Korántsem biztos azonban, hogy a biztonsági őrök fellépése nem volt indokolt, annak mértékéről, esetleges jogszerűségéről pedig majd nyilván nyomozás és bíróság dönthet végül.   FRISSÍTVE!

Úgy tudjuk egy helyi városházi képviselőt is felpofoztak a biztonsági őrök a hétvégén a komlói kolbásztöltő fesztiválon. A fiát pedig a lépcsőről dobták le.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Minderről a fiatalember egy tolószékes fotót is mellékelve posztolt a saját Facebook-oldalán, amelyen kötésekkel, zúzódásokkal és begipszelt lábbal látható. Szemtanúkat keres, akik láthatták, pontosanm mi is történt.

Az, hogy legalább három embert megvert legalább két biztonsági őr, az tényként állítható. Már amennyire nem hivatalos értesülésekből eddig megtudtuk.

Az viszont, hogy miért tört ki verekedés, mi volt a kiváltó oka a fellépésnek, az egészen biztosan egyelőre nem ismert előttünk.

Többen tudni vélték azt, hogy az idén már kilencedik alkalommal megszervezett komlói kolbásztöltő fesztiválon – ahol eddig még soha nem volt semmilyen atrocitás – egy fiatalember kést, vagy szúrásra alkalmas eszközt vett elő. /Volt, aki késről beszélt, volt, aki egy összetört alkoholos üveg egy darabjáról./ Úgy tudjuk, ő nem az a fiatalember volt, aki posztolt a megveréséről, hanem egy másik, korábban BV-őrként dolgozó férfi. Aki ennek ellenére, ellentétben a rendezvényt biztosító cég munkatársaival, nem kigyúrt, nem nagydarab alak. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Amennyiben azok, akikkel eddig sikerült beszélnünk – és nem érintettjei az ügynek – a történtekről pontos információval rendelkeznek, az első összetűzés e fiatalember és az őrök közt alakult ki, de már nem a teremben, a városi sportközpontban, hanem az épület előtt, ahová feltehetően kivezették a fiatalembert. Ott azonban, ha pontosak az információink, megverték, a férfi később feljelentést is tett a rendőrségen.

Úgy tudjuk, nem ez volt az egyetlen feljelentés a szombaton este Komlón történtek miatt. De azt, hogy más olyan tette-e a feljelentést, akit megvertek, vagy éppen a biztonsági őrök, nem tudjuk most még.

Kerestük Polics Józsefet, Komló polgármesterét is, mivel a helyi városszépítő egyesület mellett az önkormányzat a szervezője és támogatója az eseménynek. Policsot nem értük el, mert éppen ebben az ügyben volt egy megbeszélés. A városszépítő egyesület vezetőjétől viszont megtudtuk, hogy délig kiadnak egy közleményt, és tárgyaltak többek közt a biztonsági cég vezetésével és helyszín, a sportcsarnok vezetésével is.

Írtunk a rendőrségnek is, azt tudakolva, volt-e felejlentés, indult-e eljárás, amint kapunk választ, közöljük.

A Facebook-ra posztoló megsérült férfi azt írta ki az üzenőfalára, hogy több embert is megvertek a biztonságiak a nap folyamán. Őt a lépcsőről dobták le, majd ájulásig fojtogatták, és közben másik négy férfi az 57 éves, már a földön fekvő apját verte meg, és rúgdosta. Ő a komlói képviselő egyébként. Kerestük nem ismerőseként a megsérült, tolószékes fotót közlő férfit a Facebookon keresztül, de egyelőre nem válaszolt.

Sikerült azonban információkat megtudnunk az egyik biztonsági őrtől, aki részt vett az intézkedésben. Ő azt momdta, hogy  abszolút nem úgy történt az eset, ahogy az a másik fél részéről elő van adva. Szerinte nekik megáll a jogos védelem, nekik pedig a garázdaság. (A másik fél leírása alapján a vagyonőrök kb. csoportosan elkövetett garázdaságot és súlyos testi sértést követhettek el.)

A rendezvány teltházas, sikeres volt, s mint látható, minden volt is, ami ehhez szükséges lehet
Sajnos azonban még annál is több minden történt végül

A vagyonőr azt is mondta, hogy az egyik kollegáját “fejbehúzták” egy sörösüveggel, a másikra rátörték az üveget és kétszer meg akarták vágni. Utána ment oda hozzá az egyik sértett, a képviselő és a fia, és próbálták kérdőre vonni, majd szerinte életveszélyesen megfenyegették. Aztán pedig az egyik kollégáját meg akarták ütni. Ő az elmondása szerint csak ekkor lépett közbe, kirántotta a folyosóra az idősebb férit, de közben elestek, ami után a férfi fia meg akarta ütni. Emiatt több más biztonsági ember ráugrott, de  eközben leestek egy lépcsőn, így lett a fiúnak bokatörése Szerinte ennél “humánusabban”, szem előtt tartva azt is, hogy ők ne sérüljenek meg az intézkedés közben, ezt nem is lehetett volna megoldani.

FRISSÍTÉS 12.25h

A komlói önkormányzat és a városszépítő egyesület közleményét Polics József polgármester elküldte a Szabad Pécsnek, ez a következő

“A IX. Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál szervezőiként a város önkormányzata és a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület is sajnálatát fejezi ki a hétvégi rendezvényen történt incidensek miatt.

A fesztivál rendjéért és a résztvevők biztonságáért egy minden szükséges engedéllyel és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező vállalkozás volt a felelős, akik már öt korábbi rendezvényünkön működtek közre problémamentesen. A hétvégén azonban feltételezhetően nem megfelelően jártak el egyes esetekben. A történtek részleteinek tisztázására a biztonsági cég belső vizsgálatot indított, ennek időtartamára az érintett munkavállalóit felfüggesztette. Az ügyben továbbá rendőrségi vizsgálat is folyik. Ennek keretében a hatóság lefoglalta a sportcsarnok előtti térfigyelő kamerák felvételeit, amelyek a csarnokon belül készített videókkal és fotókkal együtt remélhetőleg tisztázzák a történtekről keringő ellentmondásos információkat.

A szervezők és a biztosításért felelős cég vezetője egyaránt mélységesen sajnálja a történteket és elnézést kér minden érintettől.

Az önkormányzat a további lépésekről és a biztonsági céggel való jövőbeni együttműködésről a belső vizsgálat és a rendőrségi nyomozás lezártát követően fog döntést hozni.”

FRISSÍTÉS 16.30 – Válaszolt a rendőrség nyomoznak

„Tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett esettel kapcsolatban súlyos testi sértés elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, amelynek részleteiről a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb felvilágosítást nem kívánunk adni.”

KategóriákMETÁL