Mikor kiderült, hogy hamarosan tényleg ismét lesz élő vonatkapcsolat Pécs és Eszék között – bár a pontos kereteket csak sejteni lehetett – tudtam, hogy rajta szeretnék lenni az első járaton.

Mivel sok információt előzetesen nem kaptunk, leginkább úgy voltam vele, hogy átugrok Eszékre, próbálok jegyet szerezni, és ha nem sikerül, akkor legfeljebb veszünk néhány üveg Lino Ladát. (Nyilván nem ez a reklám helye, de ha déli szomszédaink egyik legnagyobb mezőgazdasági-élelmiszeripari vállalkozásának van csúcsa, akkor az minden bizonnyal az állagában kicsit ipari gépzsírra emlékeztető, de ízében mégiscsak lehengerlő termék. Természetesen csak a Milk.)

Azért egy-két e-mailt csak eleresztettem, és a horvát városvezetésnek köszönhetően vasárnap reggel át is vehettem, annak a 150 ingyenjegynek az egyikét, amit promóciós célból, és a város napja alkalmából osztottak ki az érdeklődőknek. Akik szerencsére jó sokan voltak, így a helyi média fokozott jelenléte is érthető volt. Ahogy több horvát utastársam is fogalmazott: ez nagyon fontos kérdés a régióban élők számára, és nagyon örülnek. A merítésem persze torzíthat, hiszen, aki egy ilyen útra jelentkezik feltehetően nem csípőből utasítja el a járat gondolatát.

De ne ugorjunk előre, mert még az eszéki pályaudvaron Pécs polgármestere, nyilatkozott a Szabad Pécsnek, ami önmagában is hír.

Páva Zsolt azt mondta, hogy határozott politikai kiállás kellett a járat újraindításához. A horvát és magyar szaktárcák, vasúttársaságok nagyon segítőkészen viszonyultak a kezdeményezéshez. Külön kiemelte, hogy 5 hónap alatt lett eredménye a tárgyalásoknak, amik június-július környékén kezdődtek. „Most ez egy fontos lépés, bízom benne, hogy a buszjáratok tekintetében is szerencsénk lesz, és azok is el tudnak indulni” – mondta a polgármester, majd némi hátterének kíséretében mindenki felszállt a vonatra.

A hazai IC-k színvonalának megfelelő járaton előrecsomagolt hidegtállal, croissant-nal kínálták az utasokat – és a korai óra ellenére 3-4 (rendkívül jól sikerült) borból is választani lehetett.

View this post on Instagram

Vonaton enni a horvátok szerint sem szégyen!

A post shared by Ervin Gűth (@ervinguth) on

Az eszéki turisztikai iroda munkatársai pedig magyar és horvát nyelvű szórólapokat osztogattak a horvát város kínálatáról. Pécsi kollégáikkal, akik hasonló célból tartózkodtak volna a vonaton, sajnos nem találkoztam, de könnyen lehet, hogy a VIP kocsiban tetőig álltak a Visit Pécs szórólapok, csak hát oda a szekuriti mégse engedett be.

Az utasokkal beszélgetve kiderült, hogy az összeköttetés nem csak a helyi magyaroknak fontos, és nagyon rosszul esett nekik a 6 évvel ezelőtti megszüntetése. A mérnökként dolgozó Nenad (47) is örül, és a családjával próbálta ki az utazást. Azt is elmondja, hogy az elmúlt években minden választási kampányban fontos ígéretnek számított, hogy ne csak autóval lehessen megközelíteni Pécset. Most végre történt is valami. Nenad szerint nem csak a diákoknak, de elsősorban azért mégiscsak nekik lesz ez az összeköttetés fontos. Mikor megjegyzem, hogy elég sok horváttal tudtam akadálytalanul társalogni angolul elmondja, hogy itt azért beszélnek sokan jól angolul, és sokkal jobban mint Magyarországon, mert nincsenek szinkronizálva a filmek. Ez olyannyira elterjedt nézet, hogy még egy közkeletű horvát viccet is elmesélt a furcsa magyar szinkronizálási mániával kapcsolatban:

Johh Wayne says

Johh Wayne says – Coub – GIFs with sound by Ervin Gűth

Alig fél óra alatt meg is érkezünk Pélmonostorra, ahol át kell szállni egy piros-sárga Bzmotra, nehéz lenne tagadni, hogy innen már teljesen magyar kezekben vagyunk. Illetve van még egy kis határellenőrzés, amit kb. 20 perc alatt zavarnak le a horvátok.

