Több független szerkesztőségnek, lapunknak is levelet küldött szerda délelőtt a Kaposvár Most volt újságírója, Bogdán Erik. Arról számolt be, hogy felmondott az újságnál, mert ügyeletes újságíróként a kaposvári  rabszolgatörvény-ellenes tüntetésről is be szeretett volna számolni, de nem tehette.

Az ügy összetűzéshez vezetett, ami után megvonták tőle a szerkesztőségi jogosultságait. Lapunk kérésére Bogdán Erik pontosította ezt a kijelentését. Megbízási szerződéssel dolgozott a Kaposvár Mostnál. Nem csak cikekket írt, hanem hetente egy napot  újságíróként ügyeletet is vállalt, az elmúlt hónapokban ez ár rendszeresen az elmúlt hónapokban, emiatt teljes hozzáférése volt a lap szerkesztőségi rendszeréhez (cikkeket tudott feltölteni, javítani, szerkeszteni, címet adni, fotót, videót feltölteni stb.). Ezt a jogosultságát vonták meg tőle, vagyis nem korlátozták, hanem gyakorlatilag kizárták a rendszerből, többé már nem férhetett hozzá a saját maga által írt cikkekhez sem.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Szabad Pécstől többen személyesen is ismmerjük a  fiatal újságírót, mert a Pécsi Tudományegyetemen tanult, szerzett diplomát, és jelenleg is a pécsi Universitas doktorandusz hallgatója.

Elmondása szerint nagyjából egy évvel ezelőtt kezdett a helyi fideszes médiának, vagy ahogy Erik szerint a volt főszerkesztője fogalmazni szokott “Kaposvár és a város lakóinak érdekeit előtérbe helyező” internetes oldalnak dolgozni.

Ez a gyakorlatban azt jelentette a fiatal újságírót idézve, hogy:

olyan hírt nem oszthattunk vagy írhattunk meg, ami a kormányra, Kaposvárra, a város vezetőségére vagy Szita Károlyra rossz fényt vethetne. Ha mégis becsúszott volna egy ilyen cikk vagy egy hírt később a városvezetés „kényesnek” ítélt meg, akkor jobb esetben jött a telefon és azonnali levetetést követeltek az adott platformról, rosszabbikban pedig a vezetés egyik embere kérdezés vagy kérés nélkül belenyúlt az oldal adminjába, majd törölte a nemkívánatos elemet.

Ez történt végül kedd este Bogdán Erikkel is, aki főnöke jóváhagyása nélkül vett részt a tüntetésen.

Éppen más hírekkel kezdett volna foglalkozni, amikor megvonták az adminisztrációs jogait. Egy kollégájától úgy értesült, hogy a városvezetés – a főszerkesztő beleegyezése nélkül – vonta meg a hozzáférést az oldal felületeihez, nehogy valami meggondolatlant csináljon. Az irónián – hogy éppen egy sajtószabadságért is zajló tüntetés után történik mindez – és csalódottságán felbuzdulva ma reggel felmondott.

Erik levelében mindenkit arra kér, hogy ne támadja és ne zaklassa a KaposvárMost.hu-t és az ott dolgozókat. A történetet nem azért írta meg, hogy őket atrocitás érje, hanem azért, mert az embereknek joga van az igazsághoz, és ahhoz, hogy tudják mi folyik a színfalak mögött, és hogy nincsenek egyedül.

A kormányzati hirdetésekkel megpakolt Kaposvár Moston Egy óráig sem tartott a vonulós tüntetés címmel, kb. 700 karakterben csak ma reggel számolt be a keddi eseményről a felelős szerkesztő. A többi kaposvári oldalon már tegnap fent voltak tüntetésről szóló cikkek.

A 444.hu megkereste M. Schenk Tünde főszerkesztőt, aki az írásban feltett kérdésekre küldött válaszában „határozottan visszautasította”, hogy megtiltotta volna Bogdánnak, hogy részt vegyen a demonstráción. „Sőt, éppen ellenkezőleg, az egyébként Facebook-ügyeletben lévő Bogdán Erik helyettesítését megoldottuk, hogy részt tudjon venni a számára fontos eseményen” – írta. M. Schenk szerint Bogdán „az elmúlt napokban – nyilván a budapesti események hatására – szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokat tett több alkalommal is”, ezért „fel sem merült bennünk, hogy kollégánkat küldjük erre az eseményre”.

M. Schenk állítása szerint Bogdán hozzáférését nem a városvezetés, hanem a kaposvarmost.hu felelős szerkesztője, S. Kovács Zoltán „függesztette fel”, miután a kedd esti tüntetés végén „rágalmazó tartalmú matricát” ragasztottak szerkesztőségük bejáratára. „Hangsúlyozom, Bogdán Erik mind a tárhelyünkhöz, mind a Facebook-oldalunkhoz változatlanul hozzáfért” – írta. Azt megerősítette, hogy Bogdán szerda reggel szóban és írásban is benyújtotta felmondását, amit ő el is fogadott.

KategóriákMETÁL