Interjút adott Páva Zsolt, Pécs polgármestere a napokban bejelentett munkaerő-piaci hír, a dél-koreai Hanon jövőbeni Pécsre érkezése kapcsán. Na, persze nem a Szabad Pécsnek, amely az elsők között számolt be a hírről, és részletes háttért is adott a dél-koreai foglalkoztatóról, hanem a  Pécs TV-nek.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Azt is elmondta, hogy első körben tervez 450 fővel Pécsett a Hanon, de a későbbiekben akár terjeszkedhet is a nemzetközi, dél-koreai központú autóipari beszállító – amennyiben az első ütem sikeres lesz. Mindemellett már a kezdetektől nagyon komoly technológiai befektetést terveznek és a 450 fős létszám mellett a robottechnológiára is építenek majd.

Páva Zsolt szerint most jó hullámban van Pécs, egy hónapon belül szerinte három jelentős ipari szereplő bukkant fel a városban.

(Mondjuk a példájában az egyik a Magnus volt, amely valóban egy hónapja nyitotta meg  repülőgép összeszerelő üzemét, de már tavaly bejelentették érkezését – éppen a Szabad Pécs írta meg elsőként, hogy Pécsre, illetve pontosabban Pogányba teheti át a gyártásának egy részét az eredetileg kecskeméti magyar repülős cég.)

KategóriákMETÁL