Felháborodott olvasók keresték meg a Szabad Pécset azzal, hogy tíz évvel korábbi – valós vagy vélelmezett – tartozásuk miatt kaptak karácsony előtt nem várt levelet, fizetési felszólítással. Azért  izgulniuk nagyon nem kell.

Gyenge próbálkozás egy tartozásbehajtó cég részéről, foglalták össze ügyvédek azt, hogy mit is gondolnak arról, hogy akár több száz ember is kaphatott Pécsi Vízműnél keletkezett tartozásról fizetési felszólítást. Attól meg végképp nem kell félni, hogy a vizet elzárják.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Igen, jól olvasták, nem írtuk el, a Pécsi Vízműről van szó, a Pécsről gyakorlatilag elüldözött cégről. Amely helyett már kb. tíz éve a pécsi önkormányzati cég, a 2009 októberében alapított Tettye Forrásház szolgáltat.

A Pécsi Vízmű egyébként, mint azt a Szabad Pécs kiderítette még mindig létező cég, illetve felszámolás alatt van még mindig, f. a. jelzéssel.

A lényeg azonban az, hogy az általunk megkérdezett jogászok szerint a váratlan levéltől nem kell megijedni. Azzal komolyan csak azoknak érdemes foglalkozniuk, akik nem most hallanak először hivatalosan a tartozásukról.

A többieknek a tartozás – még ha valós is – egészen biztosan elévült jogilag, azaz lényegében nem behajtható. Mert bár dátum szerint még a régi polgári törvénykönyv hatálya alá tartoznak ezek az esetek, azaz, az ötéves elévülési idő automatikusan nem jár le, mint az új szabályok szerint, de az ma már csak akkor élő tartozás, ha korábban volt már valamilyen ezzel kapcsolatos, időben elindított hivatalos cselekmény, felszólító levél, fizetési meghagyás, stb.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Egy példány a vélhetően sok száz baranyai vízmáves felszólító levél közül
Szabad Pécs olvasói fotó 

Ráadásul a cég, amely a leveleket küldte, a mi tudomásunk szerint sima levélben, még csak nem is ajánlottan postázta a felszólításokat, azzal, hogy az ügyfeleknek nyolc napon belül postázni kell. Na, persze a cégnek így is megérheti, hiszen a követeléseket jóval névérték alatt szokták megvásárolni, és arra alapoznak, hogy az emberek egy része a felszólítás hatására fut és riadalmában azonnal befizeti az eltelt idő miatt sokszorosára, akár háromszorosára, négyszeresére is duzzadt összeget.

A pécsi önkormányzat internetes kiadványa, a Pécsma tavaly foglalkozott hasonló témával, és ők is ugyanerre jutottak.

Azt most hagyjuk is, hogy szerintük a vitás kérdések, perek már korábban megnyugtató módon véget értek – emlékszünk, hogy Páva Zsolték Vízmű-foglalása végül mennyibe is került a magyar adófizetőknek. És arra is, hogy a Tettye Forrásház, persze időközben megtörtént jogszabályi változások és a rezsicsökkentés miatt is, nem tolja megpakolt talicskával a hasznot a cégből, ahogyan Páváék a francia tulajdonossal kapcsolatban fogalmaztak. És azt is, hogy valóban került-e 685 millió forint értékű víziközmű vagyon a város tulajdonába, vagyonába, ahogyan írják – miután a legjobb tudomásunk szerint vízi közmű vagyon sosem volt a PV Zrt. tulajdonában, az mindig is a városé volt.

Az viszont már teljesen biztosan pontos a Pécsma-cikkben, hogy a Pécsi Törvényszék 2014-ben rendelte el a régi társaság felszámolását, amit az állami Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. végez. A felszámoláskor pedig vízdíjhátralékokra bukkantak a felszámolók, „amiket jó érzékkel el is adtak egy behajtó cégnek” – írja a Pécsma.

Páva Zsolt első Ppécsi polgármestersége idején, 1995-ben kötötte Pécs a szerződést a francia víziközmű-szolgáltató multival, 25 évre, majd 2009-ben, a fideszes politikus újraválasztásakor elfoglalták a cég telephelyét, és egy pécsi városi cég, a Tettye Forrásház Zrt. kezdett el szolgáltatni Pécsett  
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Vagyis az állami felszámoló cég értékesítette a tartozásokat egy követelésbehajtónak, amit azért szerintünk minimum csodálatosnak lehet minősíteni. Főleg, hogy olyan sikerként volt kommunikálva helyi és kormányzati szinten is a “francia multi” kiebrudalása Pécsről, mintha legalábbis a SUEZ fizetett volna a magyar államnak kártérítésként milliárdokat, pontosan három milliárdot, és nem fordítva. Azt persze tagadták később, hogy a gázszolgáltatóként Pécsre visszatérő SUEZ, illetve a konszern egyik tagja úgymond kártérítésként kaphatott jelentős megbízást Pécsett, már a foglalás és a kártérítési eljárás után.

A SUEZ szerződése egyébként a Pécsi Vízmű botrányos elfoglalása után bő tíz évvel járt volna le, 2020 decemberében. Ha addig még együttműködnek a franciákkal, hagyják őket szolgáltatni, akkor ingyen kiszállhattak volna a “buliból” Páváék. És nem történik meg az, amit sokan gondolnak a városban, gazdasághoz értő emberek, hogy Pécsre a Vízmű erőszakos elfoglalása miatt kevésbé lelkesen érdeklődtek az elmúlt tíz évben külföldi befektetők, nagy munkaadók. Az sem mellékes infó, hogy a szerződést 1995-ben kötötték, és írták alá 25 évre a franciákkal. Páva Zsolt először 1994 és 1998 között volt Pécs polgármestere.

A Pécsi Vízmű 2009-es elfoglalása
Fotó: MTI

Visszatérve a most kipostázott tartozásokra, amelyekkel azért okozhattak némi nyugtalanságot az érintett fogyasztóknak – amellett, hogy ezek nem a Tettye Forrásházhoz köthető felszólítások – a fentebb hivatkozott Pécsma-cikkben leírták már tavaly azt, hogy

„mivel ezekre még a régi polgári törvénykönyv szabályai vonatkoznak, vagyis ha a tartozás öt évnél régebbre nyúlik vissza – és időközben nem is kapott felszólítást a Pécsi Vízműtől – , akkor a fogyasztón áll, hogy befizeti-e azt. Különben az elévülés miatt mentesül a következmények alól”. 

Illetve egy ügyvédre hivatkozva azt is, hogy

körültekintően reagáljunk az ilyen felszólítókra. A követelések ugyanis általánosan öt év után elévülnek – akkor, ha közben nem kaptunk róla írásos felszólítást, nem indult az ügyben bírósági eljárás (például fizetési meghagyás), és részletfizetési megállapodást sem kötöttünk az adott tartozás rendezésére. Az öt év attól az időponttól kezdődik, amikortól teljesíteni kellett volna az adott tételt. Azzal egyébként, hogy egy követelés elévül, még nem szűnik meg, a jogszabályok szerint azonban bírósági úton már nem lehet behajtani”.

(Kiemelt fotó forrása: Pixabay.com)

KategóriákMETÁL