Siófokon is tüntettek civilek és az ellenzéki pártok képviselői a rabszolgatörvény, a közigazgatási bíróságok felállítása és a kormány ellen pénteken este.

„A tavaszi választási kampányban még rivalizáltunk, mostantól nem azt nézzük, ki milyen színekben politizál, hanem hogy mi jó az országnak. Megtettük az első lépést a helyi ellenzéki összefogás érdekében„ – mondta péntek este Siófokon Bozai Ágota, a hét közepe óta immár sokadik vidéki kormányellenes megmozdulás főszervezője.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Bozai Ágota még egy ’56-os zászlót is magával hozott.

„Hatvankét éve nem hagyta el a házunkat, apám 1956-ban Mátyásföldtől a Déli-pályudvarig vitte magával, az ő vére van rajta, sokáig titokban tartotta, hogy létezik” – árulta el a baloldali aktivista.

Bozai a tavaszi választási kampányban a siófoki választókerületben baloldali színekben induló országosan ismert ügyvéd, Magyar György egyik kampányaktivistája volt. Dr. Magyar végül a „második helyért” vívott csatát a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anitával, aki pénteken már mint a Jobbik országos listájáról a T. Házba bekerült parlamenti képviselő mondott beszédet az „Elegünk van!” címmel meghirdetett ellenzéki demonstráción.

A tüntetésen Lengyel Róberten, a többségi Fidesz-frakcióval bő négy éve „csatázó” független polgármesteren kívül a DK, az MSZP, a Momentum és az LMP egy-egy helyi potentátja is fölszólalt. S a végén egymás kezét megfogva és magasba emelve ígérték meg: már nem is engedik el, egészen a jövő ősszel esedékes önkormányzati választásokig. És ez politikatörténeti pillanatnak mindenképpen nevezhető: Siófokon (is) létrejött az ellenzéki összefogás

„Köszönjük, Fidesz” – kiabálta be valaki a 3-400 fősre becsülhető tömegből. A tüntető is arra utalhattt, ami már korábban, másutt is megfogalmazódott, hogy a Fidesz hibájának/arroganciájának/gőgjének eredményeként megteremtődött annak a lehetősége, hogy ne csak  egy polgármester-jelölt álljon majd szemben 2019 őszén a fideszes jelölttel, mint mához képest négy éve, hanem minden helyi választókerületben is csak egy-egy ellenzéki jelölt legyen.

(Kiemelt fotó: Fónai Imre)

KategóriákPOP