Vendégposzt, sőt vendégjegyzet a Szabad Pécs Punk rovatában Nemes Márktól. Nagyon hosszú, nagyon személyes, nagyon szókimondó vélemény arról, milyen embernek is tartja egy barátja Bogdán Eriket, a Kaposvár Mostnál felmondó fiatal újságírót, pécsi doktorandusz hallgatót, hogyan vélekedik a felmondásról és arról, amit addig és ott csinált. A jegyzet eredetileg Nemes Márk személyes Facebook-oldalán jelent meg.

Bogdán Erikkel a Kaposvári Könyvtárban, 14-15 éves koromban ismerkedhettem meg, hattalmasnagy HKK-zások (HatalomKártyázás) közepette. A kis geekcsapatnak 2 állandó szószólója volt: Farkas, a creepy, de karakteres veterán, és ő. Hamar egységfrontra találtunk Erikkel abban, hogy állásfoglalás-szerűen elítéltünk és kiemeltük a “cápázókat”, vagyis, a kártyák valódi értéke fölött magasan szerző, cserélő játékosokat, akik a naiv kezdőket károsították meg, néha egy papírlappal, néha ropogós ezresekkel. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Emlékszem, mikor az MSZP 2006-7 körül a helyi választásokon folyó kampánya keretében bővítő/fejlesztő támogatást ígért a könyvtárnak, az meg nekünk jobb helyet játszani, mint az olvasószoba vége, ahol állandóan (megkerülhetetlenül) hangoskodtunk kártyacsatáink közben. Valami okos erre beterelte a kártyás fiatalokat kamuaktivistának, hogy tartsuk az MSZP standját, pólóstul, mindenestül… Nosza hát, mindketten beálltunk, feszengve, kínosan röhögve, és aztán szépen együtt, mosolygova, kedvesen küldtük el az érdeklődőket az átellenes irányba, megosztva velük, mekkora bulshit az egész.

Erikkel újra a pécsi Komm-Média szak iránt érdeklődve futottam össze 2013-ban, ahol ő már vígan tanult, és egyre öntudatosabban készült az újságírásra. Szokatlanul képben volt a közügyekkel, és nem fogta be a száját, ha geciséget látott. Tanáraink sokat emlegették őt, majd, miután az ő ajánlását is meghallgatva beiratkoztam és felvettek, engem úgyszint, ugyanezen okokból kifolyólag. Büszkék voltunk a karunkra, és csodálatos volt érezni, ill. most is csodálatos érezni, mind a mai napig, hogy a karunk is büszke ránk.

Erik 1 évvel előttem kezdett, és mivel én a BA-val is csúsztam 1-et, egyszerre diplomáztunk 2017-ben – én alapszakon, ő mesteren. Beszélgettünk arról, hogy merjünk-e jelentkezni a helyi sajtóba? Éreztük, hogy szorul a hurok, hogy nagy a nyomás, a hírzár, sejtettük, hogy be kell majd imponálni, és szemet kell húnyni dolgok felett, ha odamegyünk. Én nagyon hamar meghoztam a döntést, hogy ebből nem kérek. Igazából már 2011-ben, azóta vállalom a véleményemet online és nyilvánosan, tehát sok szempontból korán sikerült elhárítanom az ilyesmit – úgy, hogy közelébe se engedtek ilyen médiumoknak, vagy embereknek.

Eriknek viszont még volt választása. 

Több kollégánk rápóbálkozott – mikor EGYETLEN évvel ezelőtt pályakezdőként is vastag rezuméval, sok év gyakorlatával megjelentek, és szó szerint lesöpörve ezeket az asztalról azzal kezdték az interjút, hogy mennyire támogatja a kormányt, vannak-e keresztény barátai, és minimálbérért legalább 3 évre kész-e beállni hozzájuk, MERT CSAK ÍGY LESZ BELŐLE IGAZI ÚJSÁGÍRÓ, sokan, majdnem mind kimentek. 

Majdnem mind. 

Aki közben ki is is röhögte őket, az a megyében már nem kap állást semmilyen médiumban.

… 

Mikor apukám megkérdezi, miért nem írok akkor újságot, ha már évek óta csinálom, ha már ennyi tréningre elmentem, hogy csak nem olyan nehéz korrektnek maradni, szörnyen fáj, hogy csak részben tudom vele megértetni, hogy jelenleg a facebook-falam az újságom,

és az egyetlen többé-kevésbé hiteles input-ouotput csatornám, az utolsó szabad tablóm, az utolsó megfellebbezhetetlen érintkezési felület a magyar valóság és az enyém között.

Van más kartársunk is, aki elment vidéki médiához dolgozni, még picit korábban, gondolván, hogy kutyás-cicás, térségfejlesztői és kulturális cikkekel, esetleg rádióbemondással távol tud maradni EZEKTŐL az emberektől, és a való világtól. Neki ma még a privát facebookját is figyeltetik a szerkesztői. Bizonyos DALOKAT nem rakhat ki, bizonyes ESEMÉNYKRE nem jelezhet vissza, bizonyos ISMERŐSEIT, BARÁTAIT, akár ROKONAIT le kell tagadnia, pl. akár engem. Hagyjuk is a véleményét. 

