az MSZP parlamenti frakciójának vezetője. Az előző években a helyettese éppen Szakács László volt, aki nem jutott be a T. Házba, de a fentebb hivatkozott cikkben írtuk meg pár napja, hogy újraválasztották az MSZP baranyai elnökének.

Tóth vasárnap délután már meg is tartotta székfoglaló beszédét, amelyben jobb belső kommunikációt, és kemény, módszeres munkát ígért, valamint a vidéki, helyi párt alapszervezetek megerősíétését.

Bősz Anettről pedig azt mondta (ő előbb belépett a Párbeszéd-frakcióba, majd onnan szinte azonnal ki is lépett – ezért lett tagja később Mellár Tamás), hogy „pénzéhes liberális”.

 

 

Az MSZP tisztújító kongresszusán, ellenjelölt nélkül választmányi elnökké választották Kunhalmi Ágnest.

Szakács László a már évek óta Brüsszelben politizálü Ujhelyi Istvánt győzte le a párt alelnöki (elnökhelyettesi) tisztségéért folytatott közdelemben.

Alelnök lett Hegyi Gyula, Komjáthi Imre és Szanyi Tibor.

KategóriákMETÁL