Életének 75. évében elhunyt Andy Vajna magyar filmproducer. A hírt az MTI-vel a Magyar Nemzeti Filmalap közölte vasárnap.

Mint írják, Andy Vajna hosszú betegség után, budapesti otthonában hunyt el. Andy Vajna filmproducert, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakjaként említik, megjegyezve róla, hogy a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosként is tevékenykedett.



Vajnának több magyarországi érdekeltsége is volt, a médiában (TV2) és a szerencsejátékiparban is (kaszinók). 

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. Az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, és az Intercom Zrt. korábbi elnöke is volt, 2011 óta töltötte be a filmipar megújításáért felelős kormánybiztosi posztot. Azóta három egymás követő évben is versengett magyar film a filmipar legrangosabb elismerésének számító Oscar-díjért, a Saul fia és a Mindenki című rövidfilm el is nyerte azt, és nem elképzelhetetlen, hogy az idei gálán is szurkolhatunk magyar rövidfilmnek, de már Andy Vajna nélkül.    

Vajna 1956-ban költözött a családjával az Amerikai Egyesült Államokba. Kaliforniában folytatott tanulmányokat, majd a filmiparban kezdett el dolgozni. Előtte azonban fodrászként és parókakészítőként a Távol-Keleten dolgozott, aztán jött a mozik működtetése és afilmforgalmazás. Legismertebb filmjei, amelynek producere vagy társproducere volt, az a Rambo-sorozat, a Terminátor-széria legtöbb darabja, vagy az Elemi ösztön című krimi, magyar munkái közül pedig a Miniszter félrelép, illetve a Szabadság, szerelem című mozik.

Kiemelt kép: MTI / Komka Péter

KategóriákPOP