De vajon időben indultak az egyeztetések? A Szabad Pécshez eljuttatott bizakodó sajtóközlemény szerint igen.

Az egyetlen független (de elsősorban baloldali pártok támogatásával induló) parlamenti képviselő által fémjelzett kezdeményezés, a Mindenki Pécsért Mozgalom és Egyesület megkezdte a 2019-es önkormányzati választásokra való felkészülést. A közleményük szerint a mozgalom célja, hogy markáns változás legyen Pécs város vezetésében egy fenntartható fejlődésű, élhető város érdekében. Úgy látják, hogy a változást csak közösen erővel tudják elérni a politikai erők,  ezért szükséges, hogy együttműködve, csupán egy ellenzéki képviselőjelölt és csak egy polgármesterjelölt álljon a Fidesz, illetve az összefogáson kívüli jelölttel szemben.  

A cikk a hirdetés után folytatódik



A tájékoztatás szerint az elmúlt hetekben lefolytatott egyeztetésen részt vevő pártok helyi, regionális vezetői (Momentum, MSZP, MOMA, DK, Párbeszéd, LMP) és civil szervezetek egyetértettek a közös célban, és együttműködési szándékukat fejezték ki.

A megbeszéléseken körvonalazódott az az eljárásrendszer, ami alapján a jelölt-jelöltekből az egyetlen esélyes ellenzéki jelölt kerül kiválasztásra az egyéni körzetekben és a polgármesteri posztra. A szabályrendszer véglegesítése csak közös megegyezéssel jöhet létre, amin jelenleg a résztvevők külön-külön és együtt is dolgoznak.  

A kiválasztásra vonatkozó végleges szabályrendszer január közepére készül el, és ezt követően alakul meg az a Választási Bizottság, amelybe minden jelölő szervezet egy tagot delegál, és amely konszenzusos alapon választja ki a legesélyesebb jelölteket. Január második felétől február végéig várják a képviselőjelöltek és a polgármesterjelölt személyére vonatkozó javaslatokat, jelentkezéseket.

KategóriákMETÁL