Az mennyire Rock n Roll, hogy az egyik legrendszerkritikusabb tanszékre a legnehezebb állami támogatással bekerülni a PTE-n? Nem vicc, tényleg a kommunikáció alapszakról van szó. Akinek viszont még nincs biztos programja szeptembertől, és érintett lehet, az hétfőn még jelentkezhet a PTE-re.

Nincs mit kertelni: 498 pont szükséges az államilag támogatott finanszírozási formához Pécsett, ha valaki arra adná a fejét, hogy saját sportruhagyártó cég vagy diákhitel nélkül szeretné az alapszak három évét megkezdeni, mi több be is fejezni. 

Sovány vigasz, hogy a tavalytól eltérően az idén legalább hirdettek a PTE-n kommunikáció szakra is államilag támogatott képzési formát.

Habár érdemes megemlíteni, hogy azokat a felsőfokú szakképzéseket, amelyekkel jelentősen csökkenthető lett volna az alapszak tandíja, már a 2017/18-as tanévben elkaszálta a kormányzat, hiába kampányoltak mellette a tanszéki oktatók. (FOKSZ: felsőfokú végzettséget adó két éves képzés, amelyet követően, ha valaki azonos szakon egyetemi alapképzésre, azaz BA-ra jelentkezett, lerövidíthette a diploma megszerzéséhez szükséges időt, így értelemszerűen a tandíjat is.)

 

És végül, csak amolyan összehasonlításképp néhány 2018-as bekerülési pontszám több szakról is a PTE-ről:

PTE-ÁOK: általános orvos Osztatlan Mesterképzés 418 pont 

PTE-BTK: kommunikáció és médiatudomány Államilag támogatott nappali alapképzés 498 pont

PTE-ÁJK: jogász Osztatlan mesterképzés 460 pont

PTE-MIK: építészmérnöki Államilag támogatott nappali alapképzés 290 pont

 

 

Mindeközben a Pécsi Tudományegyetem az idén is várja azokat a továbbtanulni vágyókat, akik az általános felvételi eljárásban nem nyertek felvételt, vagy nem jelentkeztek sehová, de most úgy gondolják, hogy tovább szeretnénk tanulni, közölte a pécsi egyetem. 

A PTE valamennyi kara hirdet pótfelvételi lehetőséget, így a jelentkezők széles kínálatból választhatják ki a karrierjüknek megfelelő képzést. A pótfelvételi eljárásban csak önköltséges formában meghirdetett képzésekre lehet jelentkezni, nappali és levelező munkarendben.

A felsőoktatásba bekapcsolódni vágyók 2018. augusztus 6-án, hétfőn éjfélig adhatják be jelentkezésüket a felvi.hu elektronikus felületén, ahol a jelentkezés és a pontszámítás szabályai, valamint a meghirdetett képzések is megtalálhatóak. Azaz már csak maximum egy bő napja van annak, aki még nem döntött.

Fontos, hogy a jelentkezők figyelmesen tanulmányozzák át a jelentkezési feltételeket, mert a hiányosan, vagy rosszul beküldött jelentkezések a felvétel elutasítását vonhatják maguk után.

További információk: felvi.hu; felveteli.pte.hu

 

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL