„Nem indulok, hanem győzni megyek” – írta hétfői Facebook-bejegyzésében, Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere jelezve, hogy el kíván-e indulni a siklósi polgármesteri címért. Többek közt a közterületi fizetőparkolás eltörlésével kampányol.

Mali Zoltán az ország egyik legismertebb kistelepülési polgármestere. A szélesebb közvélemény szűk másfél éve hallott róla utoljára, amikor egy ormánsági faluban, Alsószentmártonban kollégája, annak a falunak a polgármestere bántalmazta. Az esetről több cikket is írt a Szabad Pécs.

Mali Zoltán azonban korábban több más ügy kapcsán is bekerült az országos híradásokba. Volt, hogy Budapestre gyalogolt, mondván szeretne egy komolyabb beruházást a falujába, Drávapiskire. És volt, hogy a baranyai-ormánsági uzsorások, illetve egy hatalmas kamatra gyorskölcsönt ígérő cég elleni harcáról híresült el. De volt olyan is, hogy a multik ellen harcolt.

Hétfőn „Öntsünk tiszta vizet a pohárba” címmel tett közzé blogbejegyzést, amelynek apropója az a pletyka volt, amiről már a Szabad Pécs is hallott: hogy nem a párszázfős Drávapiski polgármestere lenne ismét, hanem egy jóval nagyobb ugrással a majdnem tízezres, járási székhelynek számító Siklósé. Ahol az előzetes hírek szerint nem fog indulni újra a települést több ciklus óta vezető független polgármester, Marenics János.

Mali Zoltán siklósi indulásával kapcsolatban felmerült pletykák azért is terjedhettek el, mert Mali már hosszú hetek óta különböző internetes posztokban ír arról, hogy szerinte mi nem stimmel Siklóson, amit – a polgármester közismert neve alapján – többször is “Öcsifalvának” hívott. Nem lehet tudni, hogy milyen színekben indulna, vagy kinek a támogatását szeretné elnyerni Mali, többen úgy vélik, hogy azt szeretné, ha a Fidesz állna be mögé, de siklósi forrásaink szerint erre nagyon kevés az esély. Sőt, vannak olyan pletykák is, ami szerint Drávapiskin sem választanák meg újra az eredetileg nem Baranyából származó Malit, aki az elmúlt években forrásaink szerint többször időzött Alsószentmártonban és másutt, mint választott falujában. Sőt, ő volt annak idején, aki baranyai romákat vett fel nagy számban az egykori SZDSZ-be, majd tüntetett a vezetés ellen.

„Aki ismer az tudja ,nem szoktam elugrani a kérdések elől. A napokban millió kérdés jön, gondoltam tisztázok párat

1. Indulok e Siklóson polgármesternek? 

– Igen , de nem indulok, hanem győzni megyek.
2. Valóban ingyenessé akarom e tenni a köztéri parkolást Siklós közterületein vagy csak durrogtatok?
– Igen, ha én leszek a polgármester Siklóson, akkor ingyenessé tesszük a parkolást minden közterületen.
3. Ügyfélbaráttá akarom e alakítani a hivatalt?
– Igen, a bürokratáknak megköszönjük az eddigi munkát.
4. Igaz e, hogy csak azt javasolom képviselőnek, akinek van tisztességes civil munkája is?
– Igen , ez igaz. Én magam is dolgozok és elvárom a kollégáimtól is, hogy legyen civilben munkájuk. Az nem lehet állapot mondjuk egy alpolgármesternél, hogy ne legyen a hétköznapokban munkája. Ez társadalmi megbízatás.
5. Kik lesznek a képviselőjelöltjeim ?
– Még nem végleges a lista, folynak a tárgyalások a háttérben. De a munkájukban sikeres, tisztességes embereket keresünk képviselőknek.

folyt. köv.”

Eddig Mali bejegyzése. Folyt. köv.

(Kiemelt fotó: Mali Zoltán, nem sokkal megverése után – Babos Attila/Szabad Pécs)

KategóriákMETÁL