Több mint 520 támogató aláírás jött eddig össze a még tavaly tavasszal elindult Lámpát Nagyárpádnak kezdeményezés nyomán.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem nehéz kitalálni, mit akarnak: közlekedési lámpát az 57-es út és a Kemény Zsigmond út kereszteződéséhez, azaz a nagyárpádi nagykereszteződésbe. Aki közlekedett arra valaha, sejti, miért fontos ez a nagyárpádiaknak: nagyon nehéz kihajtani a Kemény Zsigmond útról csúcsforgalom idején, nem ritka, hogy akár tíz percet is várni kell.

A Facebook-oldallal is rendelkező kezdeményezés elindítója, Kovács Attila január elején levelet írt az ügyben több hatóságnak, amiben azt kérte, találjanak valamilyen megoldást az egyre tarthatatlanabb helyzetre. E levél nyomán került sor tegnap arra a bejárásra, amire a legalább húsz nagyárpádin kívül elmentek a Közút, a Közlekedési Hatóság, a Polgármesteri Hivatal, a rendőrség és a Biokom illetékesei is. A helyiek ígéretet kaptak arra, hogy a hatóságok kitalálnak valamit a gondok enyhítésére.

A megbeszélésen elhangzott, hogy a kereszteződésben nem fér el a mostani körülmények között egy teljes közlekedési lámpa, mert a szabályozás szerint főútról csak külön sávból lehet balra kanyarodni. Így vetődött fel, hogy mi lenne, ha megtiltanák az 57-esről a balra kanyarodást. A kezdeményezés Facebook-oldalán ma estétől szavazhat erről, aki akar.

Fotó forrása: Google Street View

KategóriákMETÁL