Dévényi Sándor (70) Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze munkáit bemutató kiállítás nyílt a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban csütörtökön, írja az MTI.

A Pécsett születő, élő, és a városban sokat alkotó építész eddigi életművét áttekintő kiállítás a különböző léptékű, a várostervtől a kilincsig ívelő munkáit tematikusan tárja a látogatók elé. A Fideszhez közel álló művészek által alapított Magyar Művészeti Akadémiának Dévényi korábban alelnöke volt, jelenleg az építőművészeti tagozat tagja.



A megnyitón elhangzott, hogy Dévényi műveit formai játékosság, expresszív megjelenítés hatja át. Dévényi Sándor építészetének meghatározója az organikus gondolkodás.

Munkáit a dinamika jellemzi, a vizuális kitapinthatóság, a felületek, anyagok és színek rendszere, stimuláló megjelenése. “Házai, terei mesélő alkotások, s a kifejezésmód egyben a művészeti ágak szinte mindegyikének megjelenítő erejét ötvözi.

Az olykor ironikus koncepciókat élénk színek használata jellemzi, de mindenekelőtt egy helyhez, városhoz való kötődésük, pécsi mivoltuk, hiszen az épületek, a “Dévényi-házak” zöme Pécs belvárosában áll. Az építész és munkatársai Pécsett alapozták meg azt a gondolati közösséget, amelyet ma pécsi iskolának lehet tekinteni.

Dévényi Sándor a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájának tanára, a magyar organikus építészet oktatását végző Vándoriskola mestere, az Országépítő folyóirat főszerkesztője, korábban pécsi városházi képviselő is volt az Összefogás Pécsért Egyesület indulójaként.

„Az értékes épített környezetből az ember olyan inspirációt nyer, amelyet az élet minden területén kamatoztathat” – ezt maga Dévényi Sándor vallja munkájáról.

A pécsi építész számos jelentős kezdeményezés életre hívója, társalapítója, a magyar organikus építészet nemzetközi diskurzus által is számon tartott mestere.

Pécsett is látható lesz

A tárlat a Kós Károly Alapítvány és az MMA Építőművészeti Tagozata szervezésében valósult meg, és március 24-ig látogatható a Vigadó Galéria földszinti kiállítóterében, majd április 5-től a Pécsi Galériában.

KategóriákJAZZ