Erik hozott egy kompromisszumot. Nem egy rossz kompromisszumot. Nem egy elítélendőt.

Hazament a végtelenül provinciális, nyugger-Pleasentville Laposvárba,

szülővárosunkba, hogy kulturális és helyi ügyes újságíróként felküzdje magát a létra legaljáról akár. Rádiózott is, minden létező figyelemre méltó kaposvári zenekarral, vagy akár csak arra járóval interjúzott, hogy fenntartsa a szürke, löttyedt nagyváros méretű kisvárosunkat az ország kulturális térképén. Kitette, tárgyiasan, néha fanyar humorral, de állást ritkán foglalva az aktuális közéleti eseményeket, amiket egy helyi médiumnak is kutya kötelessége kitenni. Emellett absztinenssé válásáról vezet(ett) mikroblogot a KaposvárMoston, Egy Emberkísérlet Feljegyzései címmel. 

Erik kibaszott értelmes.

Erik nem beszari, korrekt, tájékozott és tájékoztat.

Erik folyékonyan beszél angolul, 

és meme-ül is jobban, mint én.

Erik a médiatanuló, az önművelő szakmai újságíró mintapéldánya.

Eriket körbe lehetne hordozni a Nemzeti Kiválóság Programban, ha az az lenne, aminek a neve alapján látszik.

Erik munkahelyének leszólt a fideszes városvezetés, ami Szita Károly alatt a takaros, feudálisan leuralt vidéki posvány mintapéldánya lett, a Fidesz petricsészéje, amiben még uralmuk előtt kikísérletezhették, meddig lehet elmenni egy passzív lakossággal egy megyeszékhelyen.

Megmondom.

Odáig, hogy felsőbb utasításra, szerintük független médiumok dolgozóit rúgathatják ki, a legkevesebb szégyenérzet vagy leplezés igénye nélkül.

Olyan médiumokét, amiket ők hoztak monopol, és egyáltalán nem független helyzetbe, és most (és bármikor) épp ezért benyújtják a számlát.

Odáig, hogy a munkahelyed az első ugorjpulira megtagad és kitagad téged.

Odáig, hogy abban az idősávban, ami a “márpedig ezt megírom” bejelentésed, és a gépedhez sétálásod között eltelik, már körbeér a telefon, és kitiltanak téged a rendszerből, kirúgásod, megrovásod, akár tájékoztatásod nélkül.

Eriktől megvonták a hozzáférést saját cikkeihez, mert el kísérelte végezni a kötelességét.

Nem “rosszat írni” a tüntetésekről,  de egyáltalán ÍRNI a tüntetésekről. Pl. a kaposváriról.

Ugyanis volt Kapos… khm, Laposváron is.

Egy csupán működő közszolgálati média esetén ezt neki hála tudtátok volna meg, nem nekem hála.

Amíg az olyan emberek, mint Erik, fenyítést és számüzetést kapnak rendes fizetés és méltó elismerés helyett, amíg az olyan emberek, mint Erik, vele ellentétben erről kussolnak és remélnek, amíg egy nap el nem szólják magukat, vagy útban nem lesznek a valaki valakijének, aki firkászni vágyott a székükből,

amíg az olyan emberek, mint Erik, nem kapnak munkát, addig, baszkikák, addig elfoglalhatunk akárhány MTVA-székházat, “széthordhatjuk téglánként” a Ripostot, a Lokált, a 888-at, szájalhatunk a Médiaalapítvány monstruma ellenében, a médiánk nem lesz közszolgálati.

Ahhoz közzé kéne vállnunk, és odaállni saját őrzőink mellé.

Most már az olvasóknak kell kiverni a balhét az újságíróikért.

Hogy aztán majd ki tudják az újságírók is verni a balhét értük, mint egy… hát, mint egy országnak nevezehető országban. Névvel, arccal, az igazat, a személyeset és a közöset megírni. Ha senki nem meri lehozni, ahogy az én cikkeimet eddig egy újság sem, akinek küldtem, vagy aki maga kérte be, akkor a kibaszott faladon.

Az még a tiéd.

És ez itt, most szó szerint, az írás a falon. Szakmai és sorsközösségem vállalva is mondhatom,

hogy #jesuisErik. 

És így is gondolom. És mi mind azok leszünk, médiások, szerzők, olvasók, ha nem állunk a sarkunkra,  és nem emelünk tollat vagy egeret vagy munkagépet, és nem tesszük már a munkehelyünkön, már a saját eszközeinkkel, a saját kollégáink körében, már a saját felületeinken meg azt, amit lehet

(még ha ez csupán rövid közös történetünk megírása is,)

a híreinkért, a hírszerzőinkért, a szerzőinkért.

A saját lelki békénkért.

A saját sajtónkért.

A józanságunk és méltóságunk maradványáért.

A saját munkánkért, velünk vagy nélkülünk.

Amit elvileg úgy féltünk, hogy kussolni már megtanultunk érte.

Vagy csak idő kérdése, és úgyis mi jövünk.

KategóriákPUNK