Csütörtökön adták át a MÚOSZ újságíró-díjait. Az idén első alkalommal kiosztott Magyar Sajtódíjat Doros Judit, a Népszava tudósítója, Nagy József, a 24.hu újságíró-szerkesztője és a Szabad Pécs szerkesztősége kapta.

Ahogy a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) honlapján megjelent beszámoló írja, a MÚOSZ és a Sajtószakszervezet minden évben közösen ünnepli március 15-én a Magyar Sajtó Napját. A tegnapi rendezvényen György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője ünnepi beszédében a sajtószabadság csorbulásait és az újságírói hivatással együtt járó kihívásokat szedte össze.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Átadták a szervezet legfontosabb szakmai díjait, köztük az idén alapított Magyar Sajtódíjat. Utóbbi elismerésben részesülőket ?a MÚOSZ elnöksége által fölkért, az újságírás különféle szakterületeinek rangos képviselőiből álló kuratórium választja ki?. A kuratórium tagja Kulcsár István televíziós és rádiós újságíró, volt moszkvai és New York-i tudósító, Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője, Inotai Edit, a német közszolgálat ARD tudósítója, Pető Péter, a 24.hu főszerkesztő-helyettese, N. Kósa Judit, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője, és Stumpf András, a Válasz Online munkatársa.

Szavazataik alapján idén Doros Judit, Nagy József, illetve a Szabad Pécs szerkesztősége részesült a Magyar Sajtódíjban.

Szintén első alkalommal adta át a szervezet idén a Földes Anna-interjúdíjat, amelyet a két éve elhunyt Földes Anna újságíró, pedagógus, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolája egykori legendás igazgatója emlékére alapított fia, Mihályi Péter közgazdász és a MÚOSZ. Az idei kitüntetett Biró Marianna, az Index munkatársa. Bíró Marianna a közelmúltban lett az Index munkatársa, korábban éveken át a Népszava belpolitikai rovatának újságírója volt, a pályázatra beérkezett mintegy 270 interjú közül a múlt évben, David B. Cornstein-nel, az USA új magyarországi nagykövetével a 168 órának készített interjúját díjazták.

A sajtónapi ünnepség hagyományosan az Aranytoll díj, a MÚOSZ életműdíja átadásának alkalma is. Az Aranytoll Bizottság szavazatai és a MÚOSZ elnökségének megerősítő döntése alapján idén Balogh Mária televíziós újságíró, az MTV volt munkatársa, Emőd Pál gazdasági újságíró, Gáti Julianna, a HVG egyik alapítója, egészségügyi újságíró, M. Lengyel László külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt és az MTI jelenlegi munkatársa, Ocskay Zoltán autós újságíró, a Veterán Autó és Motor felelős szerkesztője, Tanács István, a Népszabadság volt szegedi tudósítója, Urbán Tamás fotóriporter és Fodor István határon túli magyar újságíró, a vajdasági Magyar Szó nyugalmazott munkatársa kapott Aranytoll díjat.

A MÚOSZ Környezetvédelmi Szakosztálya Soó Rezső-díját Csávás Sándor, az MTI nyugalmazott munkatársa, a kulturális szakosztály Virág F. Éva-díját Pálos Máté, a Magyar Narancs munkatársa, a Gazdasági Újságírók Szakosztályának Gazdasági újságíró díját Ács Dániel, a 444.hu munkatársa kapta a Sötét parkolási ügyek Budapesten című filmjéért.

A MÚOSZ a 90. életévüket betöltött kollégákat is díjazta. Vastoll-díjban részesült Asbóth László, Bányai Gyula, Boros Lászlóné, Gáti Sándor, Kas László, Kéri Elemér dr., Kovács Aranka, Petri Sándor, Sütő Mihályné, Szántó Róbertné, Tóth Andor, és a Dunántúli Napló egykori főszerkesztője, a pécsi Mitzki Ervin.

KategóriákMETÁL