Ha a Facebook-os eseményre való jelzésekből indulunk ki, akkor nagyon sokan lesznek, mert pénteken reggelig több, mint háromszázan lesznek, és több, mitn ezerötszázan érdeklődnek az esemény iránt. Persze, az ilyen eseményekre rendszerint többen amiatt is jelentkeznek, hogy támogassák a szervezők céljait.

Ismert lehet mostanra, hogy a budapesti tüntetéseken a parlamenti és az azon kívüli pártok is képviseltették magukat, így a Momentum is. A csütörtöki fővárosi megmozduláson a Momentum alelnökét, Donáth Annát könnygázzal lefújták és kiemelték a tömegből a rendőrök, mert nem messze a Parlament bejárata előtt lévő rendőrsorfaltól egy füstbombát emelt fel a magasba.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A péntek esti pécsi tüntetés (amelyről már a Szabad Pécs szerda esti élő Facebook-os videójéban is szó esett) szervezői szerint az Országgyűlésben már a törvény elfogadásának körülményei is botrányosak, ahogy tartalmilag maga a törvény is.

Mint írják,

„400 órára, Európában az egyik legmagasabb számra emelkedne a túlórák száma a kormány javaslata alapján. A javaslatot egyéni képviselői indítványként nyújtotta be Kósa Lajos, hogy kikerülhessék a társadalmi egyeztetés törvényileg kötelező folyamatát. Ez a módszer már bevett gyakorlattá vált, a magyar jogállam kiüresítésének újabb ékes példája. (…) Pécs mindig is büszke volt ipari hagyományaira, a munkások hozzáadott értékére, akik felvirágoztatták a pécsi kesztyű- és porcelángyártást, vagy a bányákban dolgoztak hogy az ország energiaellátottsága biztosítva legyen. Az ő megbecsülésük nélkül nem jutunk egyről a kettőre.”

Mindeközben az Index információi szerint az Állami Számvevőszék olyan jelentéstervezetet küldött a Momentumnak és a Párbeszédnek, amely szerint nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével, mondván elérhetetlenek az ÁSZ ellenőrei számára, értesült a hírről az Index. Az ÁSZ emiatt kezdeményezte a a költségvetési támogatásuk felfüggesztését. A Momentum szerint azonban ők számtalanszor jelentkeztek az ÁSZ-nál, de a szervezet számukra nem tűnik együttműködőnek. A Párbeszéd pedig azt közölte, hogy a héten leadott minden számlát, és reménykedik. Ha megvonják a támogatást a két párttól, azok nagyon nehéz helyztetbe kerülnek, akár a megszűnés is fenyegetheti őket.

KategóriákMETÁL