A Balatoni Bringakör valójában csak a képzeletünkben létezik. Nyilván ettől még azért körbe biciklizhető a magyar tenger, és nem is kevesen vágnak neki minden évadban. A panoráma ráadásul pazar. De jobb azért, ha magunk elé nézünk, ha kerékpárral kerüljük a Balatont.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Baleset-, illetve életveszélyes a balatoni bringakörút némely szakasza – erről is beszéltek a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi, balatonfüredi ülésén. S miközben az illetékesek szóban évek óta dobálóznak a tó körüli kerékpárút-hálózat fejlesztésére költendő milliárdokkal, a nemzeti infrastruktúra-fejlesztő társaság nemrég, nagy csendben visszavonta a balatoni közlekedésfejlesztési koncepcióra, köztük a bringautakéra is kiírt közbeszerzési eljárást?

Elsőként Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnöke fejezte ki aggályait a füredi BFT-ülésen. De, hogy mennyire komoly a helyzet, azt jelzi, hogy Bóka István, a tanács elnöke, Balatonfüred fideszes polgármestere folytatta az aggódást a balatoni kerékpárút állapota miatt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



?Két-három éve állnak a tervezett projektek és ez luxus, ez évente 2-300 ezer vendégéjszaka mínuszt jelent a balatoni régiónak, a számítások szerint ugyanis ennyi kerékpáros turistát hozhatna egy jó minőségű balatoni bringakörút?

Csak a képzeletünkben létezik

A Balatoni Bringakör persze csak a nevében az, amit gondolunk róla. A téma egyik legfőbb ismerője, Győrffy Árpád a portálján, a balatontipp.hu-n ezt írta:

A cikk a hirdetés után folytatódik



?aki már legalább egyszer körbetekert a tó körül, az megerősítheti, hogy a Balatoni Bringakör valójában csak a képzeletünkben létezik. Hisz a teljes szakasznak csak mintegy harmada igazi bicikliút, ráadásul annak jelentős része is pont olyan rossz állapotban van, mint a bringakör többi részén a kerékpárútnak kijelölt közúti szakaszok és járdák?.

 

Persze, hozzátette azt is, hogy

 

?ettől még a világ legjobb programja a Balaton körbebiciklizése, ha lelkileg felkészülünk a nehézségekre?.

 

E nehézségek között említette Németh Zsolt a BFT-ülésen, hogy néhol baleset-, illetve életveszélyesek egyes szakaszok, még sincs forrás a kívánt fejlesztés kétharmadára.

Márpedig ?amíg csak néhány szakasz kifogástalan, addig nem lehet jelentősebb bringás turizmust várni?.

Bóka István, a tanács elnöke, Balatonfüred fideszes polgármestere is kapcsolódott mondandójával: a Füred és Tihany közötti szakasz a legnépszerűbb, több ezren használják, de ?életveszélyes, nem ad élményt?.

 

Dobálóznak a milliárdokkal

A Balatontipp.hu a nyári szezon előtt tette fel kérdéseit az illetékeseknek, konkrétan a Magyar Közútnak címezve: mikor kezdik el a néhol életveszélyes hidak felújítását, mikor és hol várható a rossz minőségű, balesetveszélyes burkolat javítása, rendelkeznek-e a fenti munkákhoz szükséges forrásokkal? Vállalják-e a felelősséget azért, ha a kerékpárút állapota miatt negatív kép alakul ki a balatoni régióról, balatoni turisztikai lehetőségekről a vendégekben, kerékpárosokban? 

A Magyar Közút válaszát így lehetne összefoglalni: anyagi és emberi erejükhöz mérten igyekeznek?

 

 

Balatonszepezd – Bringaút/hibák

 

S hogy mit ígérnek a kormányzati illetékesek?

A 2016-ban véglegesített, 365 milliárd forintos Balaton-fejlesztési programban 3,4 milliárd szerepel kerékpárút-fejlesztésre. Ennél frissebb az Innovációs és Technológiai Minisztérium néhány hónappal ezelőtti közleménye, miszerint

?jövőre elkezdődik a balatoni kerékpáros körút átfogó fejlesztése, amelynek eredményét 2021-től szinte minden érintett településen érezhetik majd a bringások. A komplex projekt célja, hogy a több mint 200 kilométeres tókerülő úton a lehető legtöbb helyen három méter széles burkolat és jól követhető táblarendszer álljon a bringások rendelkezésére, illetve ezzel párhuzamosan javuljon a kerékpáros szolgáltatások minősége is?.

Minderre 17,2 milliárd forint elköltését emlegeti a közlemény, hozzátéve, hogy ebből 4,8 milliárd európai uniós forrás.

 

A minisztérium nem felel

A legfrissebb azonban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közleménye, amelyben az áll, hogy (gyakorlatilag indoklás nélkül) visszavonja a balatoni közlekedésfejlesztési koncepció elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzést. A projektek között a vasúti, vízi és légi közlekedés fejlesztése mellett kerékpárútépítések is szerepeltek. A napokban közleményben adott hangot elégedetlenségének e program leállítása miatt a Nők a Balatonért (NABE) civil szervezet is, mely gyakorta hallatja hangát balatoni ügyekben.

Kell vajon aggódnunk?

Ezt a kérdést a Szabad Pécs megkérdezte Győrffy Árpádtól is, aki évtizedek óta publikál balatoni témákban és működteti információs portálját, rengeteg segítséget nyújtva az egyre nagyobb számú kerékpáros turistának. Győrffy szerint van ok az aggodalomra, bár nem látni tisztán. Még nagyobb baj, hogy az, hogy ilyen ködös a helyzet, annak érdekében ?az illetékesek? mindent el is követnek. Kollégánk márciusban közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kerékpáros Koordinációs Főosztályához. Azt kérte, küldjék meg a Balatoni Bringakör nyomvonalának rajzát (térképét) a fejlesztés
során tervezett változásokkal, illetve a változásokról szóló információkat. Azóta sem reagáltak rá, igaz a minisztérium elnevezése idő közben, a választások után megváltozott…

Győrffy Árpád arra is felhívta a figyelmet: 1,3 milliárd forintot terveznek elkölteni kerékpáros megállóhelyekre, szervizzel, pihenővel, büfével. A szakíró szerint ez felesleges kiadás, ?most minden, rendelkezésre álló forrást az útjavításra, fejlesztésre kellene fordítani és meglévő szálláshelyeknél, büféknél, benzinkutaknál, strandpénztáraknál lehetne szervizeszközöket elhelyezni, nagyságrendekkel kisebb pénzből.?

Merre kerüljünk?

S hogy merre lehet kerülni, hol van a legtöbb helyen csak virtuális, autóforgalom által zavart bringaútnál jobb minőségű, vagy biztonságosabb, bringásoknak javasolt út a tó körül? S hogy hol vannak úthibák, hol jelzi tábla jól, s hol rosszul a balatoni bringakört? A Balatontipp.hu cikke ezt is összefoglalja, érdemes elolvasni.

 

 

 

 

 

 

KategóriákMETÁL