Jenei Zoltán vehetett át magas rangú elismerést a belügyminisztertől a Modern Városok Program miatt (is).

A közgazdász végzettségű egykori rendőr dandártábornok a PTE csütörtöki sajtóközleménye szerint a „Köz szolgálatáért érdemjel arany fokozata” kitüntetésben részesült.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mint írják, Jenei Zoltán ötödik éve látja el a PTE kancellári feladatait, és

„szakmai kvalitásainak köszönhető, hogy mára a PTE hiteles és stabil gazdálkodású szereplője a Dél-dunántúli térségnek. Újra indította a régió gazdasági, társadalmi és kulturális szereplői közötti párbeszédet, ezáltal új lendületet adott a nagymúltú intézmény és annak környezete közötti kapcsolatoknak.”

Sőt, folytatják is, méghozzá így:

(Jenei Zoltánnak) „jelentős a szerepe abban is, hogy a Modern Városok Program keretén belül jelenleg is zajló egyetemi fejlesztések látványosan haladnak. Ezen változásokból nem csupán a Pécsi Tudományegyetem, hanem Pécs városa, a civil szféra, az ifjabb generációk, az egyetemi hallgatók, a kis- és középvállalkozások is sokat profitálnak, és hosszú távon dinamizálhatják a régió versenyképességét is”. 

Lapunk is kiemelten foglalkozik az Orbán Viktor által 2015-ben bejelentett programmal. Már azokkal a fejlesztésekkel, amelyek valamilyen módon elindultak, vagy folyamatban vannak. És a pécsi önkormányzat által gondozott programokhoz képest az egyetemi fejlesztések tényleg jól haladnak. Látványos már az orvosi kar jelenlegi elméleti tömbje mögött épülő új elméleti tömb építkezésének az előrehaladása. Persze nem minden egyetemi fejlesztés történik csak MVP-pénzből, vannak uniós forrásokból finanszírozandók is, és hát köztük olyanok is, amelyek nem mondhatók egyelőre sikertörténetnek.

És persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a pécsi MVP-források egy részéről, nem is kis részéről a hivatalos álláspont és nyilatkozatok szerint Pécs vezetése, elsősorban Páva Zsolt polgármester mondott le a PTE javára. Habár a PTE sem felejtette ezt a momentumot el, Páva Zsoltot részben emiatt tüntették ki tavaly a legmagasabb pécsi egyetemi elismerések közt jegyzett Nagy Lajos király Díjjal.

Írtunk például az egyik, most nem túl fényesen álló kollégiumfelújításról is, ami – és ez a szerző, e sorok írójának a véleménye, de nagyon határozott véleménye – már akkor gyanús lehetett, vagy kellett volna, hogy legyen még egy átlagember számára is, nemhogy egy egykori főrendőr számára, aki kancellárként nyilvánvalóan aláírta a szerződést, amikor a kambodzsai tulajdonban álló, legjobb esetben is projektcég elnyerte a megbízást kb. 200 millió forinttal olcsóbban a többi pályázónál. És ezt akkor is le kell írni, ha a közbeszerzés teljesen szabályosan is volt kiírva és lefolytatva, és ha esetleg éppen a közbeszerzésekre vonatkozó szigorú szabályok miatt netán nem is tehették meg, hogy ne hirdessenek nyertest. És akkor is, ha nyilvánvaló, hogy egyetlen épeszű egyetemi vezető, legyen az kancellár vagy rektor, vagy más magas beosztású ember nem akarhat a hátára púpnak egy ilyen blamát. És akkor is, ha végül ezt az ügyet sikerül majd az egyetemi vezetésnek megnyugtatóan rendezni, és hát nem más projektek kárára.

KategóriákPOP