A magyar kollégáik ugyanezt a műveletet kb. 30-40 perc alatt vezénylik már le Magyarbólyban, de így legalább még marad idő Eszék alpolgármesterével is beszélgetni. Žana Gamoš elmondja, hogy egy szeptemberi egyeztetés során merült fel ismét a vonal újraélesztésének ötlete, majd horvát, angol és magyar nyelven írt levélben vonták be a közlekedési társaságokat, illetékes minisztériumokat. Úgy látja, hogy mindig is erős, és gyakori kapcsolat volt a szomszédos régiókban élők között, ezt pedig a közlekedési lehetőségeknek is lehetővé kell tenniük.

Már a piroson beszélgetek az eszéki magyar Valériával (54), aki nagyon örül a járatnak, amiről a helyi médiából és barátoktól is értesült. „Sokan járnak Siklósra, Pécsre wellness-ezni vagy éppen turisztikai, kulturális szolgáltatásokat igénybe venni, nekünk nagyon jó hír ez. Tudom, hogy nagyon sok hétvégét fogok Pécsen tölteni. Persze kocsival is mehetnénk, de akkor kevésbé élvezhetnénk a pécsi gasztronómiát, a magyar borokat.” A vonattal a magyar vonalon döcögve – itt nem tudnám letenni a pohár boromat a földre, amíg előveszek valamit a táskámból – a határzárnál kicsit lassítunk, és Villánynál is elidőzünk még 10-15 percet. Sajnos itt ingyenbor és hidegtál sem járt, viszont egy kicsit zsúfoltabb volt a hangulat.

A turisztikai hivatal egyik munkatársa közben elmondja hogy nekik azért is fontos az összeköttetés, mert sok nyugat-európai turista még mindig olyan útikönyvek alapján tervezi utazását, amelyikben szerepel ez az útvonal. Ezzel kapcsolatban minden felületükön frissítik is az információkat.  Amik egyelőre nem egyértelműek, bár annyit tudni vélnek, hogy a bevezetési időszakban lesz nagyon kedvezményes a jegy, ezt takarja az a 25, illetve retúr esetén 50 kunás ár, amiről korábban is írtunk.

A promóút valamivel kevesebb, mint 3 órát tartott, de az illetékesek szerint ennél jóval rövidebb lesz az átlagidő. Veszprémi László, a MÁV stratégiai és fejlesztési főigazgatója már a pécsi pályaudvaron a hivatalos sajtótájékoztató után a Szabad Pécs kérdésére külön is elmondja, hogy az újraélesztett vonalon Pélmonostornál át kell szállni, azaz nem úgy közlekedik majd a járat, ahogy az egykori Dráva Intercity. Azt is hozzátette, hogy a menetidő előreláthatólag 1 óra 24 perc lesz, amihez aztán az átszállás, ellenőrzések és Pélmonostor–Eszék útvonal időtartamát kell majd még hozzáadni, és naponta 4 vonatpár közlekedik majd. „Természetesen mindennek költsége van, a járat üzemeltetője a MÁV Start Zrt. is úgy gondolta, hogy megvalósítható.” A várható utasszám és a járat fenntarthatóságának kritériumai tekintetében nem tudott egyelőre adatokkal szolgálni a főigazgató, de fontosnak tartja, hogy újraindulhat a járat a két ország között.

A hangulatomat nagyon meghatározza az időjárás.

Címkék:
KategóriákMETÁL