Meg nem erősített kósza hírek igazgatói kinevezésről és egy fórumról, amire a szülőket várja a tankerület. Azon kívül pedig némi derűs csalódottság. A Vadgesztenye iskoláért rendezett gyertyagyújtáson jártunk.

Csendes, figyelemfelhívó gyertyagyújtást szervezett hétfőn délután a pécs-somogyi Vadgesztenye iskola mellé az intézmény szülői munkaközössége. Az iskolában kialakult feszült helyzetről itt írtunk részletesen.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Gyökerek közül a somogyi iskola

Azoknak, akik nem olvasnának ennyit, az alábbiakban röviden összefoglaljuk a lényeget. Az elmúlt két évben egyre több szülő választotta a korábban inkább csak vegetáló, városszéli kisiskolát annak újszerű, a hagyományostól eltérő pedagógiai programja miatt. Idén tavasszal azonban a Pécsi Tankerület érvénytelenítette az intézmény vezetői pozíciójára kiírt pályázatot, amin egyébként a suli egyik megújítója, Csovcsics Erika indult egyedül. Ősszel aztán kiírtak egy újabb pályázatot, amin azonban Csovcsics nem, az új, a tankerület által megbízott vezető, aki korábban nem tanított itt, azonban indult, szintén versenytárs nélkül. A szülői munkaközösség és az igazgató konfliktusa időközben egyre élesedett, előbbi célja az, hogy utóbbit, Nagy Mariannát ne nevezzék ki, ne véglegesítsék a suli élén.

Szerdán az ingatlan tulajdonosa, azaz a pécsi önkormányzat illetékes bizottsága még véleményezi az intézményvezetői pályázatot – ami inkább formaság -, azt követően azonban tényleg semmi sem állhat útjában az igazgatói kinevezésnek.

Gyertyákat, mécseseket gyújtottak a lépcsősor mentén

A délután háromkor kezdődő gyertyagyújtásra az iskolához vezető lépcsősoron került sor. A résztvevők szülők és gyerekek voltak vegyesen, előbbiek álltak és beszélgettek, utóbbiak játszottak, rohangáltak. Hogy ebbe az iskolába alapvetően nem Schulze tiszthelyettes úr nevelési elveit valló szülők járatják gyerekeiket, abból is kiderült, hogy abban az egy órában, amit ott töltöttem, egyetlen hangos vagy ingerült szülői szót vagy tiltást sem hallottam, pedig egészen kicsik is voltak a nem veszélytelen terepen (értsd: nem szuperbiztonságos játszótéren, hanem egy nem kifejezetten lankás domboldalon) kalandozó fiúk és lányok között.

A szülők, akikkel beszélgettem azt hangsúlyozták, azért hozták ide gyermekeiket, mert bíztak benne, hogy az állami oktatási rendszeren belül is van lehetőség a reformpedagógiai módszerek
alkalmazására, gyerekközpontú, “személyre szabott” oktatásra, nevelésre. Úgy vélik, az intézményben sikeres volt a hátrányos helyzetű és a középosztálybeli gyerekek integrált oktatása, ami szerintük ma már nem igazán valósul meg a Vadgesztenyében.

Elmondták, a Tankerület nem indokolta a szülőknek, miért événytelenítették a tavaszi pályázatot, többen ugyanakkor arról számoltak be, hogy azt hallották, komoly “adminisztrációs hiányosságokra” utalgattak a felügyeleti szerv illetékesei.

Úgy tudják, a Tankerület részéről rendszeresen elhangzó érv velük szemben az, hogy “azzal van bajuk, hogy tanulni kell”. Ez a vélekedés szerintük a reformpedagógiai módszerek teljes félreértésén alapul. Úgy vélik, nagyon végiggondolt, tudatos építkezés, komoly pedagógiai munka folyt az idei tanévig az iskolában, amelynek az eredményei most veszélyben vannak.

Ottjártamkor két információ is keringeni kezdett a szülők között. Az egyik, hogy kinevezték az igazgatót, a másik, hogy Páva Péter tankerületi vezető jövő hét elejére fórumra várja a szülőket. Amíg ott voltam, nem sikerült megerősíttetni egyiket sem.

Sem a Tankerület vezetése, sem Nagy Marianna nem válaszolt a Szabad Pécs múlt héten feltett kérdéseire, pedig továbbra is szeretnénk az ő álláspontjuknak is nyilvánosságot adni.

 

KategóriákMETÁL