Simicska Lajos nem sokat teketóriázott, az újabb Fidesz-KDNP-kétharmad után két nappal bejelentették, hogy másnap megszűnik a Magyar Nemzet. Költőinek nem lehet mondani sem a búcsút, sem azt, ami azután jött.

Sejteni lehetett azt, hogy a korábbi, a Fideszhez lojális konzervatív napilap G-nap miatti irányváltása utáni NER- és hatalomkritikus Magyar Nemzet nem sokáig fog állni, illetve kérdéses, meddig bírják. Arra azonban csak kevesen gondolhattak, hogy Simicska Lajos(ék) két nappal az országgyűlési választás után lép(nek). Így történt meg, hogy a tavalyi magyar költészet napján, éppen egy éve, április 11-én jelent meg utoljára az akkor 80 éve alapított Magyar Nemzet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



És lehet persze azzal áltatnia magát néhányaknak, hogy a “frappánsan” (értsd: egészen morbid módon) a G-nap évordulóján újraindított Magyar Nemzet az, ami mindig is volt, tartalmában, stílusában, értékeiben, de sajnos ez nincs így. Még akkor sem, ha a mai, kormányhoz hű sajtóban egészen biztosan más minőséget képvisel a Magyar Nemzet még mindig, mint például a totálisan lebutított Origó, sőt még a megboldogult Magyar Időknél is, aminek sokkal inkább folytonossága az új Magyar Nemzet, mint bármelyik korábbi időszakban szerkesztett azonos című lapnak. Lojalitás nem egyenlő szervilizmussal, polgári és konzervatív nem egyenlő illiberálissal és modern, új típusú autokráciával, a nyomtatott napilap nem feltétlenül egyenlő egy újsággal.

Keserédes vigasz, de erőt és hitet adó, hogy a Magyar Nemzet tavaly április 11-i számával búcsúzó szerkesztőségének egy része megalapította a Magyar Hangot. Amitől Magyarország egy kicsit szabadabb és jobb hellyé vált. Sajtószabadság ettől még nem lett újra és hirtelen, de eggyel több szabad sajtóval gyarapodtunk. Közös tragédiánk, hogy ilyen nagy szükség van nálunk erre.

KategóriákPUNK