A tervezett bodai atomtemetővel kapcsolatos aktualitásokról számolt be ma sajtótájékoztatón Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke és frakcióvezetője, valamint Kóbor József, a párt önkormányzati képviselője.

Az egyik ilyen aktualitás, hogy ma négytől közmeghallgatást rendeztek Bodán a témában, ezt megelőzően jelentette be Keresztes, hogy hivatali visszaélés és környezetkárosítás előkészítése miatt feljelentést tesz a párt. A politikus elmondta, példátlan Európában, hogy a kutatás megkezdése előtt nem vették figyelembe a társadalmi tényezőket, nem kérdezték meg az embereket, egyáltalán akarják-e ezt az egészet. Szerinte nincs példa arra sem, hogy egy nagyvároshoz ennyire közel akarnának megvalósítani ilyen létesítményt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Keresztes szerint minden jel arra mutat, hogy eldöntötték, Bodán lesz az atomtemető. Emlékeztetett, Orbán Viktor négy éve Pécsett azt ígérte, a pécsiek nélkül ebben kérdésben nem lehet dönteni. Ennek ellenére nem kérdezték meg a Pécsett és a város környékén élőket, elindul a projekt, éppen ezért tesznek feljelentést természetkárosítás előkészítése miatt.

Kóbor József elmondta, a magyar atomtemető projekt speciális, hiszen nálunk egyetlen helyet szúrtak ki, ilyen nincs máshol, Csehországban például hét helyszínben gondolkodnak. Abban is egyedülálló a baranyai terv, hogy itt a nukleáris lánc eleje és vége találkozik, hiszen uránbányatervek is vannak. Kóbor utalt rá, hogy Svédországban nemrég egy elfogadott elhelyezési tervről derült ki, hogy nem jó, amiből szerinte az következik, hogy mindenhol jelentős a bizonytalanság az atomhulladékkal kapcsolatos tervek körül.

?Nem kéne sietni, egész Európa keresi a választ, felelőtlen dolog olyan projektbe sok pénzt fektetni, aminek a végkimenetele ennyire bizonytalan? – fogalmazott Kóbor József. Hozzátette, máshol a lakosság érdemi bevonása után kezdenek csak neki bárminek, de nálunk erről nem volt szó eddig.

Keresztes László Lóránt hozzátette, a baranyai fideszes képviselők nem szólalnak fel ebben a témában az országgyűlésben. Az LMP-sek igen, viszont amikor Süli Jánost, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztert kérdezik erről, mellébeszél és kitér a válaszok elől.

?Nem jutunk információhoz, az engedélyezési eljárás mégis elindul, ez elfogadhatatlan? – mondta a politikus.

KategóriákMETÁL