Közvetlen kormányzati támogatással épült fel mintegy 2-2,5 milliárd forintból a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia, más néven: Rátgéber Akadémia. A fejlesztés a kevés pécsi siker egyike, és a kevés pécsi komolyabb sportberuházás egyike az elmúlt nyolc évből. Ennek ellenére Orbán Viktor pécsi látogatását még annyira sem verték nagy dobra, amennyire szokták. Sőt minden jel arra mutat, hogy igyekeztek eltitkolni az eseményt a független sajtó elől. Csütörtökön délelőtt tíz órakor azonban Orbán Viktor felavatja a Rátgéber Akadémiát.

A valódi sajtó jellegét elveszítő kormánypárti/ kormányhoz lojális/szervilis/ellenőrzés alatt tartott médiumok munkatársai a tudomásunk szerint kaptak meghívót a kormánytól/Nemzeti Sportközpontoktól. Utóbbi szervezi ugyanis az új, modern pécsi kosárlabda utánpótlás központ, a Rátgéber Akadémia csütörtöki megnyitó ünnepségét.

A Szabad Pécs írta meg azt a múlt héten, hogy már korábban lehetett tudni, hogy e héten Pécsre érkezhet az avató miatt Orbán Viktor, de a teljesen pontos dátumról és időpontról csak szerdán értesült a Szabad Pécs. A megnyitó csütörtökön délelőtt tízkor lesz. Nem hivatalos fórumokon, hanem informális csatornán keresztül szereztük ezt az információt. A független és az ellenzéki sajtó nem kapott meghívót az eseményre. Sőt, olyannyira titkolják (feltehetően szándékosan) azt, hogy erről a bevett csatornákon nem jelent meg egyelőre információ. Habár az még lehetséges, hogy Orbán Viktor Facebook-oldalán csütörtökön reggel lesz szó az eseményről. Az átadó mindenesetre az MTI előzetesében sem szerepel, a szokások ellenére, és a Kormány/Miniszterelnökség elérhető, nyilvános közleményeiben sem.

 

Sci-fi Pécsről, a Rátgéber Akadémia építkezésének kezdetén – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

 

Úgy tudjuk, nagyon szigorú biztonsági intézkedésekre készülnek, s csak azokat engedik majd a csarnokba, akik szerepelnek az előzőleg leadott vendéglistán, illetve a sajtó munkatársai közül is csak azokat, akiket külön értesítettek/meghívtak. Kitalálható: nagyrészt a propagandában utazók közül kerültek ki a szerencsések, amennyire tudjuk legalábbis. Nyílt sajtóregisztrációra nem volt lehetőség, vagyis a formaságokra sem adnak már. Miközben, ne feledjük: egy nagyjából 2,5 milliárd forint (100% közpénz) felhasználásával épült fel a kosárlabda akadémia, ahová mintegy hatszáz utánpótláskorú gyermek jár kosarazni.

Kerestük a Miniszterelnökséget, hogy megtudjuk, miként lehet az, hogy egy nem kevés közpénzből felemelt csarnok felavatására nem küldenek ki a teljes helyi sajtónak a meghívót, hogy nincs külön nyitott regisztrációs lehetőség, hogy most kormányzati “pozitív” sajtólista alapján készülnek beengedni az újságírókat, hogy még az  MTI sem adta ki, sem a Miniszterelnökség az eseményt. Választ azonban nem kaptunk, egyáltalán. Úgy tudjuk, mások is jártak így.

 

 

Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia 2018 nyarán, még a műszaki átadás előtt – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs 

 

A miniszterelnöktől egy rövid, konkrét témákkal  előre megjelölt interjút is szerettünk volna kérni: Pécs gazdasági helyzetéről és a Fidesz pécsi lehetséges polgármester-jelöltjéről, illetve a már folyamatban lévő PVSK-s beruházás, illetve a most elkészült Rátgéber Akadémia ellenére is országos viszonylatban cudarnak mondható pécsi sportberuházások okáról, hátteréről.

 

Rátgéber László az akadémia tavalyi alapkőletételekor is nyilatkozott a fejlesztésről a Szabad Pécsnek – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

 

Este kilenc körül sikerült elérnünk Rátgéber Lászlót, aki annyit mondott lapunknak, hogy nagyon nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Orbán Viktor avatja fel a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát, szerinte ez még nagyobb súlyt ad ennek a fejlesztésnek és ennek az ügynek. Ő nagyon büszke arra, hogy elkészült a létesítmény, és reméli, hogy hozzá fog járulni ahhoz, hogy Pécs ismét a magyar kosárlabda fellegvára lehessen. Azt szeretnék, ha több lenne mint egy kosárlabda iskola és egy utánpótlásképző központ. Hangsúlyozta lapunknak, hogy a megnyitó ünnepségnek ők nem a szervezői, az a Nemzeti Sportközpontok, és a sajtóregisztrációt is teljesen ők intézték, az ő hatáskörükben van. Ők maguk is meghívott vendégek lesznek, de egy listát természetesen leadhattak és leadtak arról, hogy kiket szeretnének meghívni az eseményre, azok mehetnek majd be a csarnokba valóban, akik azon szerepelnek. Rátgéber László annyit megígért a Szabad Pécsnek, hogy a jövő héten ad egy hosszabb interjút lapunknak és válaszol bármely kérdésünkre az akadémiával kapcsolatban. (Élni fogunk a lehetőséggel!)

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákMETÁL