A szigetváriak szerint tarthatatlan a helyzet náluk a 6-os út  belterületi szakaszán. A demonstrációt a Szigetvári Emberekért Egyesület szervezi.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az egyesület alelnöke, Szigetvár alpolgármestere, Varga Zoltán sajtóközleményét kapta meg a Szabad Pécs pénteken délután. A felhívásban a Fidesz-KDNP néhai szigetvári országgyűlési képviselőjére, Pichler Imrére is hivatkoznak, aki már 17 éve is felvetette a T. Házban, hogy tűrhetetlen a helyzet Zrínyi városában.

A Szigetvári Emberekért Egyesület 2019. április 12-én készül félpályás útlezárásra, amellyel a kormány figyelmét kívánják felhívni a helyzetre.

A cikk a hirdetés után folytatódik



És hogy miért most? Amiatt, mert – mint írják – 2019. március 15-én hatályba lépett a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény, amiben már nem látni a korábbi országos tervben még szerepelt 6-os elkerülő/tehermentesítő út nyomvonalát.

Vagyis szerintük ezzel a törvényi lehetősége szűnt meg annak, hogy a 6-os főút elkerülhesse Szigetvárt, amiben eddig azért még reménykedhettek.

Márpedig Szigetvár közlekedési problémájának egyik fő okát jelenti a városon átmenő forgalom terhe – írják.

A cikk a hirdetés után folytatódik



IMG_2137

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Egy átlagos közlekedési csúcs Szigetváron, 2019 februárjában
Szabad Pécs olvasói videó

Hozzátették, hogy Pichler Imre, a Fidesz-KDNP néhai országgyűlési képviselője, Szigetvár díszpolgára már egy 2002. november 19-i parlamenti interpellációjában is így fogalmazott:

?A Széchenyi-terv segítségével sok önkormányzat megoldotta, így Baranya megyében Siklós, Mohács és részben Pécs is megépítette a városokat elkerülő utakat. Kérdem, mi lesz azokkal a városokkal, amelyek a következő években tervezik megoldani ezt a fontos problémát. Szigetvár esetében rendkívül lényeges a 6-os számú főút várost elkerülő szakaszának továbbépítése. (?) Ez az elkerülő út nagyon lényeges volna, hiszen nem véletlenül említettem az interpellációmban, hogy nagyon súlyos a helyzet, egyszerűen nem lehet közlekedni Barcs és Pécs között. Ha véletlenül valami baleset történik, és lezárják a 6-os útnak ezt a szakaszát, csak Sellye felé tudnak elmenni a járművek, ez pedig körülbelül 35-40 kilométer, és kerülőt jelentene.?

A közleményben emlékeztetnek arra is, hogy Pichler Imre, valamint a Baranya Megyei Önkormányzat mai alelnöke, Szigetvár volt alpolgármestere, Fazekas Róbert szervezésében a szigetváriak 2003-ban és 2004-ben is félpályás útlezárással tiltakoztak a kialakult és tarthatatlan közúti állapotok miatt. Ámde sikertelenül. A Szigetvári Emberekért Egyesület szerint a helyzet azóta csak romlott, mert ma már átlagosan naponta 15-20 ezer gépjármű halad át egy olyan főközlekedési útszakaszon, amelyet egy baleset esetén csak 40 kilométeres kerülővel lehet kikerülni, mivel nincs párhuzamos belterületi útszakasz sem vele. Összehasonlításként érdemes elmondani, hogy Pichler Imre 2002-ben arról beszélt, hogy a 2000-es és 2001-es, ötezret sem elérő  adatokhoz képest 2010-re a duplájára nőhet a forgalom, de már 2002-ben majdnem tízezres gépjárműforgalmat mértek, és ez a növekedés elviselhetetlenné vált a lakosság számára.

Sőt, már 15-17 éve is alátámasztották a szakvélemények is azokat a lakosság részéről elhangzott érveket, amelyek miatt elviselhetetlennek érezték a forgalomnövekedést, nevezetesen, a (mint kiderült, a határértéket jelentősen meghaladó) zaj- és levegőszennyezést, illetve a forgalom keltette rezgéseket is, amely miatt komoly épületkárok is keletkeztek.

A friss közlemény szerint éppen itt az ideje, hogy

?mi, a szigetváriak végre ismét és még hangosabban felemeljük a szavunkat azért, hogy ebben az egyre tarthatatlanabb forgalmi helyzetben történjen valami, mert úgy tűnik, hogy az országos jogalkotásban résztvevő választott tisztségviselőink nem értik, hogy mi a probléma, pedig elődeik, néhai és jelenlegi párttársaik értették, hogy miért nagyon fontos és sürgető ezt a helyzetet megoldani a 6-os út Széchenyi utcai és Görösgali úti szakaszán?.

Éppen ezért, mint írják, a város díszpolgára példáját követve 2019. április 12-én, pénteken 16:00 és 17:00 között gyalogosan félpályás útlezárást szerveznek Szigetváron, a Széchenyi utca Almás-híd feletti szakaszán, valamint gyalogosan felvonulnak a 6-os út Almás-patak utcai szakasza és az Almás-patak közötti járdán.

Azért ?szivatnak? egyszer, hogy (talán) ne szívjanak tovább 

Nem az a céljuk, hogy akár a szigetváriak, akár a 6-os úton közlekedők életét megnehezítsék, épp ellenkezőleg: azt akarják elérni, hogy legyen egy olyan tehermentesítő útszakasz, amely egy felújítás vagy baleset esetén is képes zavartalanul átengedi azt a hatalmas forgalmat, amely áthalad a 6-os út Szigetvár közigazgatás területét érintő szakaszán.

A 6-os utat akarták lezárni

Megjegyezték végül, hogy eredetileg egy kevésbé forgalmas időpontban tervezték a demonstrációt. Viszont eredetileg magán a 6-os úton, annak szigetvári, Széchenyi utcai szakaszán tiltakoztak volna félpályás útlezárással. A rendőrség azonban a délelőtti, nem csúcsforgalomban tartott félpályás blokáddal kapcsolatban is azt mondta nekik, hogy nem engedélyezik, mert az egyik oldalon Molványig, a másik oldalon pedig Botykapeterdig állna be a 6-os.

Mint fogalmaztak, ez is őket igazolja, azt, hogy valóban súlyos és rendkívül érzékeny a helyzet a 6-os út szigetvári belterületi szakaszán. Ezért is kérik azt a szigetváriaktól, hogy világnézettől, pártállástól függetlenül csatlakozzanak a tüntetéshez, amivel a kormány és az országgyűlés figyelmét irányítanák rá a helyzetre, mert kizárólag ők képesek ezt a problémát megoldani.

KategóriákMETÁL