Nyár helyett csak késő ősszel kezdődhettek meg a tényleges kivitelezési munkálatok, így a külső szemlélők számára már ekkor világos lehetett, hogy biztosan nem készül el a módosított határidőre sem az e-közbringa rendszer Pécsett.

Valamivel több mint egy évvel ezelőtt kötött Pécs városa kivitelezési szerződést a közbeszerzést konzorciumban elnyerő esztergomi Cycleme Bérkerékpár Rendszerek Kft.-vel és a Neuzer Kft-vel.



Az ugyanarra a címre bejegyzett két cég együtt építheti ki nettó 160 millió forintért a pécsi e-közbringa rendszert, illetve annak első ütemét – írtuk akkoriban. Hozzátéve azt is, a Neuzer Kft. 30 éve foglalkozik bicikligyártással, 2014-ben álltak össze a Garangolddal, ami Garancsi István kockázáti tőkealap-kezelő és befektetési cége, amit állami forrásokból sikerült kitömni. Ebből a nászból született meg a CycleMe márka.

A következő közgyűlést megelőző jogi és ügyrendi bizottsági ülésre készült előterjesztés, illetve kapcsolódó dokumentumokból az derül ki, hogy a csúszásról már 2018 nyarán tudomást szerzett a projektgazda Pécsi Városfejlesztési Nkft. Több körben egyeztettek a kivitelező céggel, és az eredetileg – a kivitelező által vállalt – szeptemberi határidőt 2018. december 31-re módosították. Októberben még egy jegyzőkönyvvel dokumentált bejárásra is sor került, melyben a projektgazda arra utasítja a kivitelezőt, hogy iratokkal támassza alá a késedelem okait.

2018 decemberi állapot a 400 ágyásnál

Technikai problémák sora merült fel, így a CycleMe ügyvezetője akadályközlést terjesztett elő, november 9-i dátummal. Az indoklásban például olyan körülmények szerepelnek, mint egy előre nem látható közműáthelyezés. Illetve az alapvetően napenergiával működő dokkolóállomások a pótáramot a közvilágítási rendszerről kapják majd és ennek az ügyintézése az EON-nal nem volt olyan gördülékeny, mint azt a kivitelező sejtette. Az ügyvezető azt is hozzáteszi, hogy az állomásokhoz szükséges egyéb engedélyek, dokumentációk, eszközök, kerékpárok, illetve a rendszer honlapja is elkészült. (Erős a gyanúnk, hogy a Biokom által bejegyeztetett, egyelőre nem nyilvános pecsike.hu lesz majd a cím. Akit érdekel az oldal működése az példaként megnézheti Miskolcon már működő, szintén a CycleMe által fejlesztett rendszert: mibike.hu)

Mivel azonban teljes egészében európai uniós forrásból valósul meg a fejlesztés, így az irányítóhatóság döntésén is múlik, hogy engedélyezi az újabb határidőmódosítást. Ami a tervek szerint április 30. lenne. Ráadásul a város álláspontja szerint a késedelem kötbérfizetési kötelezettséggel is jár, azaz nettó 10,6 millió Ft-ot kíván a város a Garancsi-féle céggel szemben.

(Csak érdekességként, az amúgy jóhírektől hemzsegő önkormányzati média nem nagyon számolt be a közbeszerzést követő szerződéskötésről, leginkább csak a projekthez kapcsolódó támogatott cikksorozatot közölt 1, 2, 3.)

KategóriákMETÁL